Utolsó hajrá a kötelezők versenyében

2010.11.30. 10:29
Kedden még teljeskörű ügyintézésre számíthat, aki az interneten köti újra kötelezőjét. Aki lekési ezt a határidőt, szerdán még felmondhatja biztosítását, így december végéig lesz ideje kiválasztani az újat. A legtöbb új ügyfelet a K&H szerzi.

Aki váltani szeretne, meglévő kötelező biztosítását december elsején, szerdán éjfélig mondhatja fel, az új szerződés kiválasztására és megkötésére pedig ezt követően december végéig lesz idő. Aki interneten intézi az átszerződést, ma, kedden még teljeskörű ügyintézésre számíthat.

Legalább 150 000 autós vált még december 1-ig kötelező biztosítást. Ők
azok a tipikus utolsó naposok, akik a legvégső pillanatban intézik
el biztosítási ügyeiket - derül ki a CLB.hu elemzéséből, amelyet az
elmúlt két év tapasztalataira alapozva hozott nyilvánosságra. A cég
szerint: már tavaly is a biztosítást váltók 12 százaléka hagyta az
utolsó napokra az új kötelező megkötését. Idén úgy tűnik, hogy a céges
autók tulajdonosai a leginkább késlekedők.

Kedd reggelig 350 ezren váltottak kötelezőt a Netrisk.hu biztosítási portálon, ami már most új forgalmi rekord. Tavaly, december végéig összesen valamivel kevesebb, mint 320 ezer autós szerződött újra a portálon keresztül. A Netrisken az utolsó napon is több tízezer szerződéskötés várható még. Egyelőre nem tudni, országszerte hányan mondták, illetve mondják még fel kötelező biztosításukat, és kötik újra szerződésüket. Az ugyanakkor bizonyos, hogy az idei kampánnyal csak az átszerződő autósok járnak jól, míg a biztosítók a drasztikus, csaknem 40 százalékos díjcsökkenés miatt jelentős bevételtől esnek el jövőre.

A Netrisk statisztikája szerint a legtöbb új ügyfelet a K&H szerzi, minden negyedik autós ezt a biztosítót választotta. Az Allianz a második, húsz százalék feletti részesedéssel. Az Astra Biztosító, bár a legolcsóbbnak bizonyult, árelőnyét csak korlátozottan használhatta ki - csak minden tizedik autós kötötte meg itt új kötelezőjét.

Ahogy tehát tavaly, az autósok az idén sem csak az árra figyeltek: az ismertebb társaságokat sokan akkor is előnyben részesítik a kevésbé ismert, vagy rosszabb hírű társaságokkal szemben, ha ezért pár ezer forinttal magasabb kötelező biztosítási díjat kell fizetniük.

Érdemes a mostani kampányban lépni, hiszen minden jel arra mutat, hogy a díjcsökkenés ebben az évben véget ér - áll a biztositas.hu internetes alkusz elemzésében.

Minden évben jelentős számú gépjármű tulajdonos próbálja az utolsó napokban, órákban megoldani korábbi biztosítási szerződésének felmondását, miközben nem ritka jelenség, hogy a biztosítótársaságok faxai a túlterheltség miatt csak akadozva tudják fogadni a felmondásokat.

A jövőben nincs tovább tér az árak csökkenésére, várhatóan inkább stagnálásra, vagy kismértékű díjemelkedésre kell berendezkednie minden érintettnek. A díjak már olyan alacsonyak, hogy a piaci biztosítóknak szinte biztosan veszteséggel kell számolniuk. Nem változtat ezen az sem, hogy jövőre több újszereplő - köztük a nemrég tőzsdére bevezetett CIG Biztosító - is megjelenhet a magyarországi kötelező piacon. Az új belépők számára ugyanis nem lehet már célterület a kötelező, mert az előző évek állományépítési lehetősége az üzletág veszteségessé válása kapcsán jelentős kockázatok rejt magában.