Megdupláznák a tanári béreket

2010.11.16. 12:14
Új pedagógus-bértáblát és minősítő rendszert vezetne be, rangban és fizetésben nagyobb különbséget téve a pedagógusok között az oktatási kormányzat. Mint az a Magyar Nemzet birtokába került új pedagógus-életpályamodell tervezetéből kiderül, a kezdő pedagógusok fizetését másfélszeresére, a legkiválóbb tanárok bérét pedig csaknem kétszeresére növelnék.

Az osztályfőnöki és az igazgatói pótlék minimum megnégyszereződne, a többlet juttatásért cserébe bevezetik a minősítő rendszert, amelyen a pedagógusoknak meg kell felelniük, ha feljebb akarnak lépni a ranglétrán. Az új bértáblát legkorábban a 2012/2013-as tanévben vezetnék be - írja a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint az új pedagógus életpálya-modell egyik fő célja, hogy rangban és fizetésben is jobban differenciáljon a pedagógusok között, illetve a jövőben a tanárok fizetését már ne csak a szolgálati idő és a végzettség határozza meg, hanem a teljesítmény is. Utóbbi érdekében a pedagógus életpálya két éves gyakornoki időből és négy további fokozatból, a pedagógus I., a pedagógus II., a mesterpedagógus és tudóstanár kategóriából áll majd.

Ahhoz, hogy valaki a pályán maradhasson, mindenképpen tovább kell lépnie a pedagógus I. és a pedagógus II. fokozatba, az átlépéshez pedig minősítést kell szereznie. A mesterpedagógusi és a tudóstanári szint elérése nem lesz előírás, de aki ezt megszerzi, jelentős béremelést kap.

180 ezer kezdő fizetés

A pályakezdő pedagógusok kétéves gyakornoki időszakkal kezdenék a munkát, alapbérük pedig bruttó 180 ezer forint lenne a jelenlegi 107-120 ezer forinttal szemben. A gyakornok tanárok nem vállalhatnának majd túlórát, nem lehetnének osztályfőnökök. A fiataloknak két év után minősítő vizsgát kell majd tenniük és ha ezen megfelelnek, akkor léphetnének tovább a pedagógus I. fokozatba, amelynek alapbére 198 ezer forint lenne, amely a szolgálati évek számával háromévente emelkedne.

Az ebbe a fokozatba tartozó tanárok lehetnének osztályfőnökök és vizsgáztathatnának is. Nyolc év pedagógusi gyakorlat és újabb minősítés után léphetnek tovább a II.-es fokozatba, amelyben az alapbér már 270 ezer forint lenne és a nyugdíj előttre ez 350 ezer forint fölé is emelkedhetne majd.

Akár 477 ezer a tudóstanároknak

Mesterpedagógus az lehet majd, aki kiváló értékelést szerez a második minősítésen, van szakvizsgája és legalább 14 éves munkaviszonya. A személyi alapbére 360 ezer forint lenne, amely az évek előre haladtával 441 ezerig emelkedhetne. A tudóstanársághoz PhD fokozat és legalább 14 éves pedagógiai gyakorlat kellene majd, valamint szintén kiváló második minősítés. A tudóstanár minimális alapbére 435 600 forint lenne, maximális összege 477 ezer forint.

Jelenleg a legtapasztaltabb tanárok 250-270 ezer forintos bruttó fizetést érhetnek el. Az osztályfőnöki pótlék jelenleg 7-9 ezer forint, ami az osztálylétszámtól, illetve a hátrányos helyzetű gyerekek számától függően 27-45 ezer forintra emelkedne; az igazgatói pótlék a jelenlegi 20 ezer forintról az iskola nagyságától és a gyerekszámtól függően 72-108 ezer forintra nőhetne.