Matolcsy: A talpra állás költségvetése következik

2010.10.30. 14:04
A nemzetgazdasági miniszter szerint az idei évi csontvázak költségvetése után a talpra állás költségvetése következik 2011-ben. A gazdasági növekedés az idei 0,8 százalék körüli ütemről 3 százalékra gyorsul.

A kormány azzal számol, hogy a 3 millió magánnyugdíjpénztári tag 90 százaléka 2011 végéig átlép az állami rendszerbe, és így a visszaáramló 2400-2500 milliárd forintnyi vagyonból 540 milliárd forintot az állami nyugdíjrendszer folyó kiadásaira fordít, a fennmaradó 1900-2000 milliárd forintból pedig egy új, az államháztartás egyensúlyát javító alap jön létre.

Ambiciózus, de reális

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a költségvetési törvényjavaslat egyrészt a 3 százalékos GDP-növekedésre, másrészt a 3,5 százalékos átlagos inflációra épül. Ez szerinte "egy ambiciózus, de reális" növekedési feltételezés.

Az eredményszemléletű államháztartási hiánycél 2,94 százalék, azaz a 3 százalékos uniós deficitküszöb alatti, a pénzforgalmi deficitcél 2,8 százalék.

Jelentős adócsökkentés

Matolcsy szerint csökkenő GDP-arányos államadósság várható, itt azonban konkrét számot nem említett. A miniszter elmondta: a jövő évi költségvetésben az elmúlt húsz év legjelentősebb adócsökkentését hajtják végre. Ez 450-500 milliárd forint körüli teljes adócsökkentési hatást jelent, ami az egykulcsos szja-rendszeren keresztüli adókiengedésből és a már egész évre érvényes társasági adókulcs csökkentésből adódik. Az Egészségbiztosítási Alap 725 milliárd forintosra becsült jövő évi hiányát az állami költségvetés az adóbevételekből egyenlítené ki.

Új állami óriásalap jön létre

2011-ben közel 900 milliárd forint hiányzik majd a Nyugdíjbiztosítási Alapból, ezt a kormány egy állami új alapból tömné be. "Az államháztartás egyensúlyát javító alap" a magánnyugdíj-pénztári rendszerből befolyó pénzt kezelné.

A kormány tervei szerint jövő év végéig a 3 millió magánnyugdíj-pénztári tag 90 százaléka átlép az állami nyugdíjrendszerbe, a fennmaradó tagokkal a pénztár dönti el, hogy még működőképes marad-e, vagy esetleg összeolvad. Matolcsy azt is mondta, hogy az átlépésekkel visszaáramló vagyon 30 százaléka a 2011-es állami nyugdíjrendszer rendbe kerül.

Az állami rendszerbe visszalépőket külön egyéni számlákon tartja majd nyilván az állam, és itt írja majd jóvá az elmaradó 14. havi magánnyugdíjpénztári járulékot - ígérte Matolcsy.

A közszféra is nyer a leépítéssel

A jövő évi költségvetés kapcsán Matolcsy hangsúlyozta: az adócsökkentésekkel a családok, a gyermeket és munkát vállalók nagyon jól járnak, és  az üzleti szektor is profitál a társasági adócsökkentésből. Megfogalmazása szerint a közszféra is a nyertesek közé tartozik majd a 25-30 ezres létszámleépítéssel, illetve a dologi költségek 5 százalékos csökkentésével.

Kérdésekre válaszolva a miniszter egyértelműsítette: a jelenlegi 690 ezer fős közszférából  várhatóan jövőre távozó 25-30 ezer ember mintegy kétharmada nyugdíjazás miatt megy el, egyharmada pedig elbocsátások miatt. A leépítések elsősorban az államigazgatást érintik, nem az egészségügyet, vagy az oktatást - jegyezte meg.

Konkrét összeget nem említett a kiadáscsökkentő lépésekre, illetve az eddig ismerteken felül sem jelentett be új kiadáscsökkentő intézkedéseket Matolcsy. Azt mindenesetre jelezte, hogy a közszférában nulla százalékos nominális béremelkedés lesz, ami az adócsökkentések miatt 4-5 százalékos nettó béremelkedést jelent majd.

Mi lesz az eszközkezelővel?

Újságírói kérdésekre válaszolva Matolcsy arról is tájékoztatott, hogy mi várható az eszközkezelő néven beharangozott intézménnyel, milyen keretek között működhet. Tájékoztatása szerinte három fokozatú rendszer jön majd létre. A bajba jutott hiteladós először egy "banki mentőprogramban vesz részt", és ha az nem segít, akkor bekerül a Nemzeti Eszközkezelő hatáskörébe, ugyanis az állam garanciát vállal a szóban forgó adósságra. Abban az esetben, ha továbbra sem tudja fizetni az adós a terheket, elveszíti a tulajdonát és bérlakásra lesz jogosult.

Matolcsy jelzése szerint minimális költségvetési forrást szán a kormány az eszközkezelő működésére, hiszen csak egy 15-25 fős koordináló testület áll majd fel az egyik közigazgatási egységen belül. Az állami garanciavállalás viszont adósságnövelő tényezőt jelent majd - tette hozzá.

Az eszközkezelő kapcsán elmondott információk összhangban vannak azzal, mint amit az Index a héten már jelzett: csak egy nagyon szűk rétegnek nyújt majd tényleges segítséget és a költségvetési keretek miatt nem lehet egy nagy intézményre számítani.