A végrehajtó hamarabb csenget

2011.02.09. 16:47 Módosítva: 2011.02.09. 16:50
A körbetartozásoktól szenvedő kis- és középvállalkozások még nem fedezték a közjegyzők által működtetett elektronikus fizetési meghagyási rendszert, viszont a közműszolgáltatók, telekommunikációs cégek és parkolási társaságok már tízezrével indítanak eljárást. Az adósoknál két hónap után megjelenhet a végrehajtó.

Tavaly június óta a tartozások behajtásához szükséges fizetési meghagyásokkal  már nem a bíróságok, hanem a közjegyzők foglalkoznak, akik egy elektronikus felületen, automatizált módon indítanak eljárást. Emiatt a végrehajtók a korábbinál jóval hamarabb kopogtathatnak az adósok ajtaján: olyan ügyekre kerülhet pont két hónap alatt, amelyek korábban a bíróságon akár évekig elhúzódtak – írja a Gazdaság.hu.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elektronikus rendszerében a június eleji indulástól az év végéig mintegy 282 ezer fizetési meghagyásos eljárást (FMH) kezdeményeztek, és ezek kapcsán közel 13 ezer végrehajtás indult. Az eddigi tapasztalatok szerint az eljárásokat nagyrészt közüzemi szolgáltatók, telekommunikációs vállalatok és parkolási társaságok indítják - tudta meg a Gazdaság.hu Tóth Ádámtól. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke szerint jelentős eredményeket hozhat az új rendszer a körbetartozások számának mérséklésében is. Az ilyen jellegű lejárt követelésekkel bajlódó kis- és középvállalkozások azonban még nem fedezték fel az elektronikus fizetési meghagyást.

A könyvelő is segíthet

A korábbi rossz tapasztalatok miatt továbbra is él az a tévhit, hogy nem, vagy csak lassan és költségesen lehet behajtani a lejárt követeléseket – véli ifjabb Lengyel Tibor, az elektronikus fizetési meghagyásokra specializálódott e-Jogsegéd Kft. ügyvezetője. A cég egyik szolgáltatása, hogy könyvelők és jogi képviselők közreműködésével kínál elsősorban kis- és középvállalkozásoknak, társasházaknak és magánszemélyeknek lehetőséget a fizetési meghagyás, illetve jogerős végzés birtokában a végrehajtási eljárás elindítására. A szakmai szervezeteknél futó kampányok ellenére eddig a vártnál lassabb ütemben csatlakoznak a könyvelők a rendszerhez, de jelentős felfutást várnak.

A könyvelő munkája során folyamatosan nyomonköveti az ügyfelek kintlévőségeit, gyorsabban és könnyebben tud lépni a lejárt követelések fizetési meghagyással történő behajtásában – mondta a gazdasági hírportálnak ifjabb Lengyel Tibor. Az ügyvezető szerint minél hamarabb lép az érintett cég, annál nagyobb a siker esélye, ezért érdemes megbízni a könyvelő, aki szintén érdekelt lehet, mivel díjat számíthat fel azért, hogy leveszi a gondot az ügyfele válláról. Az e-Jogsegéddel eddig szerződött irodáknál ügyenként átlagosan 8 ezer forint plusz áfát kérnek, ehhez jön még az ügyvéd és a közjegyző díja. Utóbbi a MOKK tájékoztatása szerint a követelés összegének 3 százaléka, de legalább 5000, legfeljebb 300 000 forint.

A kisebb követelések után futnak

Eddig közel kétszáz ügyet intéztek az e-Jogsegéden keresztül, átlagosan 850 ezer forint értékben. Az elektronikus fizetési meghagyásos eljárásoknál ez magas összegnek számít, a követelések értéke általában 10 és 300 ezer forint között mozog – tájékoztatott Tóth Ádám. A MOKK elnöke szerint a nagyobb összegek behajthatása is gyakoribb lesz, amint ismertebbé válik az új eljárás, mert gyorsabb az ügyintézési határidő és az alacsonyabbak a költségek mint a peres eljárás esetében.

A fizetési meghagyáshoz jogi személyeknek, illetve az azzal megbízott ügyvédeknek, jogtanácsosoknak elektronikusan kell benyújtani egy kérelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamarához, amit a rendszer automatikusan kioszt egy közjegyzőnek. Nem szűnt meg a papíralapú fizetési meghagyási kérelem sem, a magánszemélyek postázhatják, vagy jegyzőkönyvbe mondhatják bármelyik közjegyzőnél. Kizárólag a közjegyzőkön keresztül lehet intézni a fizetési meghagyást, ha a lejárt követelés összege az egymillió forintot nem haladja meg, más esetben a peres eljárás is választható.

Ritkán mondanak ellent az adósok

A közjegyzők a kérelem jogosságát nem vizsgálják, három napon belül –papíralapú, vagy szóbeli bejelentésnél 15 napon belül- kibocsátják a fizetési meghagyást. Ha a címzett átveszi az erről szóló tértivevényes levelet, tizenöt napja marad arra, hogy ellentmondjon - ilyen esetben az ügy átalakul perré. Amennyiben nem érkezik reakció, a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és a közjegyzők végrehajtási záradékkal látják el, így az ügyfél olyan okiratot kap, amihez korábban hosszú hónapokig, vagy évekig elhúzódó perek végén juthatott hozzá: feljogosítja a végrehajtót a jóváhagyott követelés érvényesítésére.

A december végéig kibocsátott mintegy 276 ezer fizetési meghagyásra kevesebb mint 4 százalékára érkezett ellentmondás, és eddig közel 13 ezer végrehajtást indítottak el. Lényegesen gyorsult az eljárások átfutási ideje, a fizetési meghagyások kibocsátása néhány nap alatt megtörténik, ugyanakkor Lengyel Tibor tapasztalatai szerint a hirtelen, nagy tömegben beérkező kérelmek miatt esetenként még előfordulhat csúszás a jogerős végzés meghozataláig. Amennyiben az adós átveszi a fizetési meghagyást, 3-4 hét míg jogerőre emelkedik – tette hozzá az ügyvezető.
Tóth Ádám szerint azonban csúszásról még nem érkezett panasz egyetlen ügy kapcsán sem, és ennyi várakozási idő szükséges, hiszen az adós 15 napon belül küldheti el az esetleges ellentmondást, amelynek postai beérkezésére, iktatására is időt kell hagyni.