Kalapács alá kerül a vízibivalybőr költségvetési táska

2010.10.27. 13:20 Módosítva: 2010.10.27. 15:12
Elárverezi a Nemzetgazdasági Minisztérium a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére a híres-hírhedt költségvetési vízibivalybőr táskát, írja a Hírszerző. A táskát a Vaterán fogják eladni, de mi még nem találtuk meg a licitre felkínált termékek között.

A kifogástalan állapotban lévő táskát még Draskovics Tibor vásárolta, majd a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány miniszterei hat éven keresztül szállították benne az költségvetési törvény tervezetét – írja a Hírszerző. A Vaterán cikkünk megjelenésekor sem a bivalybőr, sem a vízibivalybőr, sem a költségvetési keresőszavakkal nem találtuk meg a táskát az eladásra felkínált termékek között.

A lapnak Pichler Ferenc, a PM korábbi szóvivője felidézte: Draskovics Tibor vetette meg a táskát 2004-ben, "az összegre nem emlékszem pontosan, de nem hiszem, hogy több lett volna 20 ezer forintnál”. A miniszter egy kis fémlapot tetetett a táskára, rajta a gravírozott felirattal: „a pénzügyminiszter költségvetési táskája”.

Azonban, mint 2004-es cikkünkből kiderül, a táskát formálisan Szili Katalin házelnök adta a pénzügyi tárca vezetőjének, hogy a miniszter abban szállíthassa az Országházba a beterjesztendő költségvetést. A Hírszerzőnek Máté Dániel, László Csaba szóvivője azt mondta, az ő főnöke sétált át először a parlamentbe 2003-ban egy táskával a kezében – útközben a sajtó jelenlétében beugrottak a Terv presszóba, ahol megittak egy pezsgőt –, de az még nem a most árverésre bocsátott táska volt.

Bár a bivalybőr táska már több mint hatéves, a Hírszerzőnek az eddigi utolsó pénzügyminiszter, Oszkó Péter azt mondta, kiváló állapotban van (ő egyébként nem lepődött meg ezen, mint fogalmazott "a PM megszüntetése után számítottam rá, hogy a táskát is kivonják a forgalomból"). Ahogy eredetileg is tervezték, évente csak egyszer használták, amikor átsétált a miniszter a József nádor térről a Kossuth térre kezében az aktatáskával. Év közben, a büdzsé elfogadása után a mindenkori miniszter szobájával szemben, egy vitrinben tartották (a költségvetési vita idején a parlamentben volt).

A táskával egy angol hagyomány akartak meghonosítani, Londonban a pénzügyminiszter a költségvetési előterjesztést egy dobozban viszi el a miniszterelnöki rezidenciáról, a Downing Streetről a Parlamentbe. Az a a skarlátvörös színű bőrbe burkolt fadoboz hosszabb életű, mint a mi táskánk: valószínűleg William Ewart Gladstone-nak készítették a XIX. század második felében, azóta csak két pénzügyminiszter nem használta.