Nyugdíjügy: nyilatkozhatunk, hogy kényszerből váltunk

2011.01.10. 07:42

A magánnyugdíjpénztárak teljes körét képviselő Stabilitás Pénztárszövetség honlapján egy új, jogfenntartónak nevezett nyilatkozatmintát tett közzé, írja a Napi. Ezt azoknak a magán-nyugdíjpénztári tagoknak javasolják kitölteni és postán benyújtani az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF), akik az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés mellett döntenek, de ha valóban szabad választásra lenne lehetőségük, nem ezt a kényszerű döntést hozták volna.

A szövetség szerint az a nyilatkozat jelzésértékű a Magyar Állam irányába, hogy a nyilatkozatot leadó magán-nyugdíjpénztári tag az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépéséről csak és kizárólag a hatályba lépett jogszabályi korlátozásra figyelemmel döntött, mert ellenkező esetben hátrányt szenvedett volna. Mint hangsúlyozzák, ennek jelentősége a törvényhozóknak szánt figyelemfelhívás, valamint az, hogy a törvény hatályon kívül helyezése vagy megsemmisítése esetére már rendelkezésre álljon a tag akaratnyilvánítása.

A Napi által megkeresett jogászok szerint azonban ez a megoldás sokkal inkább arra szolgálhat, hogy bizonyítsa a visszalépésre vonatkozó kényszert. Kérdésesnek tartják azonban, hogy ebben a formában mennyire lehet hatékony az eljárás, az ONYF-nek ugyanis (a befogási kényszerre vonatkozó előírás híján) van módja arra, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezeket a "nyilatkozatokat". Amennyiben a Stabilitás gyűjti azokat a tagokat, akik ezzel egyértelműen jelzik, hogy csak kényszer hatására nem maradtak a magánkasszáknál, ez hasznos lehet a jogszabályt megtámadó eljárásoknál.

Van egy másik nyilatkozat is

A "Pénztártagság fenntartására szóló nyilatkozatot" a Stabilitás szerint azoknak érdemes kitölteni, akik kasszatagok maradnak. Az előzőhöz hasonlóan ez a nyilatkozat is a jogfenntartásról szól, csak éppen ellenkező előjellel. A pénztárak szerint ez a nyilatkozat arra az esetre vonatkozna, ha "az Alkotmánybíróság vagy bármely más szervezet a 2010. évi CLIV. tv. 36. §-ával megállapított, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 2. § (6) bekezdésének hatályon kívül helyezéséről, vagy megsemmisítéséről rendelkezne a későbbikekben."