Titkolja a kormány a részletes Orbán-csomagot

A reformprogram kész, megfelelő szinten és mélységben, létezik egy 180 oldalas részletes szakmai program is – írja a Népszabadság egy miniszterelnökhöz közeli névtelen forrásra hivatkozva. A konkrétumokat folyamatosan hozzák nyilvánosságra. A reformokról Orbán Viktor stratégiai szinten kommunikál, a főkoordinátor Navracsics Tibor lesz, Matolcsy Györgynek pedig „ez az utolsó dobása”.

A Népszabadság információja szerint a Széll Kálmán Terv pusztán a nyilvánosságnak, a politikai kommunikációnak szánt program. Zárt ajtók mögött készült ugyanis egy 180 oldalas szakmai program is, amit már – részben – kiküldtek a londoni befektetőházaknak is, vagyis azoknak az intézményeknek, amelyek a magyar adósságfinanszírozásban meghatározó szerepet játszanak.

Ebben a programban viszonylag részletesen, területekre bontva vannak leírva a kormányzati teendők. Ezt erősítette meg a lap egy miniszterelnökhöz közeli forrása, aki szerint „a reformcsomag a miniszterelnök asztalán van, igaz, különböző forgatókönyvek vannak, lehet választani”.

Egy másik kormányzati szereplő határozottan állította: kész a reformprogram, mégpedig a megfelelő szinten és mélységben, de a részleteket nem a pódiumról jelenti be Matolcsy vagy egy másik miniszter. Az egyik fő kommunikációs szabály ugyanis, hogy elkerüljék a „Bokros-csomag-érzést”. Ezért az intézkedések részleteit „csepegtetik”, a megszorító jellegű információknak pedig nem lesz arca, azokat kiszivárogtatják.

A Népszabadság forrása szerint Matolcsy Györgynek szinte biztosan „ez az utolsó dobása”. Ha a Széll Kálmán Terv nem hozza a várt eredményt, Orbán meneszti. Nyáron, az intézkedések megvalósítása kezdetén várhatóan lejár Réthelyi ideje is.

A reformprogram főkoordinátora Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki számára ez nemcsak „nehéz próba”, de felelősség is. „Itt a legnagyobb operatív feladat a számára. Bírnia kell” – mondta a lap egy forrása. A cikk szerint Orbán Viktor startégiai szinten „száll be” a reformprogram kommunikációjába, és szimbolikus, rendszerszerű nyilatkozatokat tesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59