Business Talks '24
Üzleti konferencia
A magánnyugdíjpénztári pénzek állami költségvetésbe való becsatornázásának technikai részletei még nem ismertek pontosan, de az már most megjósolható, hogy mikor fog pénzhez jutni az állam, melyik évben vagy években költheti el, élheti fel a 12 évnyi megtakarítást, hogyan kell mindezt lekönyvelni, és hogy ki fogja kezelni a pénztártagok által áthozott óriási, maximálisan 2800 milliárd forintos vagyont. Egészen abszurd, egyben ismeretlen helyzetben találhatja magát Magyarország.
Január 31-ig kell döntenie a hárommillió magánnyugdíjpénztári tagnak arról, hogy marad-e vagy megy az állami pillérbe, és az lesz a főszabály, hogy aki nem nyilatkozik, az automatikusan átkerül az állami pillérbe. Ezért aztán a – még nem létező – nyomtatványon vélhetően csak akkor kell nyilatkozni, hogy ha a személy ragaszkodik nyugdíjpénztárához. A konstrukció miatt ezért hiába is lehet már most is átlépni az állami pillérbe, a január 31-i határidő előtt egyetlen fillér sem fog elindulni a pénztáraktól az állam felé.
A nyilatkozatok befogadása és feldolgozása után derül ki, kik maradnak a pénztárban és kik hagyják ott a pénztárukat, utóbbiak vagyonát tehát legkorábban februárban indíthatja útjára a magánnyugdíjpénztár. A feldolgozás és utalási eljárás nem tart sokáig, néhány hét alatt le lehet zavarni, így az állam tavasszal hozzájut az átlépők (akik a mostani állás szerint a pénztártagok masszív többségét fogják kitenni) teljes vagyonához.
Ennek az akár 2800 milliárd forint összegű pénznek a lekönyvelése, uniós szabályok szerinti elszámolása azonban nem pofon egyszerű.
Ha az történne, ami történt 2009 végén, vagyis hogy az átlépés önkéntes alapon történik, akkor a teljes áthozott összeg – feltételezzük, hogy a teljes magánnyugdíjpénztári tagság átvándorol, így viszi magával a 2800 milliárd forintot – egyetlen évben, 2011-ben bevételként elszámolandó. Ez a GDP 10 százalékát éri el. A kormány azonban a költségvetési törvényjavaslat tanúsága szerint csak 2 százaléknyi részt számol be. Ha szabályosan tenné a lekönyvelést, akkor nemhogy csak éppen becsúsznánk a 3 százalékos hiánycél alá, ahogyan azt a kormány ígéri, hanem egyenesen többletes lenne a büdzsé, 5 százalékos szufficittel zárnánk a jövő esztendőt. Ilyenre soha nem volt még példa.
Az áthozott nyugdíjvagyon csökkenti az államadósságot is, így pedig kamatmegtakarítás érhető el. Ez a GDP 0,5 százalékára is rúghat, vagyis ez még megfejeli az 5 százalékos többletet.
A helyzet azonban úgy áll, hogy nem lesz szó önkéntes átlépésről, valójában az átlépés kikényszerítésével tenné rá a kezét az állam a nyugdíjmegtakarításra. Ezt a nyugdíjreform felszámolásának ítéli az EU, ezért aztán az elszámolást illetően valamiféle büntetést, ellenösztönzést foganatosít az EU. Ilyenkor három kimenetel lehetséges a 2800 milliárd forint beszámítását illetően, mert Brüsszelben még mindig nem jutottak dűlőre a szakértők és a politikusok, hogy melyiket is tegye magáévá az EU. Az azonban nem vitás, hogy a GDP-arányosan évi 1,2-1,3 százaléknyi, visszatartott magánnyugdíjpénztári járulékot bevételként el lehetne könyvelni mindhárom esetben.
A legkisebb esélye annak van, hogy noha a magyar államhoz befolyik a felhalmozódott 2800 milliárd forint, abból egyetlen fillért sem számolhatna el az uniós módszertan szerint Magyarország. Így aztán nagy eséllyel 3 százalék feletti deficitet produkálna a büdzsé, ez pedig azzal a kormány számára kínos következménnyel járna, hogy mégsem kerülnénk ki az uniós túlzottdeficit-eljárás alól (ami alatt EU-tagságunk óta vagyunk), és megszegnénk a konvergenciaprogramot is, mindkét esetben pedig elvileg kohéziós forrásokat vonhatna meg tőlünk az EU.
Ennél nagyobb a valószínűsége annak, hogy öt egyenlő részletre szét kell osztani a 2800 milliárdot, és minden évben 560-560 milliárd forintot lehet belőle elszámolni. Ekkor 2,5 százalékos hiány adódna. Itt azonban van még egy csavar: ez ugyan alatta marad a bűvös 3 százalékos limitnek, de az EU azt is megvizsgálja, hogy nem egyszeri dolog miatt kerülünk-e a határ alá, azaz hogy fenntartható módon 3 százalék alatti hiányt termelne a büdzsé. Márpedig a költségvetés mostani szerkezete alapján egyáltalán nem biztos, hogy a fenntarthatóság kritériumát ki tudjuk pipálni, ezért aztán folytatódhatna ellenünk a túlzottdeficit-eljárás.
A legnagyobb sansz azonban arra van, hogy ugyan szétdobják öt egyenlő részre a 2800 milliárdot, de az első évben, 2011-ben egy fillért sem engednek bekönyvelni az 560 milliárdból, csak a rá következő négy évben tudnánk beszámolni ezeket a tételeket. Ilyenkor megint csak nem kerülünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól.
Az sem mellékes, hogy ki kezeli az államhoz kerülő 2800 milliárdos vagyont. Mivel ennek nagyjából fele magyar állampapírban van, ez automatikusan megsemmisül, csökkentve az államadósságot. A maradék 1400 milliárd forint kisebb része külföldi részvényben van. Ezt információink szerint mihamarabb eladná a magyar kormány, hogy finanszírozási forrásra tegyen szert. Durván 800 milliárd forintnyi rész magyar eszközökben van, magyar részvényben, befektetési jegyben, ingatlanban, készpénzben. Ezt a részt kezelné egy egység, a feladatot pedig az Államadósság Kezelő Központ kapná meg. (Úgy tudjuk, hogy a vagyonkezelésért ádáz harc bontakozott ki az állami intézmények között, a Magyar Államkincstár és a Magyar Fejlesztési Bank azonban alulmaradt a versengésben.)
A legproblematikusabb a magyar részvények értékesítése lehet, mert az 4-500 milliárd forintnyi részvényösszeg a BUX egy teljes havi forgalmát fedi le. Vagyis gyorsan, nagy tételben nem lehetne eladni ezeket a magyar részvényeket, mert azzal saját magának is jelentős árfolyamveszteséget okozna az állam.
A fejfájást úgy is megoldhatja az állam, hogy egyszerűen a kiemelt részvényeket magánál tartja. Márpedig a magyar részvényhányadon belül szép arányt képviselhetnek az OTP- és a Mol-papírok (100-150 milliárdot érhet az OTP- és nagyjából ugyanennyit a Mol-hányad), vagyis az állam tulajdonrészhez jutna Csányi Sándor bankjában és Hernádi Zsolt olajvállalatában és meg is tarthatná részesedését.
Business Talks '24
Üzleti konferencia