Natália
1 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Pelikán Józsefekkel csökkentenék a munkanélküliséget

2011.01.19. 14:01
Jövő héttől kezdődően 13 ezernél is több munkanélküli sorsa fordulhat jobbra. Útépítéseknél, az erdő- és vízgazdálkodásban van a legnagyobb szükség rájuk, sokukat gátőrként tervezik alkalmazni, ők később munkavezetők is lehetnek. Az állam 16,2 milliárddal támogatja az elhelyezkedésüket, néhány ezer ember továbbképzésre is járhat majd.

A következő hét elejétől mintegy 13 600 munkanélküli kezdhet el dolgozni az országos közfoglalkoztatási programban, amelyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep – jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Újfehértón.

Ez a szám éves átlagot jelent, a csúcsidőszakban akár a 22-24 ezer főt is meghaladhatja a foglalkoztatotti létszám - mondta az államtitkár. A programokban emellett kétezer munkanélküli kaphat majd képzést.

Czomba Sándor tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló források kétharmadát a leghátrányosabb helyzetű megyékre fordítják, így Borsod, Nógrád, Szabolcs és Békés mellett Baranya déli része, valamint Somogy belső része is a kiemelt térségek között van. A program emellett szinte minden települést érint majd, de leginkább azokat a területeket, ahol magas a munkanélküliség – fűzte hozzá.

Ráugrottak a támogatásra

A közfoglalkoztatási program öt meghívásos pályázatára összesen 139 pályázat érkezett, az országosan 16,2 milliárd forintos támogatást a pályázók 1,75 milliárd forintos önrésszel egészítik ki - közölte Czomba Sándor. Az államtitkár egyben emlékeztetett arra, hogy már a múlt hét végén meghozta a támogató döntéseket a nemzetgazdasági miniszter, így már elkezdődhetett a munkanélküliek felvétele.

"A január 1-jén indult új közfoglalkoztatási rendszer célja, hogy a munka és a munkás találja meg egymást" - fogalmazott a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy a program jelentős előrelépés tavalyhoz képest, amikor átlagosan 9200 ember dolgozott közmunka keretében.

Gátőröket képeznének

Kifejtette: a legnagyobb "munkaerő-fogyasztók" idén a vízügyi igazgatóságok és a vízgazdálkodási társulások lesznek. A vidékfejlesztési tárcával együttműködve egy olyan feltételrendszert fektettek le, amelyben az önkormányzatok és a vízügyi szervezetek együttműködnek a vízelvezető rendszerek rendbetételében.

Összesen 12 vízügyi igazgatóság és 64 vízi társulat kaphat támogatást az év végéig 9150 ember foglalkoztatására - mondta Czomba Sándor. A program képzéssel is párosul: a munkanélküliek közül kerülhetnek ki majd azok a gát- és csatornaőrök, akik a következő évtől akár munkavezetőként irányíthatják majd a közmunkásokat.

Csemeteápolás és tűzifagyűjtés

Czomba Sándor a tájékoztatón emellett kitért arra: folytatódik az erdőművelő program, amelyben a 21 állami tulajdonú erdészeti gazdaságban 2760 álláskeresőt alkalmaznak majd, olyan munkára, amelyek közérdekűek és nem járnak közvetlen nyereséggel. A csemeteápolás, a turistautak rendbetétele mellett erdőművelési munkákra alkalmazhatják a gazdaságok a dolgozókat. A decemberben indult szociális tűzifagyűjtő-akciót is folytatják, amihez a tervek szerint a jövőben konkrét forrásokat rendel hozzá a kormány.

Az államtitkár hozzátette: a közfoglalkoztatási rendszerbe bekapcsolják a magán-erdőtulajdonosokat, akik közérdekű feladatokkal láthatják el a mintegy 1200-1500 foglalkoztatottat. Az ország tíz nemzeti parkjában 366 fő - köztük akár felsőfokú végzettségű munkanélküli - dolgozhat, a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára meghirdetett meghívásos pályázat keretben pedig 1262 fő foglalkoztatása biztosított március végéig. Utóbbi lehetőséggel - a sárospataki kivételével - összesen 33 kistérség élt.

Vasút és Balaton

Az államtitkár tájékoztatása szerint a vasút területén és a Balaton környéki idegenforgalmi programokban 2500 munkanélküli foglalkoztatását tervezik március elejétől, a közutak és autópályák mentén pedig 1200-1500 ember találhat munkát.

A kormány azzal számol, hogy 30 ezer körül alakul a közfoglalkoztatási programokban érintett létszám, köztük a többség hat hónappal hosszabb ideig 10-11,5 hónapig dolgozhat majd - összegezte Czomba Sándor.