A hét, amikor a szlovákok hozzánk akartak átjönni tankolni

Ez történt 2011 első hetében a gazdaságban

2011.01.09. 09:55 Módosítva: 2011.01.09. 10:23
Az NGM jól felsült, mert közleményében nem tudta, mennyi is a hiányelőirányzat, az Emfesz haldoklott, nekünk estek az extraadók miatt, és bajunk is lehet miattuk, Selmeczi nyugdjvédelmi megbízott botrányos fejlemények eljövetével riogatott, miközben lehalt az ONYF nyugdíjszámlálója, a szegényebb országokban pedig zavargások voltak a történelmi csúcs közelében levő élelmiszerárak miatt. És még mi minden történt a héten!

Pörgősen indult az év. Az EU soros elnöke lettünk, miközben szűnni nem akaró kritikákat kaptunk külföldről a médiatörvény és az extraadók miatt; a szokásosnál is jobban felforgatják életünket a január 1-jén hatályba lépett változások, amelyek között van adócsökkentés és járulékemelés, meg több közszolgáltatás drágult is; a hét elején megközelítette a történelmi mélypontját a forint a frankkal szemben, aztán hét közepére megnyugodni látszottak a kedélyek, erre a hét végére újra aggódhattak a frankhitelesek – a múlt évre jellemző kettősség átmentette magát erre az esztendőre is, nagyon úgy tűnik.

Különadós csörte, haláltusáját vívó Emfesz

Előbb itteni multicégek panaszkodtak Brüsszelben az őket sújtó különadók miatt, aztán hirtelen a német és az osztrák kormány is nemtetszését fejezte ki az extraadók miatt, de Orbán Viktor miniszterelnök igyekezett több érzékenységre bírni az érintett cégeket. Pedig bőven lehet keresnivalójuk a vállalatoknak, a négyből két és fél extraadóból lehet baja a magyar kormánynak, Brüsszel a telekomadóba szinte biztosan, a hipermarketadóba valószínűleg beleköt, és a bankadó ügye sem tiszta.

A hetet gazdasági szempontból uraló másik téma az Emfesz haldoklása volt. Válsághelyzet elrendelését kérte a pénzügyi nehézségekkel küzdő gázkereskedő cég, mert ellátási zavarok léphetnek fel, akkor meg rendkívüli intézkedések szükségesek – ezzel állt elő a vállalat kedden. Rá egy napra felfüggesztették a cég gázkereskedelmi engedélyét. Ez nem okoz gondot a 300 ezer lakossági ügyfél ellátásában, de más szolgáltató végzi majd azt. A gázszámla végösszege viszont meglepheti az Emfesz ügyfeleit, mert az magasabb lesz nagy valószínűséggel. A felfüggesztett cég ügyfeleinek most nincs intézni valójuk, a kijelölt új gázcégek megkeresik őket. Egyelőre nincs teendője a felfüggesztett Emfesz ügyfeleinek, a gázcéggel kötött szerződésük automatikusan megszűnik, de a gázellátás nem szünetel, az Energiahivatal január 12-ig kijelöli az őket ellátó földgázkereskedőket. A váltás maga nem kerül pénzbe, de az első számlára érdemes lehet félrerakni.

Na most akkor mennyi is a hiány?

S ha már a nagy horderejű dolgoknál tartunk. Csütörtökön a miniszterelnök bejelentette, meglett a tavalyi költségvetési hiánycél, a deficit a GDP 3,8 százaléka lett maximum.

Pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte a részletszámokat, amelyek több érdekességgel is szolgáltak. Egyrészt azok nem döntik el azt a kérdést, megcsinálták-e vagy sem a hiánycélt, most még mindenki csak spekulálhat, hogy így lett-e vagy sem, még a kormányzatnak is csak március közepén-végén lesz közelítő információja arról, hogy a határon belül maradt-e a hiány, a végső szám pedig csak őssze lesz meg. Mindenesetre ami mellett elkötelezte magát Orbán, azt keresztül is vitte az elmúlt bő fél évben. Ez nem változtat azon, hogy a nemzetgazdasági tárca jó nagyot bakizott, a közleményükből kiderült, hogy fogalmuk sincs, mennyi is a törvényi előirányzat a hiányra. (Közben pedig úsznak a tartozásban a költségvetési intézmények.)

Furán vette ki magát az, hogy a miniszterelnök a jó hír bejelentésének napján azzal rukkolt elő, hogy alkotmányban rögzített adósságplafont szeretne látni.

Az észteknek kell euró, Matolcsynak még nem

Az észteknél most hétágra süt a nap, ott nem fő a fejük például az államadósság miatt, helyette január 1-jén bevezették az eurót. Miniszterünk, Matolcsy György az euró kapcsán azt nyilatkozta: mi nem sietünk átvenni, amíg nem lesz egymillió új munkahely Magyarországon, addig euró sem lesz. Elemzők azonban nem nagyon hisznek Matolcsy február végére ígért reformcsomagjában.

És még ez is történt

Kémbotrány a Renault-nál

Nem drágult az üzemanyag a héten, ez bizony hír

A januári munka után járó, februárban kifizetett bér után már igénybe lehet venni a családi adókedvezményt, ehhez a munkavállalóknak kell a sarkukra állniuk

Újra fizetési haladékot kapott a Vértesi Erőmű

Kicsit csökkent a magyar munkanélküliség

Az egyik kőgazdag üzletember, Warren Buffet sem panaszkodhat, naponta 78 millió dollárral gazdagodott a múlt év utolsó negyedében. A válságból kikecmergő felső- és középosztály pedig tonnaszámra veszi az ékszert és órát, de legtöbben azért egzotikus utazásra fizetnek be, így a luxusipar hamar lábra állt.

Kína is hallatot magáról. Például a jüan 5 százalékos felértékelésére készül, de közben bőszen vásárolja a spanyol állampapírokat is. Az eurózóna idén, meg még új nagyjábóltíz éven át az adósságproblémáról fog szólni, azzal fog küzdeni, idén talán nem bomlik fel, de hogy mi lesz jövőre meg utána, nem lép-e ki egyetlen állam sem az euróövezetből, nos, erre az elemzők nem vesznek mérget.

Történelmi csúcson vagy annak közelében vannak az élelmiszerárak a világban, a szegényebb országokban emiatt már zavargások törtek ki. A szlovákoknak pedig a benzin drága, egy adóemeléssel forintban mérve 380 forintra emelkedett az üzemanyag ottani ára, így hát többen hozzánk járnak át tankolni.

Csak kapkodtuk a fejünket

Visszakanyarodva a magyar történésekhez: a forint libikókán volt a héten. Az euróval szemben nem is volt olyan vészes a mozgás, de hasonló volt a mintája, mint a frankénak, mindenesetre 275-278,50 forintos sávban ingadozott az euró. A frank pedig hétfőn és pénteken 224 forint közelében járt, innen már csak 2 forint a történelmi rekord, de hét közepén 216 forintra szelídült a kurzus.

A tőzsdén összességében a bizakodás uralkodott, minden nagyobb részvény drágult összességében.

  52. heti záró 1. heti záró
BUX 21 327 22 271
OTP 5020 5 290
Mol 20 790 21 500
Richter 42 550 44 280
Magyar Telekom 516 549

Színesítették a hetet más történések is. Nem az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség összevonásából létrejött Nemzeti Adó- és Vámhivatalé a www.nav.hu honlap, azt egy magánszemély védette le, az APEH megpróbálta tőle megvenni, de nagyon távol álltak egymástól az árra vonatkozó elképzelések, most pedig a weboldalon az APEH és a VP integrációjának 3,5 milliárdos többletköltségéről van egy kivonat. Az Állami Számvevőszék idei ellenőrzéseiben az ellenzéki pártokra koncentrál, de vizsgálják a Gyurcsány Ferenc vezette Táncsics Alapítvány gazdálkodását is. Na meg befejezik a Fidesz és annak pártalapítványának tavaly kezdett ellenőrzését, és sorra kerül a fővárosi önkormányzat és a BKV is.

Selmeczi Gabriella „nyugdíjvédelmi” megbízott azzal riogatott, hogy lesznek idén még botrányos fejlemények. Nem biztos, hogy arra gondolt, hogy úgy tűnik, a nyugdíjkasszák kétharmada bezárhat, de azok az eddig hatékonyan működők, a drágábban működő kasszák megmaradnak, a takarékosabb kicsik zárhatnak be, pedig a kormány ennek valószínűleg az ellenkezőjét akarta. És nem biztos, hogy arra gondolt Selmeczi, hogy jó pár órán keresztül elérhetetlen volt a nyugdíjbiztosító főigazgatóság nyugdíjkalkulátora.

A pénzügyi felügyelet visszavonta a Jógazda takarékpénztár működési engedélyét, mert az súlyosan megsértette a hitelintézetek tőkemegfeleléséről szóló rendelkezéseket. Nagyjából 6500 betétes 9,8 milliárd forintja fagyott be a takarékpénztárnál, az ügyfeleket a hónap végéig kártalanítják a betétbiztosítási alapból.

Az eddig is többségi tulajdonos Szerencsejáték Zrt. 245 millió forintért vette meg Andy Vajna üzletrészét a Tropicana kaszinóban. Újra vehetünk fel devizás lakáshitelt egy fura szabály miatt, azok, akik euróban törlesztik adósságukat, kaphatnak eurós lakáshitelt. Felszámoltatnák az Electro World-öt, az áruházlánc központi cégét minimális tőkével létrehozott, ciprusi és panamai érdekeltségű cégek csoportjává alakították át a felszámolási kérelem beadása utáni napon.