Rászállnak az árubemutatókra a fogyasztóvédelmisek

2010.10.07. 13:59
Nagyon sok a visszaélés az árubemutatókon, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság emberei aktívan vizsgálják az ezzel foglalkozó cégeket.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2010-ben is ellenőrzi az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenységet az elmúlt években beérkezett fogyasztói panaszok, kifogásolt szerződési feltételek, valamint az eddig lefolytatott vizsgálatok negatív tapasztalatai miatt  - közölte a hatóság.

A hatósági vizsgálatok azt mutatják, hogy ezen a területen nagyon sok a visszaélés, és az utóbbi időben már nem csak az eladásra szánt termékekkel, az értékesítés törvényességi módjaival, hanem az alkalmazott viselkedési eljárásokkal is komoly problémák mutatkoznak.

Az ilyen típusú értékesítési formákban még mindig nagyon magas, 80 százalék feletti a kifogásolási arány. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az utazással egybekötött árubemutatók célközönsége a kiszolgáltatott idősebb korosztály, akik az agresszív kereskedelmi módszer ellen védtelenek - írja közleményében az NFH.

Az NFH célja kiszűrni azokat a cégeket, amelyek a hatályos jogszabályokat megsértve végzik az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenységüket. A hatóság tapasztalatai alapján úgy látja, hogy a problémák nagy része kiküszöbölhető, megakadályozható lenne, ha a vásárlók tisztában lennének az ilyen jellegű kereskedelem veszélyeivel, ismernék törvény adta jogaikat és élnének is azokkal.

A közleményben a hatóság utal egy Békés megyei esetre, ahol a sértett elmondása szerint megszégyenítették és megfélemlítették egy árubemutatóval egybekötött autóbuszos túrán, az ügyet fogyasztóvédők vizsgálják.