Nyugdíjba megy ifjabb Nyers Rezső

2010.10.21. 00:52
Jövő év áprilisában nyugdíjba megy ifjabb Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség jelenlegi főtitkára, írja a Heti Válasz. A lap úgy tudja: visszavonulása várhatóan egybeesik ötéves megbízatásának lejártával.

Ifjabb Nyers Rezső utódjának személyére a Bankszövetség elnöksége tavasszal tesz javaslatot, a szervezet legfelsőbb fórumának számító testületi ülésen. Ezért a megüresedő poszt betöltésére nem írnak ki pályázatot - erősítette meg a lap információit Müller János, a Bankszövetség vezető tanácsadója.

Ifjabb Nyers Rezsőt először 2000 februárjában választották meg Pulai Miklós utódjaként a Bankszövetség főtitkárának, tehát több mint tíz éve tölti be ezt a tisztséget. A főtitkár 1947-ben született, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, és kezdett dolgozni tanársegédként 1969-ben.

Öt évre rá a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságára került, ahol előbb főelőadóként, majd osztályvezetőként, később főosztályvezető-helyettesként dolgozott. 1987 és 1989 között a Magyar Hitelbank ügyvezető igazgatói posztját töltötte be, és ugyanezt a tisztséget viselte 1989-től 1996-ig is, de ekkor már a Magyar Nemzeti Bank élén, idézi fel pályafutás a lap.

A kilencvenes évek második felében az Állami Bankfelügyelet, majd annak átszervezése után az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnökhelyettese volt. (Az átszervezéssel majdnem egy időben robbant ki a Postabank-botrány, amely azért érintette mélyen az akkori pénzügyi felügyeletet, mert az előzőleg állítólag alapos bankfelügyeleti vizsgálat alá vonta a pénzintézetet, de az nem állapított meg lényeges problémákat.) Innen vezetett pályafutása a Magyar Bankszövetséghez. Ifjabb Nyers Rezső nős, két gyermek édesapja, egyikük, Nyers Gábor ugyancsak bankfelügyeleti karriert mondhat magáénak: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kontrolling részlegét vezeti.