Nyugdíjvita: az egyetlen reformunkat veri szét a kormány

2010.10.15. 21:04
A "Van-e, kell-e magyar modell?" címmel Siófokon megrendezett 13. Nyugdíj-, Egészségügy-, és Pénztárkonferencia második napján is az volt a fő téma, ami az elsőn: a kormányfő szerdai bejelentése a magánpénztári járulékok átutalásának 14 hónapra felfüggesztéséről.

Lengyel László, a Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója úgy véli, alapvető társadalmi szabályt sért meg minden olyan kísérlet, amellyel egy kormány évtizedekre kitalált, tartós intézményt próbál megszüntetni, vagy átalakítani anélkül, hogy új intézményt léptetne a helyébe.

Lengyel figyelmeztetett arra, hogy 1997 óra nagy intézményes reform sehol máshol nem történt, csak a nyugdíjrendszerben. Ezt a reformpillért lökik ki olyankor, amikor Európában ezzel ellentétes folyamatok zajlanak,  és közben egyetlen igazi reform előkészületei sem látszanak.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter előadásában emlékeztetett arra, hogy az előző kormány legfájdalmasabb intézkedése a költségvetési egyensúly javítására éppen a nyugdíjrendszer rendbetétele volt, amelyben már nincsenek tartalékok, viszont európai szinten jónak mondható, és már fenntartható pályára állt. A most tervezett intézkedéssel rövid távon bevételhez juthat a költségvetés, de pár év múlva jóval nagyobb lyukak tátonganak majd benne.

Oszkó szerint az intézkedés másfél GDP-százalékos korrekciót jelent egy év alatt, ekkora konszolidációra nincs is szüksége a költségvetésnek. Az pedig egyelőre nem tudható, hogy az intézkedés árát ki fogja megfizetni.

Figyelmeztetett arra, hogy az államadósság egy részét a magánnyugdíj-pénztári vagyon fedezi. "Ha úgy számolunk, hogy a következő 14 hónapban 350-400 milliárd forintnyi tagdíjbefizetés esik ki a magánynyugdíj-pénztárak bevételéből, akkor ennek a fele hiányozni fog az állampapír-piaci jegyzéseknél, vagyis az államadósság finanszírozásból" - közölte.

Surányi György, a Corvinus Egyetem tanára felidézte, hogy több évvel ezelőtt, amikor a nyugdíjrendszer terveit kidolgozták és elfogadták, ő is ahhoz a többséghez tartozott, akik fenntartás nélkül támogatták a bevezetését. Ma ebben sokkal bizonytalanabb lenne. A legnagyobb előnyének azt tartja, hogy megszűnik az egyén függősége az állami nyugdíjrendszerről, és ez ma is igaz. Ugyanakkor kiszámíthatatlan volt és most is az az ország nyugdíjpolitikája, ami a jogbiztonságot, jogállamiságot súlyosan kikezdi. "Ma teljesen nyilvánvaló számomra, hogy sem a felosztó-kirovó, sem a tőkefedezeti rendszer nem tudja azt vállalni, hogy tisztességes szinten megőrzi a nyugdíjak reálértékét" - jelentette ki.