Oblath Gábor: Olyanok becsmérlik a KT-t, akiknek fogalmuk sincs

2010.12.02. 15:26 Módosítva: 2010.12.02. 15:38
Az új Költségvetési Tanács olyan lesz, mint Romániában van. A KT informált, ennek vet véget az a kormány, amelyik két hete letette a nagyesküt, hogy nem tervez semmit csinálni a KT mai formájával. Tíz nap alatt annyi pénzt eltáncolt a KT-t drágálló kormány saját manővereivel, amennyinek tizedrésze is elég lenne a KT 25 évi működésére.

Egyetlen előnye van annak a kormány által támogatott módosító javaslatnak, amelyet tegnap a parlament egyik bizottsága benyújtott (és amelyről mai cikkünkben részletesen írtunk): nagyon rövid, csak kétoldalas. Ezzel a pikírt megjegyzéssel kezdte Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke azt a sajtótájékoztatót, amely lényegében a független testület utolsó megszólalása volt, mert a kormány elhallgattatja a mostani intézményt, gittegyletté silányítja, noha formálisan azért létrehoz egy új, háromfős testületet.

A Költségvetési Tanácsot az a vád éri a kormányzat felől többek között, hogy túl drága. Az elmúlt tíz napban egy százalékponttal emelkedtek az állampapírhozamok, drágult az állami finanszírozás, amiben szerepe volt a kormány egész pályás letámadásának, a KT megsemmisítési akciójának, a nyugdíjpénztári vagyonok államosításának, a monetáristanács-tagok jelölési szabályainak kormány céljait szolgáló átírási tervének.

Ha csak azt tételezzük fel, hogy a KT kiiktatása miatt a piac szemében kicsit vált kockázatosabbá Magyarország, 0,1 százalékpontos hozamemelkedést tulajdonítunk ennek az akciónak, akkor is éves szinten húszmilliárd forintos pluszkiadást generált saját magának a kabinet, ez az összeg a KT mai formában történő működtetésére huszonöt évre lenne elegendő, mutatott rá Kopits. A a hozamemelkedés nemcsak az államnak, vagyis az adófizetőknek jelent pluszteher, a magyar cégek és a magyar lakossági devizahitelesek törlesztési terhét is megemeli.

A KT legnagyobb előnye, hogy tájékoztatja a közvéleményt a költségvetés, az állami gazdálkodás alakulásáról, a kormány által elfedni akart dolgokat láthatóvá és érthetővé teszi az állampolgárok előtt (ahogyan egyébként nemrég a KT rábukkant az átmenetinek ígért extraadók meghosszabbításáról árulkodó kormányzati szándékra), informálja a folyamatokról és a várható helyzetről az ország lakosságát, ezzel szolgálja a közjót, hangsúlyozta a KT elnöke.

Ez a kormány által támogatott módosító javaslattal megszűnik, a háttérszámításokat végző, felkészült szakemberekből álló negyvenfős stábot szélnek ereszti a kabinet indítványa, egy értékes szellemi tőke elvész. Sokatmondó, jelezte Kopits, hogy nemrég az angolok a magyar Költségvetési Tanács mintáját vették át, míg az a forma, amit a kormány javaslata most létre kíván hozni, az Romániában van.

„Olyanok becsmérlik a mai, stábbal a háta mögött dolgozó Költségvetési Tanácsot, akiknek fogalmuk sincsen, hogy milyen munka folyik ebben az intézményben” – vette át a szót Kopitstól Oblath Gábor, a KT másik tagja. Szerinte óriási bűn tönkretenni a szakmai apparátust, és ennek nagyon rossz üzenete, káros demonstratív hatása van.

A Fidesznek az az érve is hamis, amely azt mondja, hogy a kormánypárt csak a 2006-ban már javasolt formát valósítja meg az új KT-vel, emelte ki Kopits. A Fidesz négy éve a Költségvetési Tanács felállítását sürgette, de úgy, hogy a Tanácsnak vétójogot adtak volna, megállíthatta volna, visszadobhatta volna a mindenkori kabinet költségvetési törvényjavaslatát, ha azt megalapozatlannak ítélték volna.

Ezzel szemben ami most történik, az nem ez, az új KT-nek nem lenne vétójoga, sőt a KT mai jogkörénél gyengébb testület jönne létre. Elveszítik a hatástanulmányok készítésének képességét, nem fogják tudni beárazni a törvényjavaslatokat, vagyis megmondani, hogy az mibe kerül egy-két évig és hosszabb távon az országnak.

Ráadásul a kormány szavahihetőségét is erősen megkérdőjelezik a történtek, mert két hete a kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy nincs napirenden a KT helyzetének, státusának, jogköreinek megváltoztatása, és költségvetési felelősségről szóló törvényeket sem akarják megváltoztatni. A kormányt pedig az sem zavarta, hogy nemrég nem hivatalos levélben értesült arról, hogy az Európai Bizottság rossz szemmel néz a kormányra a KT megsemmisítésének terve miatt.