Antal, Antónia
-6 °C
-2 °C

Ötszörözné forgalmát a magyar áramtőzsde

2011.02.23. 17:06 Módosítva: 2011.02.23. 17:14
86 milliós veszteséggel zárta első félévét a magyar áramtőzsde, a cégnél ennek duplájával számoltak. A jelenleg 22 taggal működő HUPX idén a tervek szerint továbbiakkal bővül, új termékeket vezetnek be, 2012-ben pedig akár már a régiós kereskedelem is megindulhat.

Sikeres volt a HUPX magyar áramtőzsde első féléve, mondta Medveczki Zoltán a társaság vezetője egy budapesti sajtóbeszélgetésen. Tavaly 418,3 GWh volt a forgalom, ami felülmúlta a várakozásokat (ez az éves hazai villamosenergia fogyasztásnak kicsit több, mint 1 százaléka). Januárban decemberhez képest 46 százalékkal, 166 ezer megawattórára emelkedett a forgalom.

A vártnál gyorsabban bővülő taglétszámnak köszönhetően a várt 194 milliós veszteség helyett csak 86 milliót könyveltek el ebben a félévben. A cégvezető reményei szerint idén mintegy 70 százalékkal nő majd a tagbefizetésekből származó bevétel, év végére a jelenlegi 22 helyett már 37 tagja lehet a tőzsdének.

A cég vezére elmondta, a HUPX tárgyalásokat folytat a környező országokkal a piacok összekapcsolásáról, Ausztriával kimondottan előrehaladottak a tárgyalások, de hamarosan megegyezhetünk Szlovákiával és a Csehországgal is. „Az összekapcsolás széleskörű együttműködést igényel, mert a napi határkeresztező kapacitást a tőzsdei ügyletekhez kell kapcsolni. A közös aukciós rendszert akár már 2012-ben bevezethetik, amivel egy kiegyenlített, stabil árampiac jöhet létre" - mondta Medveczki.

A tõzsde indulásakor csak másnapra vonatkozó jegyzéseket lehetett kötni, nem sokára azonban egyhavi, negyedéves és éves termékeket is bevezet be a cég, ezt kiegészíti majd a napon belüli kereskedés lehetősége is. 2011-ben a másnapi termékek esetében 2,5 TWh-ás forgalmat várnak - ez több mint ötszöröse az idén fél éves működés során elért volumennek.

A 2003-ban kezdődött magyar villamos energia piac liberalizációja a tőzsde nyári elindulásával újabb szakaszba ért, az eddigi kétoldalú szerződések helyett bárkinek van lehetősége áramot venni a HUPX-en, és bárki értékesítheti is az áltata megtermelt villamos energiát. Ennek következtében mindenki számára átlátható, kereslet-kínálat alapon létrejövő árakon lehet kereskedni az árammal.