Koronavírus adatok

2022. jan. 24.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Timót, Xénia
-8 °C
-1 °C

Bukja a Vegyépszer a félegyházi milliárdjait?

2010.10.19. 07:13
A tulajdonosok, a Resonator Kft. és a Vegyépszer Zrt. saját erőből nem képes megmenteni a kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck Zrt.-t – közölték a tulajdonosok hétfőn. A közlemény szerint a cég hétfőre összehívott közgyűlésén új befektető bevonásáról dönthetnek a részvényesek, de ennek feltétele az, hogy a kormánykezességgel folyósítandó hitel november végéig rendelkezésre álljon, és új megállapodások jöjjenek létre a bankokkal és szállítókkal.

A TE Ganz-Röck tulajdonosai több mint 3 milliárd forint banki adósságteherrel vették át a céget. A gazdasági válság és a krízishelyzet miatt már 2009-ben a kormánytól kértek segítséget. A hosszú tárgyalássorozat eredményeként 2010-re kidolgozták a TE Ganz-Röck megmentési és szerkezetátalakítási tervét a csődhelyzet elkerülésére.

A 2010 áprilisában hozott kormányhatározat arról szólt, hogy  legfeljebb 2,071 milliárd forint hitelhez kap állami garanciát a TE Ganz-Röck Zrt. A korábbi tájékoztatás szerint akkor a társaság abban bízott, hogy 3-3,5 hónapon belül hozzájuthat a kereskedelmi banki kölcsönhöz.

A társaság igazgatósága erre a hitelre számítva megállapodást kötött a finanszírozó bankokkal és a beszállítókkal a fizetési átütemezésről, ami lehetővé tette a cég további működését. Ezek a megállapodások azonban lejártak.

A  közlemény emlékeztet arra, hogy a Transelektro 2006-ban történt felszámolása után az új tulajdonosok 2,5 milliárd forint pénzügyi forrást juttattak közvetlenül a társaságnak. Az elmúlt három évben további 8,5 milliárd forint banki kölcsönhöz és fizetési, teljesítési, illetve jótállási garanciához nyújtottak fedezetet az új tulajdonosok.

Az idén már kevesebb forrást tudtak biztosítani a TE Ganz-Röck Zrt. finanszírozására a tulajdonosok, mert az építőipar területén tevékenykedő cégekként árbevételük csökkent és saját tevékenységük finanszírozása is nehézségekbe ütközik.

A közlemény hangsúlyozza, ha sikertelen marad a befektető bevonása, akkor a tulajdonosok 6 milliárd forint befektetésüket, a dolgozók pedig az állásukat vesztik el.

A kiskunfélegyházi gyár dolgozói október eleje óta sztrájkolnak az elmaradt bérük kifizetéséért. Az üzembe – ahol már az áramot is lekapcsolta a szolgáltató – a legyártott árukért érkező teherautókat.sem engedték be.



  • Vennék
  • Hírek