Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Matolcsy is megerősítette a nyugdíjpénztárak felszámolását

2010.11.05. 15:27 Módosítva: 2010.11.05. 16:56
A kormány kétpilléres nyugdíjrendszerben gondolkodik. A három pilléren nyugvó rendszer hiba volt - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OÉT mai ülésén a Reuters tudósítása szerint. A tárcavezető tehát megerősítette Orbán Viktor miniszterelnök egy héttel ezelőtti kijelentéseit, miszerint megszűnhet a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökség beszámolója szerint azt mondta, hogy a kormány nyitott a nyugdíjrendszer jövőjéről szóló tárgyalásokra, ám elhatározása szerint a kötelező magánpillérre már nincs többé szükség. A hárompilléres rendszer kudarcot vallott, ezt be kell látnunk – mondta Matolcsy a Portfolio.hu cikke szerint.

Matolcsy György tehát megismételte a kormányfő múlt pénteki szavait. Akkor Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy "Magyarországon hamarosan csak kétpilléres lesz a nyugdíjrendszer, vagyis az állami nyugdíjalap mellett csak önkéntes pénztárak működnek majd, a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűnik".

Egy lábbal és 2800 milliárddal kevesebb nyugdíjakra

A magyar nyugdíjrendszernek jelenleg négy pillére van. Az első a kötelező állami, az összes járulék bő háromnegyede, minden munkavállaló bruttó bérének 25,5 százaléka érkezik ide, két jogcímen. Az állami nyugdíjkasszabá beérkező pénzek fedezik a jelenlegi nyugdíjkiadásokat, ezt a pénzt tehát a rendszer az utolsó forintig feléli. Az állami nyugdíjrendszernek számos baja van, ezeket egy korábbi cikkünkben gyűjtöttük össze.

A második pillér a magánnyugdíjpénztárakból áll, az utóbbi hetekben a nyugdíjrendszernek ez az ága került a figyelem középpontjába. A pénztárak 1998-as indulásakor a 42 évnél fiatalabbak dönthettek úgy, hogy kötelezően fizetett nyugdíjjárulékaikat megosztják az első pillér és a második között. (Akik maradtak a tisztán állami első pillér tagjai, ők továbbra is minden járulékot az állami rendszerbe fizettek.) A pályakezdők pénztári tagsága kötelező lett, ezért hívjuk a kasszákat kötelező magánnyugdíjpénztári pillérnek. Ma hárommillió munkavállaló tagja valamelyik magánkasszának, ők bruttó fizetésük nyolc százalékát saját számlájukon takarítják meg, minden hónapban. Szemben az első pillérrel, a másodikból nem költenek a folyó nyugdíjakara, ezért az évek során 2800 milliárd forint halmozódott föl a pénztrtagok számláján.

Matolcsy bejelentése azt jelenti: a jövőben a havi nyolc százalékos járulékok mellett a teljes pénztári vagyon is az államhoz kerülhet. A tervek szerint a vagyon egy részéből, 450 milliárd forintból a jövő évi nyugdíjkiadásokat fedezné az állam, a többi az államadósság csökkentésére mehet el.

Mivel a megtakarítások magántulajdonnak minősülnek, kérdéses, hogy az állam hogyan fogja megszerezni a teljes vagyont, a nemzetgazdasági miniszter bejelentése azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a kormány - akár az alkotmánybíróság kiiktatásával -, de megszerzi a kasszatagok megtakarításait.

Harmadik és negyedik pillérek

Ezek is vannak. A harmadik pillért önkéntes nyugdíjpénztári rendszernek hívják és 1993 óta működik. Ebben a pillérben már nincs kötelező tagság, azoknak éri meg belépni, akik jó előre szeretnének anyagi biztonságot teremteni a nyugdíjas éveikre. Ezt a fontos funkciót az állam kezdetben közvetlenül (készpénzben) visszaigényelhető adókedvezménnyel, 2007-től pedig az önkéntes nyugdíjpénztári számlára történő közvetlen jóváírással támogatja.

Az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert a munkaadók is kedvelik, ez az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatás, mivel adóelőnyök kapcsolódnak hozzá. Egyes cégek ezért átvállalják a tagdíjfizetést és rendszeresen vagy alkalmanként pénzt fizetnek be dolgozóik számlájára.

A negyedik pillér a nyugddíj-előtakarékossági számla, ez 2006 óta létezik. Hasonlít az önkéntes pénztárakhoz, a befizetett összegek egy része visszaigényelhető az adóból. Előnye, hogy a mögöttes befektetések szabadabban alakíthatók, mint az önkéntes pénztáraknál, gyakoraltilag mindenki egyedi portfoliót alakíthat ki magának.

A kisujj és a kar sem elég

Néhány hete még csak arról volt szó, hogy 14 hónapra a második pillérből is az elsőbe irányítanak minden kötelező járulékot. Aztán megnyitották a visszalépés lehetőségét minden magánpénztári tagnak és eltörölték a pályakezdők kötelező kasszatagságát is anyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvény elfogadásával. A kormány azt mondta, hogy azok a kasszatagok, akik nem akarnak visszalépni a tisztán állami pillérbe, maradhatnak magánpénztár tagok.

Most úgy fest, szó sem lesz szabad választásról. Orbán Viktor egy hete már azt mondta, hogy hamarosan csak kétpilléres lesz a rendszer, amit most a nemzetgazdasági miniszter is megerősített azzal, hogy a második pillér hamarosan megszűnik.

A megmaradó két pillér az első és haramdik lenne, a NYESZ-szel kapcsolatban egyelőre semmilyen bejelentés nem hangzott el.

14 vagy 15 havi járulékot vonnak el?

Mint megírtuk, a kormány tervei mielőbbi megvalósításáért olyan törvényekezési tempót diktált, hogy már az októberi fizetések utáni járulékok is az első pillérbe kerülnek. Ez kisebb zavart okozott, mivel sokan úgy gondolták, hogy ezzel 14 havi helyett 15 havi járulékot einstandol az állam jövő decemberig.

A törvény szerint azonban a 2011 decemberi bér után 2012 januárban esedékes nyugdíjjárulékok újból a kasszáknak mennek majd. Ez tehát csupán azt jelenti, hogy idén nem kettő, hanem három havi járulékot vesz a kormány, cserébe jövőre 12 havi helyett csupán 11 havit. Utána a 8 százalékok ismét a kasszák számlájára mennek, ha akkor még lesznek magánpénztárak.