Rezsiköltség: nem új ötlet a befagyasztás

2011.03.01. 14:11

Ismét befagyasztaná a rezsiköltségeket a kormány, jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a kormány második akciócsomagjának kihirdetésekkor. A Széll Kálmán terv ismertetésekor elmondta, a fejlesztési és a belügyi tárca együtt vizsgálja meg idén július elsejéig, hogy milyen jogszabályi lehetőségek vannak a rezsi költségek befagyasztására.

A kormány nem most nyúlna először ehhez az eszközhöz. Tavaly júliusban már egyszer moratóriumot hirdettek a lakossági földgáz és villamosenergia-szolgáltatás áraira, majd ezt követően új jogszabályokat alkottak az árak megállapítására. Ezek értelmében az egyetemes szolgáltatásban érvényesülő áram- és gázárakat miniszteri rendeletben hirdetik ki, szemben az azt megelőző ármeghatározással, amikor az energiahivatal árképlet alapján határozta meg a tarifákat.

Ezek a jogszabályok lehetővé tették, hogy a lakossági áram és gáztarifák a kormány, illetve a szaktárca kezében kerüljenek. Így a rezsiköltség fogalmának értelmezésétől függően a korábban a Fidesz által már tárgyalt távhőárak, és esetleg a vízért fizetett díjak befagyasztásáról lehet szó.

Tekintettel arra, hogy hazánk energiaellátását jelentős importkitettség jellemzi, a nemzetközi piacokon történő árváltozások a hazai ellátásban is megmutatkoznak. A lakossági fogyasztók számára kedvező, a valós piacinál alacsonyabb hatósági ár nem jelenti azt, hogy valóban olcsóbban jutunk a gázhoz. A hazai fogyasztásnak csak egyhatodát adja az itthoni termelés, öthatodát importból, a Gazpromtól szerezzük be.

Amennyiben az energiahordozók árai emelkednek, akkor az ellátási láncon az elvártnál alacsonyabb profit vagy rosszabb esetben anyagi veszteség keletkezik. A fő kérdés innentől persze az, hogy veszteségek kialakulása esetén ki viselje azokat.

Ha minden lakossági energiaellátással kapcsolatos vállalkozás az állam kezébe kerülne, a fent említett jelentős importkitettség következtében még az állam sem lenne képes hosszabb időn keresztül fenntartani a rezsi költségek befagyasztását.