A kormány nem támogatta Lázár módosítóját

2011.02.14. 16:54
A gazdasági bizottság ülésén sem jutottak dűlőre a frakcióvezető módosítójáról. A kormány nem támogatta a megújuló energiának juttatott támogatás megnyirbálását, a frakció viszont kiállt Lázár János ötlete mellett. Energiapiaci szakemberek szerint a módosító javaslat drasztikusan drágítaná a távhőt.

A gazdasági és informatikai bizottság hétfői ülésén a kormány nem, a bizottság többsége azonban támogatta Lázár Jánosnak az egyes energetikai tárgyú törvények módosításához benyújtott indítványát.

Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke elmondta: egyelőre vizsgálják a módosító indítványt, a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról szóló döntéséig a frakció kialakítja a végső álláspontját. A múlt heti frakcióülésen abban maradtak, hogy megnyitják a vitát a kérdéskörben, mert a kötelező áramátvételi rendszeren (kát) keresztüli bújtatott támogatás gyakorlata befolyásolja az energia árát, közte a távhő árát is. Mint mondta, a bizottsági szavazás nem jelenti azt, hogy a módosító indítványt változatlan formában támogatnák, de azt sem, hogy elvetik teljes egészében.

Mint azt az Index megírta: Lázár János javaslata a kötelező átvételi rendszerben (kát) kialkudott árat két egymást követő lépcsőben 25, majd 35 százalékkal megvágná, ez pedig nemcsak a kapcsoltan termelőkre, de minden zöld energiás termelőre vonatkozna. A módosító másik intézkedése kivonná a rönkfát a biomassza termelésből, amivel a jórészt erre építő biomasszás erőműveket lehetetlenítené el.

Orbán Viktor miniszterelnök három héten belül tájékoztatja majd a kormánypárti képviselőcsoportot arról, mire jutott a kabinet. A tervek ellentmondásosak: a cél a kát-rendszer mielőbbi megszüntetése és az, hogy a távhődíjak ne emelkedhessenek tovább.

Mi az a kötelező átvétel?

A KÁT-rendszert eredetileg a megújuló energia támogatására hozták létre, hogy a környezetbarátabb termelés gazdasági hátrányait ellensúlyozzák. A lényeg: az általuk termelt áramot kötelezően és a piacinál kedvezőbb áron veszi át az állam. A rendszerbe hamarosan belevették az úgynevezett kapcsolt (kogenerációs) erőműveket is,  melyek hőt és áramot is képesek előállítani. A KÁT támogatás összege 44,2 milliárd forint volt 2010 első félévében. Az összes támogatás 67 százaléka – 29,6 milliárd forint – a kapcsoltan termelt villamos energiához kötődik.

Az origonak az egyik fideszes képviselő elmondta, a múlt heti siófoki frakcióülésen csak este tíz óra körül került sor a Lázár-módosító megvitatására, az ötletet ellenző Bencsik János energiaügyi államtitkár és a fidesz frakcióvezetője között Orbán Viktor közvetített, a jelenlévők többsége azonban nem tudott érdemben hozzászólni a vitához.

Lázár állítólag kilátásba helyezte, hogy adott esetben hajlandó visszavonulót fújni, az ülés után a sajtónak úgy nyilatkozott, Orbán Viktor miniszterelnökkel történt egyeztetést követően a kormány újra megkezdi a kötelező átvételi rendszer (kát) felülvizsgálatát.

Lázár János szerint a magyar villamos energia árak indokolatlanul magasak a kötelező átvételi rendszeren keresztül nyújtott támogatások miatt, ezért felül kell vizsgálni azokat. Decemberben azonban ez már megtörtént, a kormány akkor egyhangúlag megszavazta a kapcsoltan hőt és áramot termelő erőművek támogatotti körben maradását, cserébe 15 százalékkal csökkentették volna a támogatás mértékét.