Leváltották a hévízi gyógyfürdő főigazgatóját

2010.10.12. 15:56 Módosítva: 2010.10.12. 15:57
Hónapokkal ezelőtt már megpróbálták, mostanra sikerült leváltani a hévízi gyógyfürdő vezetőjét. Az ügy pikantériája, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közigazgatási államtitkárának, Nagy Rózának köze volt a gyógyfürdőhöz, ő volt korábban a stratégiai igazgató.

Leváltották a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. főigazgatóját a keddi taggyűlésen és öt esztendőre Kvarda Attilát, a Keszthelyi Városi Kórház jelenlegi igazgatóját bízták meg a vezetéssel - közölte Hegedűs Lajos, a leváltott főigazgató.

Hegedűs Lajos elmondta: 2007 márciusában, pályázati úton választották meg főigazgatónak, mandátuma 2012. február 28-ig szólt. Hozzátette, hogy a felügyelőbizottság tagjainak - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek és a hévízi önkormányzatnak - viszont lehetősége van arra, hogy indoklás nélkül, azonnali hatállyal leváltsa az igazgatót, és új főigazgatót nevezzen ki.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere azt mondta az MTI tudósítása szerint, hogy a leváltás indoklása már az elmúlt hónapokban megfogalmazódott, de akkor a többségi és kisebbségi tulajdonos közt még nem volt egybehangzó vélemény, az október 3-án megválasztott testület viszont egyetértett a többségi tulajdonossal.

Az indokok között Papp Gábor megemlítette, a kórház ellen folyó ügyészségi vizsgálatot, a fürdőhöz tartozó kemping bérbeadásának az ügyét, ami ugyan meghiúsult, de a többségi tulajdonos 16 hektár, stratégiailag fontos területet vont ki a kórház kezeléséből. A hévízi polgármester szólt az másfél milliárdos pályázatról is, amit hanyagság és a feladatok nem teljesítése miatt vont vissza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Az MNV Zrt. sajtóközleményben arról tájékoztatott, hogy a keddi taggyűlés elfogadta Hegedűs Lajosnak, a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. ügyvezetőjének visszahívását és egyhangúan elfogadta Kvarda Attila ügyvezető 2010. október 13. napjától 2015. október 13-ig szóló kinevezését.

A közleményben az olvasható, hogy a 74 százalékos állami tulajdonban lévő, közhasznú minősítésű nonprofit gazdasági társaságnál a többségi tulajdonosi jogokat az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter az MNV Zrt. útján gyakorolja, és 25 százalék plusz egy szavazati arányt megtestesítő üzletrész pedig a hévízi önkormányzat tulajdonában van.

Felgyűltek az indulatok

A hévízi gyógyfürdő ügye már hónapokkal ezelőtt indulatokat váltott ki a kormánypárt soraiban. A Magyar Nemzet még június közepén írt arról, hogy leválthatják az intézmény vezetőjét, de akkor meghiúsult az akció.

Az egész hévízigyógyfürdő-ügy pikantériája, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közigazgatási államtitkárának, Nagy Rózának köze volt a gyógyfürdőhöz, ő volt a fürdő stratégiai igazgatója.