Bankadó: nincs kiskapu, mindenki fizetni fog

Az idei után a jövő évi költségvetés is számolhat a pénzügyi szervezetektől beérkező 200 milliárd forinttal. Az erről szóló törvényjavaslatot a kormány szombaton nyújtotta be a parlamentnek. Az adóalap változatlan marad, ami azt jelenti, hogy a kormány másodjára adóztatja meg a pénzügyi szervezetek 2009-es mérlegfőösszegét.

A törvényjavaslat a bankadóra különadóként hivatkozik, és azzal érvel mellette, hogy ezzel biztosítható a költségvetési egyensúly stabilizálása. A törvényszövegezők szerint azokra vetik ki a többletterhet, akik a szolidaritásra alapozva képesek az „általános adófizetési kötelezettséget meghaladó közteherviselésre”.

Korábban több pénzintézet, például a K&H Bank jelezte: ügyfeleire hárítja a bankadót, ha nem egyszeri és átmeneti lesz a teher. A Bankszövetség elnöke, Erdei Tamás az idei adó kapcsán júliusban azt mondta, hogy ebben az évben már képtelenség az ügyfelekre hárítani a terheket, de középtávon az adóteher beépülhet a költségek közé.

Kierőszakolt mosoly

Úgy tudjuk, egyes pénzintézetek az Alkotmánybírósághoz fordulnának a bankadó miatt. Egy ezt fontolgató pénzintézeti vezető szerint nem csak a jövő évi, már az idei bankadó is alkotmányellenes lehet, a bank jogászai segítségével ezért valamilyen válaszlépést fontolgat. (A bankszektor a 200 milliárdból 120-130 milliárdot fizet be.)

A törvényjavaslat a bankok szempontjából a lehető legkedvezőtlenebb, a kormány nem véletlenül rögzítette a tavalyi mérlegfőösszeget a jövő évi adó alapjaként. Ez az eljárás igencsak szokatlan, könnyen támadható is lehet, a kormány szempontjából azért volt rá szükség, mert ezzel kizárták a kozmetikázás lehetőségét, az összeg biztosan beérkezik majd az államkincstárba. Ha az idei mérlegfőösszeg lenne a sarc alapja, lenne lehetőség a vagyonkimentésre, ezzel pedig – szolidaritás ide vagy oda – élnének is a pénzintézetek.

Ezzel próbálkoztak volna

Információink szerint több bank tanácsadócégek segítségével is készült a 2011-es bankadó korábban még ismeretlen részleteinek kitalálására, illetve a különböző forgatókönyvek felvázolása után a teher mérséklésére. Az egyik vizsgált kérdés a bankok mérlegfőösszegének csökkentése volt, amire több lehetőség is adódik. Valamilyen módon megpróbálhatnak megszabadulni a tárgyi eszközöktől, ami például a birtokukban lévő ingatlanok, autók, számítógépek átruházásával megoldható. Ezzel azonban nem lehetett volna túlságosan nagy mozgásteret teremteni, egészen biztos, hogy nem ez lett volna a legnépszerűbb megoldás.

Csábítóbb lett volna a mérlegben megjelenő lakossági és vállalati hitelek csökkentése. A lakossági hitelek átkönyvelése egy szövetséges pénzintézethez (például az anyához) azonban túlságosan bonyolult, mivel a hitelszerződéseket csak az ügyfél hozzájárulásával lehet eladni, hiszen módosul a hitelfolyósító intézmény. Ha egy bank mondjuk százmilliárdos hitelállományt akar így kisöpörni, ahhoz ügyfelek tízezreivel kell aláíratni a módosítást. Ez macerás, ráadásul egy százmilliárdos mérlegkönnyítés a nagyobb bankoknál nem is jelentős. A lakossági hiteleket tehát nem lett volna praktikus kitolni az anyavállalati könyvekbe.

Sok bank próbálta volna a nagyobb, vállalati hiteleit kiszervezni. Egy-egy jelentősebb vállalati szerződés átkönyvelése milliárdokkal csökkenheti a mérlegfőösszeget.  A hazai bankok menedzsmentje azonban ebben a módszerben nem lett volna érdekelt, mert bár a mérlegfőösszeg csökken, de zsugorodik az árbevétel is, ami a vezetőség teljesítményének lakmuszpapírja.

A harmadik, elméletileg legnépszerűbb megoldás a pénzintézetekkel szembeni követelések átrendezése lett volna. Ha az itteni leány például olyan bankközi piacról felvett vagy az anyától szerzett devizatartalékon ül, amit előreláthatóan nem fog felhasználni jövőre, érdemes lett volna azt december vége előtt előtörleszteni, akkor is, ha a felvett hitel futamideje csak később járt volna le. Az a bank, amelyik sikeresen meg tud szabadulni a „fölös” pénzétől, a december legvégén véglegesített éves mérlegfőösszeg tekintetében automatikusan kisebb lesz.

A banki stratégák tehát hiába töltötték azzal az elmúlt heteket, hogy a fenti forgatókönyvek alapján kiszámolják, melyik mentén zsugorodna a bank mérlegfőösszege kicsivel kisebbre, a kormány megelőzte a kényszerű ügyeskedést szombati törvényjavaslatával.

A bankadót idén szeptember 30-ig fizették be, a pénzügyi szervezetek összesen 182 milliárd forinttal járultak hozzá a hiánycél tartásához.