Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Meddig tart az orosz karácsony?

2011.02.15. 12:12

Kérdezzenek január végén – válaszolta a Mol orosz kézben lévő csomagjának sorsát firtató kérdésünkre Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a lapunknak decemberben adott interjúban. A magyar-orosz gazdasági tárgyalásokról általában is azt mondta, azok a pravoszláv karácsony után vehetnek lendületet.

Ezt látszott megerősíteni az is, hogy január 17-én a miniszter villámlátogatást tett Moszkvában. Az utat követően azonban a minisztérium nem adott tájékoztatást arról, hogy konkrét eredményeket értek volna el az akkori tárgyalásokon. Ezért éltünk a miniszter által felkínált lehetőséggel, és január végén ismét kérdeztünk.

A fejlesztési tárca sajtóosztályára elküldött e-mailben egyebek mellett a Szurgut-kézben lévő Mol-részvények sorsáról, a Malév helyzetéről – nemcsak az oroszokkal való elszámolásról, hanem a január végére ígért kínai kormánydelegációval történő befektetési tárgyalásokról is –, a gázszállítási, gáz-nagykereskedelmi tárgyalásokról kérdeztük a minisztériumot, de szerettük volna megtudni azt is, hogy az Emfesz körüli problémákról voltak-a egyeztetések.

A válaszból kiderül, hogy január helyett most március a céldátum: "A magyar-orosz tárgyalások a megfelelő ütemben folynak, a felek igyekezete jelenleg arra irányul, hogy a várhatóan márciusban sorra kerülő Magyar – Orosz Gazdasági Vegyes Bizottság első ülésére minden kritikus kérdés megfelelően elő legyen készítve". Hogy ez a megfelelő előkészítés mit jelent, az nem derül ki a válaszból, ahogyan az sem világos, mit értett a fejlesztési tárca – amely "megérti, hogy a magyar-orosz tárgyalások kérdése élénken foglalkoztatja a magyar sajtót" – az alatt, hogy "a tárgyalások folyamatosan zajlanak, amelyekről a minisztérium tájékoztatja a nyilvánosságot".

Noha mi ilyen tájékoztatással nemigen találkoztunk – hacsak a január 17-i moszkvai egyeztetésről két nappal később kiadott ötsoros közleményt vagy egy képviselői kérdésre adott választ nem tekintjük annak –, azonban nem hivatalos forrásokból úgy tudjuk, hogy a pravoszláv karácsony elmúltával sem történt előrelépés a vitatott ügyekben. Jól jelzi ezt, hogy csütörtökön egy hónappal elhalasztották a Malév közgyűlését, aminek az idei üzleti terv elfogadásáról kellett volna döntenie; az indoklás szerint azért döntöttek így, mert a cégről "magas szintű kormányközi tárgyalások folynak".

A magyar-orosz gazdasági tárgyalások a fent felsorolt elsősorban energetikai kérdésekben – továbbá záhonyi logisztikai projektekről, buszgyártásról és Paksról – már tavaly nyár óta folynak. Fellegi Tamás októberben egy sajtóbeszélgetésen azt mondta: a november végi Putyin–Orbán miniszterelnöki csúcson, egy csomagban születhet meg a magyar-orosz megállapodás. Ez azonban nem történt meg, az év végén pedig a zsúfolt naptárakra hivatkozva le is mondták Fellegi egy tervezett moszkvai útját.