Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Benzinár: ami most van, az még semmi

2010.12.27. 10:42 Módosítva: 2010-12-27 12:24:01
Jövőre is folyamatosan nőhetnek az üzemanyagárak, a mostani 355 forint körüli benzinár még a leginkább visszafogott becslés szerint is 380 forintra kúszhat fel, de a 410 forintos ár sem elképzelhetetlen.

Most ősszel-télen szinte hetente kúszott egyre feljebb a benzin és a gázolaj ára a magyarországi benzinkutakon, és csak elvétve akadt olyan hét, amikor árcsökkenést jelentett be a Mol. Két héttel ezelőtt állította fel a történelmi rekordot az üzemanyagár, a benzin literjéért átlagosan 357-358 forintot kellett fizetni, a gázolaj pedig 345 forintba került - de a benzinkutak között 30 forintos árkülönbség is előfordult.

A múlt héten a benzin ára 2 forinttal esett, de a múlt heti nyersolaj-jegyzésárak és a forint/dollár-árfolyam alakulása azt vetíti előre, ezen a héten újra emelkedhet az üzemanyagár.

Az elemzői becslések alapján azonban nem nagyon számíthatunk arra, hogy ez a folyamat elakad. Egy év múlva 390-410 forint is lehet a 95-ös benzin átlagára, s ehhez hasonlóan fog emelkedni jövőre a gázolaj ára is. Az MTI által megkérdezett szakértők között megoszlott a vélemény az emelkedés üteméről, van aki csak 375-380 forintos benzin és 365-370 forintos gázolaj árat jósol, de abban egyetértettek, hogy tovább nő az üzemanyagok ára.

Jövőre a szakértők szerint az ideihez hasonlóan, folyamatosan araszolnak majd felfelé, 2-4-6 forintos lépésekkel az árak. Természetesen lesznek olyan hetek is, amikor árcsökkentést jelent be a Mol, ám mivel nem vonhatja ki magát a nemzetközi folyamatok alól, tartania kell a lépést az emelkedéssel.

Emelkedő trend

Tarjányi Dániel, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank Magyarországi Fióktelepe vezető kereskedője kifejtette: jövőre tovább emelkedik a nyersolaj ára, bár szerinte a Brent-típus hordónkénti ára még nem éri el a 100 dollárt. Hozzátette, év végére 85-95 dolláros árat vár, mivel az OPEC országok mérsékelt árpolitikája nem engedi 100 dollárig emelkedni az árakat.

Idén 40-50 forinttal drágult

Tavaly év elején durván megugrott az üzemaanyagár a jövedéki adó emelkedése miatt, ez január 1-jétől durván 15-20 forinttal drágította a benzint és a gázolajat. 2011. január 1-jétől nem lesz olyan adóváltozás, amely közvetlenül érintené az üzemanyagok árát.

Januárban a benzin átlagára 317, a gázolajé 297 forint volt, innen jutottunk el a 357-358, illetve a 345 forintig.

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója azt mondta, míg korábban a nemzetközi prognózisok az idénre átlagosan 85 dolláros olajárat jósoltak, napjainkban már inkább 90 dollár körülit. Úgy vélte, az árszint tovább emelkedik, s jövőre átlagban 98-100 dollár körüli lesz, azaz 8-10 dollárral magasabb, mint korábban gondolták. Ugyanez a 7-8 százalékos áremelés érvényes a finomított termékekre is, hiszen jövőre további kereslet növekedés várható.

Kína a hibás

A trend pedig mindenképpen erőteljes növekedést mutat mind a nyersanyagok, mind a késztermékek esetében. Decemberben egy tonna benzin ára 800 dollár körüli volt, míg a gázolajé 760 dollár.

Az olaj és a finomított termékek árát befolyásolja, hogy elsőként a feltörekvő országok, Brazília, Oroszország, India és Kína kerülnek majd ki a válságból, ami felfelé hajtja a keresletet.

Kína például minden települést el akar érni a gázhálózattal, s mindenütt ki akarja építeni az áramszolgáltatást. Ott, ahol ez vezetékkel egyelőre nem oldható meg, kis olajtüzelésű generátorokat telepít, ami az általános motorizációs fejlődés mellett jelentősen növeli a keresletet a világpiacon az olaj és a késztermékek iránt.

Tarjányi Dániel úgy vélte, míg az idén a magasan finomított termékek iránt volt nagy a kereslet, jövőre ez változik, s megnő az igény a közép kategóriásokra. Ennek következtében több, technikailag korszerűtlen finomítót újraindíthatnak, ám mivel ez mintegy hat hónapot vesz igénybe, üzemelésükig kapacitáshiány lesz a világpiacon. A másik következmény az lehet, hogy a magasan finomított termékek ára csökken, miközben a közepeseké nő.

Az szja-csökkentés és a dollár/forint-árfolyam

Tarjányi Dániel szerint érdekes kérdés, hogy a magyar autós mekkora ár mellett dönt úgy, hogy nem tankol többet a kocsijába. Úgy vélte, mint ahogyan az idén, úgy jövőre is több dolog befolyásolja ezt, s nem feltétlenül a literenkénti ár lesz a döntő tényező. A személyi jövedelemadó csökkentése például jelentős összeget hagy elsősorban a magas jövedelműeknél, az átlagbér felett keresőknél, s a nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetésével is több elkölthető pénze lesz a lakosságnak.

Hegedűs Miklós elmondta, a magyar kilátásokat a tényleges áremelkedést illetően döntően az befolyásolja, hogyan alakul a forint és dollár árfolyama. Úgy vélte, a forint éves átlagban nemigen erősödik a dollárhoz képest, mivel az első félévben a várható strukturális reformok hatása még nemigen mutatkozik meg. Hozzátette, a benzin és gázolaj közötti 20-25 forintos különbség megmarad jövőre is. S annak is nagyon nagy a valószínűsége, hogy az üzemanyag árak legalább 2-3 százalékponttal jobban emelkednek, a jövőre várt 3,5-4 százalékos inflációnál.

Idén jóval kevesebbet tankoltunk

Az mindenestre tény, hogy az idén az első kilenc hónapban 9,8 százalékkal, 2,212 milliárd literre esett vissza az üzemanyag fogyasztás a tavalyi év hasonló időszakához képest a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint.

A 95-ös benzinből 11,8 százalékkal fogyott kevesebb, míg a 98-asból 36,4 százalékkal vásároltak kisebb mennyiséget. Az előbbiből kilenc hónap alatt 1,004 milliárd litert adtak el, míg az utóbbiból 27,7 millió liternyit.

Gázolajból 7,2 százalékkal, 1,18 milliárd literre csökkent az eladás az első kilenc hónapban.

A visszaesés üteme a harmadik negyedévben némileg lassult, mert az első félévben még 12,6 százalékkal csökkent a magyar piacon az üzemanyagok eladása, s így az első hat hónapban a tavalyi 1,601 milliárd literről 1,4 milliárd literre esett vissza.

A piaci változásokat megérezte a Mol Nyrt. is, a teljes magyarországi értékesítése 11 százalékkal csökkent az első háromnegyed évben az előző év azonos időszakához képest, a kedvezőtlen kereslet és elsősorban az év első felében a szomszédos országok felé irányuló üzemanyag turizmus következtében.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?