Az MTelekom fizeti a különadó felét

2010.10.20. 08:30
Várhatóan a Magyar Telekomnak kell befizetnie a távközlési iparág összesen 61 milliárd forintra becsült különadójának közel felét, ez nagymértékben szűkíti a vállalat Magyarországon felhasználható forrásait.

Elmaradtak az előzetes egyeztetések és az érintett szolgáltatók tájékoztatása, így meglepetésként érte a céget a különadó mértéke és időtartama - közölte a Magyar Telekom.

Egyelőre korai még arról beszélni, hogy az új adónak milyen hatásai lehetnek a működésünkre, és hogyan befolyásolhatja befektetési vagy osztalékpolitikánkat, vagy akár mindkettőt. A menedzsment, illetve az igazgatóság hoz majd döntést arról, hogy a rendelkezésre álló források csökkenése konkrétan mely üzleti területeket és projekteket érinti - olvasható a közleményben.

Hozzáteszik, hogy figyelemmel kísérik azt is, hogyan reagál az Európai Unió a jogszabályban foglalt intézkedésekre.

Rontja a versenyképességet

A Magyar Telekom szerint az elvonás kedvezőtlenül hathat az iparág és azon keresztül az ország versenyképességére, hiszen a telekommunikációs beruházások és fejlesztések - különösen a vezetékes és mobil szélessávú hálózatok kiépítése - kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be abban, hogy Magyarország ismét a régió éllovasa legyen fejlettségben és tőkevonzó képességben egyaránt.

Nem érinti a célkitűzéseket

Az idén 27,5 milliárd forint különadót kell befizetnie a Magyar Telekom Nyrt.-nek a központi költségvetésbe, de ez nem érinti a cég korábban közölt 2010. évi célkitűzéseit - közölte a társaság szerda reggel a BÉT honlapján.

A Magyar Telekom továbbra is arra számít, hogy a rendkívüli tételek nélkül számolt kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyeresége (EBITDA) 2010-ben 7-9 százalékkal csökken az előző évhez képest.

A különadót várhatóan az egyéb költségek között számolja el a társaság, és ez csökkenti az adózás előtti eredményt. Így 2010-ben várhatóan körülbelül egymilliárd forinttal kevesebb társasági nyereségadót fizet majd a Magyar Telekom.

A Magyar Telekom megérti az ország és a költségvetés nehéz helyzetét. Kifejtik, hogy a távközlési vállalatnak is érdeke, hogy a magyar gazdaság stabilizálódjon, majd növekvő pályára álljon, és a lakosság jövedelme, vásárlóereje emelkedni kezdjen. Ezért támogatják a válság hatásainak leküzdését, a gazdasági növekedés beindítását célzó kormányzati tervek megvalósulását, és azokhoz érdemben kívánnak hozzájárulni a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben.

Szeretnék megismerni a kormány terveit

Közlik azt is: szeretnék megismerni a kormányzat stratégiáját és terveit arra vonatkozóan, hogyan kívánja megvalósítani az Európai Unió Digitális Menetrendjében kitűzött 100 százalékos szélessávú lefedettséget, hogyan kívánja ösztönözni a szélessávú beruházásokat és keresletélénkítéssel a digitális felzárkóztatást.

A Vodafone Magyarország kedden szintén közölte, hogy tárgyalásokat kezdeményez a kormányzattal az extra adó miatt veszélybe került további fejlesztésekről. Álláspontjuk szerint a különadó veszélyezteti "az ország versenyképessége szempontjából nagyon fontos" harmadik és negyedik generációs mobilhálózatok fejlesztését.