Gyengült a forint a reformbejelentésekre

A reggeli kereskedés elindulása óta érzékelhető gyengülés bontakozott ki a forint piacán. Az euróval szembeni jegyzések a 272-es szint fölé emelkedtek a korábbi 270 alatt szintről. Ez azt jelenti, hogy a délelőtt során erősödő forint a reformlépések bejelentését követően rövid idő alatt érezhetően veszített az értékéből. Keddendélben egy euró 272,08 forintba került, egy dollár 196,46 forintot ért, egy svájci frankért pedig 210,93 forintot kellett adni.

Negyed 11-kor az euró árfolyama 270 forintnál járt, a dollárért 195,20 forintot kértek a kereskedők, a svájci frank árfolyama pedig 30 fillérrel a 210 forintos szint alatt mozgott. A forint az év eleje óta három százalékkal erősödött a költségvetési tervnek megelőlegezett piaci bizalomnak köszönhetően.

A gyógyszerpapírok mellett az OTP-részvények árfolyamát is megviselte az Orbán-csomag. A bankpapírok 3,1 százalékos mínuszba fordultak, miután Matolcsy bejelentette, hogy három évig teljes marad a bankadó (az FHB csak 0,5 százalékot esett). A gyógyszerkassza kiadásainak lefaragása a gyógyszergyártók költségeit növeli, az Egis 5,8 százalékos, míg a Richter 1,8 százalékos mínuszban van.

A Mol 300 forinttal, 1,26 százalékkal 23 500 forintra csökkent, a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,09 százalékkal 557 forintra erősödött. A BUX fél tizenkettőkor 22 801,09 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 354,41 pontos, 1,53 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 506,98 ponttal alacsonyabb.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59