Az ONYF-nek nem tetszik a Stabilitás-féle nyugdíjnyilatkozat

2011.01.17. 08:23 Módosítva: 2011.01.17. 08:26

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) közleményben tudatta, hogy nem tart nyilván és nem továbbít, illetőleg semmilyen eljárásban nem használ fel olyan adatokat, dokumentumokat, amelyek az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők ezen döntésének körülményeivel, okaival vagy jogfenntartásával kapcsolatosak - írja a Napi Gazdaság.

Ezzel is (meglehetősen hosszú idő eltelte után) jelezte, hogy a Stabilitás Pénztárszövetség által közzétett "jogfenntartó nyilatkozatot" értelmetlennek tartja. A szövetség ennek kitöltését és ONYF-hez eljuttatását azzal az indoklással ajánlotta a magánnyugdíjpénztárakban maradni szándékozó személyeknek, hogy így a törvény hatályon kívül helyezése vagy megsemmisítése esetére már rendelkezésre áll a tag akaratnyilvánítása.

Ez azonban - hangsúlyozta az ONYF - megtévesztő és félrevezető tájékoztatás. A nyilatkozat ugyanis - mint arra a Napi által megkeresett jogászok már a közzétételekor is felhívták a figyelmet - a befogadására vonatkozó kötelezettség híján semmiképpen sem alkalmas a magán-nyugdíjpénztári tagság jövőbeni helyreállítására.

A Stabilitás által korábban közzétett, a magánpénztári tagság fenntartására szolgáló nyilatkozattal is gondjai vannak a nyugdíjbiztosítónak. Ez a társadalombiztosítási jogszabályok szerint későbbi igényt, követelést, illetőleg visszalépést a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe nem alapozhat meg. Ennek a nyomtatványnak a használatát sem javasolják. Az ONYF szerint ugyanis az abban feltüntetett adószám (helyesen: adóazonosító jel) olyan adat, amit a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek törvényi felhatalmazás hiányában csak az ügyfél írásbeli felhatalmazása esetén kezelhetnek. Ezzel pedig a nyilatkozattételi eljárás jelentősen bonyolultabbá, hosszadalmasabbá válik.

Közzétették viszont azt is, hogy az esetleges fennakadások, illetőleg a félreértések elkerülése érdekében az ONYF a jogfenntartó nyilatkozattal ellátott, illetőleg az egyénileg elkészített nyilatkozatok átvételének kötelezettségére nyomatékosan felhívta a személyes nyilatkoztatást végző nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek figyelmét.

Egyre több jogász véli úgy, hogy a maradó pénztártagokat teljes egészében nem lehet majd kizárni az állami nyugdíjrendszerből. Akad, aki ennek a véleménynek az alátámasztását látja abban is, hogy az ONYF befogadja a „záradékolt” nyilatkozatokat. Névvel egyelőre senki sem hajlandó vállalni ilyen véleményt.