Trichet: Nagyon elégedetlen vagyok a magyar kormánnyal

Az Európai Központi Bank (EKB) "nagyon elégedetlen a magyar kormány álláspontjával" a jegybanki törvény módosításával kapcsolatosan. Erről Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke a csütörtöki kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón.

Trichet elmondta: az EKB korábban már kifejtette álláspontját az ügyben. "Most vizsgáljuk a kérdést, és csak azután döntünk arról, hogy milyen jogi lépések optimálisak. A következő lépés ugyanakkor az Európai Bizottságé" - tette hozzá, és úgy fogalmazott: "nem zárok ki semmilyen lehetőséget".

A kormány még tavaly döntött a jegybanktörvény módosításáról. EZ egyebek mellett új módszert vezet be a tagok jelölésére: míg a korábbi rend szerint két tagot a jegybankelnök, kettőt a miniszterelnök jelölt volna a köztársasági elnöknek, a végül csak múlt hétfőn elfogadott törvénymódosítás értelmében a parlament gazdasági bizottsága jelöl, a plenáris ülés pedig megválasztja a tagokat.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a módosítás a jegybank függetlenségét szolgálja, hiszen így a kormány helyett a parlament dönt minden jelöltről. A módosítást véleményező Európai Központi Bank bár nem vétózta meg, de kritizálta a törvénymódosítást, de emellett külön szóvá tette a jegybanki vezetők bérének csökkentését is. Ezeket a kifogásokat nem vette figyelembe a magyar kormány.

A lépés – például a monetáris tanács függetlenségének megszüntetése – nemcsak külföldön váltott ki visszatetszét. Csaba László, aki lehetséges mt-tagként is emlegettek, korábban a Heti Válasznak úgy fogalmazott: "kultúrember ilyen kinevezést nem fogadhat el", mivel "illegitimnek tartaná", hogy csak egy párt jelöltjei kerüljenek be a tanácsba. A tanácstagok kinevezésének tervezett módosítása ugyanis éppen ezt tenné lehetővé.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59