Másképp szólnak angolul a reformok

2011.03.07. 19:25
A minimálbérnél alacsonyabb összegben maximálnák a munkanélkülieknek fizetett járadékot, és hasonló plafon lenne a szociális segélyekre, most már tényleg megszűnik a MÁV és a Volánok párhuzamossága – egyebek mellett ilyen, magyarul nem olvasható ígéretek szerepelnek a Széll Kálmán-terv angolul megjelent változatában. A külföldieknek szánt kiadás – szemben a hazai fogyasztásra kiadott csomaggal – méltatja a Bajnai-kormány által végrehajtott kiigazítást, és bemutatja a csomag költségvetésre gyakorolt hatásait (a számok kiszivárogtak ugyan, ám eddig hivatalosan nem erősítették meg azokat).

Megjelent a strukturális reformokat és költségvetési kiigazítást jelentő Széll Kálmán-terv angol nyelvű verziója a kormány honlapján. A magyar választópolgároknak szánt füzettel szemben ez már több számot és részletet tartalmaz. Az itt olvasható dokumentumban (pdf) kevesebb szó esik a "romeltakarításról", ugyanakkor többször feltűnik benne az "Európai Bizottság" és "a konvergencia" kifejezés.

Az angol változat szerint a múlt kedden nyilvánosságra hozott, ám kevés konkrétumot tartalmazó reformcsomag az Európai Bizottság elvárásai szerint készült. Azt írják, azért van rá szükség, mert a három százalék alatti GDP-arányos idei költségvetési hiány önmagában nem elég ahhoz, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól.

A nemzetközi közvéleménynek szánt anyag szerint hazánk a válságra egyensúlyjavító intézkedéssel válaszolt, amelyek visszavetették a keresletet és a gazdasági növekedést. A dokumentum a Bajnai-kormány intézkedéseit, így a 13. havi nyugdíj megszüntetését, a svájci nyugdíjindexálás eltörlését és az inflációkövető nyugdíjemelés bevezetését, a 13. havi bérek megszüntetését fontos lépésekként mutatja be (miközben a hazai politikai kommunikációban a kormány visszatérően ostorozza az előző kabinetet).

Eleik dicsérete

Igaz, az angol nyelvű Széll-tervben is megjegyzik, hogy az előző kormány intézkedései csak részlegesen konszolidálták az államháztartást. Ennek mértékét azért jól érzékelteti az írásban található egyik táblázat, amely szerint a magyar kormány 2009-ben közel 400 milliárd, 2010-ben 957 milliárd, 2011-ben 1024 milliárd forintot takarított meg.

 

Az angol nyelvű változat a magyarhoz képest jóval árnyaltabban fogalmaz, és olyan reformelképzeléseket, mint amilyen "a gyógyszereket felíró orvosok egzotikus üdülőhelyeken szerzett továbbképzéseinek felülvizsgálata" már meg sem említ.

A dokumentumban szereplő számok egyébként már az Orbán-csomag múlt keddi bejelentése előtt kiszivárogtak. Azonban a csomagot bemutató miniszterek akkor nem kommentálták azokat, és nem mutatták be olyan mélységében az elképzeléseket, hogy kiderüljön: konkrétan milyen lépésektől milyen kiadáscsökkenést várnak.

  2012 2013 2014
Foglalkoztatás 195 213 213
Tömegközlekedés 45 60 60
Nyugdíj 93 129 129
Gyógyszerkassza 83 120 120
Felsőoktatás 12 38 38
Állami és önkormányzati finanszírozás 32 122 122
Államadósság-csökkentő alap befizetései 90 220 220
  550 902 902

Bár az angol nyelvű verzió sem tartalmaz a konkrét intézkedések szintjére lebontott terveket, mindenesetre több derül ki belőle, mint amennyit a kormány a hazai nyilvánosággal múlt héten megosztott.

Vagy a vonat, vagy a busz

Az angol nyelvű összefoglalóból kiderül, hogy megszűnik a közösségi közlekedésben dolgozó alkalmazottak családtagjainak ingyenes utazása, illetve megszüntetik a MÁV és a Volán párhuzamos közlekedését. Ez utóbbi nem újdonság, már 2002-ben megígérte Csillag István, majd minden más közlekedési miniszter, azonban a megvalósítása még egyetlen kormánynak sem sikerült. Ha a kabinet komolyan gondolja azokat a korábbi fideszes ígéreteket, hogy a vasúton nem lesz vonalbezárás, akkor az intézkedés a Volán-járatok számának jelentős csökkenésével járhat (bár kérdés, mit értenek párhuzamos közlekedésen a döntéshozók).

A családtagoknak járó bőkezű kedvezmény a dokumentum szerint indokolatlan, nem úgy a nyugdíjasoké: a 65 év felettieknek maradna az ingyenes közlekedés, ez utóbbihoz egyébként Orbán Viktor is ragaszkodott. A dokumentum szerint a közösségi közlekedés átalakításával 2012-ben 45 milliárdos pozíciójavulás következik be, ez 2013-ra 15 milliárd forinttal 60 milliárdra nő – ez a szám, akárcsak a többi, megegyezik a múlt héten megjelent mutatókkal.

Segélyplafon

Az angol nyelvű Orbán-csomag szerint a munkanélküli segély plafonja alacsonyabb lenne a mindenkori minimálbérnél (ez most 78 ezer forint). A tervek szerint ezt az elvet pedig minden szociális támogatásra érvényesíteni fogják legkésőbb 2013-ig.

Nem számít újdonságnak, hogy a nyugdíjakat inflációval indexálják tovább, tehát az emelések teljesen függetlenek lesznek a mindenkori gazdasági növekedéstől, amivel a nyugdíjasok a mostani állapothoz képest rosszabbul járnak majd.

 
Intézkedés Hatása (milliárd forint)
2009 2010 2011
13.havi nyugdíj megszűntetése - 165 165
Nyugdíj indexálás megváltoztatása 0 76 91
Nyugdíjak befagyasztása 0 12 25
13. havi bér megszűntetése 90 181 181
Bérbefagyasztás a közszférában - 70 70
Lakástámogatások csökkentése 24 52 72
Gáz- és távhőtámogatások csökkentése 20 40 40
Rokkantnyugdíj-rendszer szigorítása 10 20 20
Táppénz csökkentése 3 16 17

Ezzel a 2010-es 76 milliárdos megtakarítást 2011-ben 91 milliárdos spórolás követheti. A nyugdíjminimum befagyasztása tavaly 12 milliárdot hozott, erre az évre 25 milliárd pozíciójavulást eredményez a költségvetésben, a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatáról azonban nincs szó a dokumentumban. Szintén nem újdonság a családi pótlék és a GYES befagyasztása.

A külföldieknek szánt anyag szerint 12 milliárd forintot takarít meg a kormány a nyugdíjrendszer reformjával, mely jövőre 93 milliárd forintra növekszik, és 2013-ra eléri a 129 milliárd forintot.

Nagyot vágnak

A foglalkoztatás és a munkapiaci változások 195 milliárd forintos egyenlegjavulást eredményeznek jövőre, ezen a soron 2013-ra 213 milliárd forintra duzzad a megtakarítás.

A felsőoktatás terülén 12 milliárdot spórolna a kabinet jövőre, ez 26 milliárddal forinttal duzzadna 2013-ra, az operatív lépések azonban homályban maradnak. A kormány tervei szerint teljes karokat zárnának be az egyetemeken és a finanszírozott képzések teljes költségét meg kellene téríteni a hallgatóknak.

Az összességében 350 milliárdos kiadást közelítő gyógyszerkasszán 2012-ben 83 milliárdot vágnak, a 2013-as egyenleg 120 milliárdos megtakarítást mutat majd, ami megegyezik a múlt héten kiszivárgott előrejelzéssel.

2012-ben 32 milliárd forinttal csökken az önkormányzatok finanszírozása, ez közel négyszeresére, 122 milliárdra duzzadna a következő évre. A dokumentum azt a már bejelentett elvet is rögzíti, miszerint a helyhatóságok csak az NGM engedélyével vehetnének fel hitelt.

Az írásban arról is lehet olvasni, hogy ha a kormány nem lépi meg a strukturális átalakításokat, az veszélyezteti a Széchenyi-terv forrásait. Ha ugyanis az Európai Bizottság megállapítja, hogy hazánk nem tett megfelelő lépéseket, úgy dönthet, hogy felfüggeszti a fejlesztési forrásokat. A csomag nélkül a GDP-arányos költségvetési hiány 2012-ben 4,5 százalék, 2013-ban 5,2 százalék és 2014-ben 4,9 százalék lett volna.