Összetörve ébredhet az ingatlanpiac

Egyre több ingatlanos cég szűnik meg, az ország minden régiójában emelkedik az ingatlanügyletekkel foglalkozó cégeket érintő felszámolások száma. Ugyanakkor egyre több alakul is: 1300-zal gyarapodott, és 44 350-re nőtt az ingatlanos cégek száma.

„Az alvó piacon sok cég ment tönkre, de nem kizárt, hogy hamarosan fordul a kocka, és jóval több lesz tranzakció a piacon. A közvetítőknek pedig ez a legfontosabb mutató a tevékenységben" – mondta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója az ingatlanos cégek felszámolásai kapcsán a gazdaság.hu-nak.

A múlt év végén 44 350 cég foglalkozott ingatlanügyletekkel Magyarországon az Opten céginformációs adatbázisának adatai szerint. Ez 1303-mal több az egy évvel korábbi számhoz képest, annak ellenére, hogy tavaly összesen 1260 céget számoltak fel ezen a területen. A KSH adatait vizsgálva az látszik, hogy mind az ingatlanügynöki, mind a saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadás, üzemeltetés, mind pedig az ingatlan adásvétel kategóriában emelkedett a működő társaságok száma.

„Ezek a számok nem tükrözik a piac valós állapotát, az ágazat továbbra is nagy bajban van, de több technikai és néhány alapjaiban befolyásoló tényező is a vállalkozások számának növekedése irányába hat" – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Nem költenek közvetítőkre

Az egyik ok a közvetítői rendszer struktúrájában keresendő. Amíg volt elég megbízás, addig az ügynököknek megérte egy-egy nagyobb franchise-hálózathoz csatlakozni, a piac összeomlása óta azonban mind többen érzik úgy, hogy azt a kevés üzletet, ami van, érdemesebb saját szakállukra megkötni. Emellett egyre több ingatlanfejlesztő dönt úgy, hogy saját kézbe veszi a forgalmazást, mert az alacsony árak miatt nem akarnak költeni a közvetítőkre. Üzletileg mindkét megoldás kockázatos, ám ilyen sovány piacon sokan vállalják ezeket a kockázatokat.

Felszámolások régiónként

A közép-magyarországi régióban 2010 végén 28 570 vállalkozás foglalkozott ingatlanpiaci ügyletekkel, 3,4 százalékkal több mint egy évvel korábban. A felszámolások 706 céget érintettek, ami csaknem 41 százalékos növekedés 2009-hez képest. Bár a cégalapítási kedv 16 százalékkal csökkent, így is csaknem 1900 új vállalkozás jött létre.

Nyugat-, Dél- és Észak-Dunántúlon is emelkedett az ingatlanügyletekkel foglalkozó cégek száma. Bár a Nyugat-Dunántúlon csaknem megduplázódott a felszámolások száma – 79-ről 131-re nőtt -, a Dél-Dunántúlon eggyel még csökkent is.

Ami az ország Dunától keletre eső részét illeti, Észak-Magyarországon 2010 decemberében 6 százalékkal több cég tevékenykedett a szektorban, mint 2009-ben, pedig 55-ről 78-ra nőtt a felszámolási eljárás alá vont ingatlanos vállalkozások száma. Az Észak-Alföldön és a Dél-Alföld régióban hasonló trendek érvényesülnek , előbbiben 2627, utóbbiban pedig 2493 cég működik.

A technikai okok mellett az is motiválhatja a cégalapításokat, hogy akár már a közeli jövőben is jelentősen emelkedhet a megbízások száma. Arra senki nem számít, hogy árak tekintetében ingatlanpiaci boom előtt állnánk, de az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a megbízások száma jelentősen megnő, miután a bedőlt hitelek mögött fedezetként szolgáló ingatlanok várhatóan megjelennek a piacon.

Nem voltak tranzakciók

„A közvetítők számára az áresés volt a kisebbik baj, sokkal nagyobb problémát okozott számukra, hogy nem voltak tranzakciók" – mondja Csorbai Hajnalka. Ha egy régebben 25 millióra taksált lakás most 22-ért cserél gazdát, azon a közvetítő 3 százalékos jutalék mellett 90 ezer forintot veszít, de még mindig van átlagosan 660 ezer forint bevétele. Amennyiben viszont ezt a lakást meg sem hirdetik, akkor a bevétel nulla és ez az ami igazán komoly problémákat okoz a szektorban.

Ebben hozhat változást a bedőlt lakáshitelek kezelésének változása, hiszen a bankok mellett eladóként jelennének meg a piacon azok az ingatlan tulajdonosok is, akik szeretnék megelőzni a banki árverést. „Sok múlik az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedéseken, de alighanem jól számítanak azok, akik szerint a mainál is nyomottabb árakon, de több tranzakció mellett lehet keresnivalójuk a piacon" – véli az Opten stratégiai igazgatója.

A közép-magyarországi régióban 2010 végén 28 570 vállalkozás foglalkozott ingatlanpiaci ügyletekkel, 3,4 százalékkal több mint egy évvel korábban. A felszámolások 706 céget érintettek, ami csaknem 41 százalékos növekedés 2009-hez képest. Bár a cégalapítási kedv 16 százalékkal csökkent, így is csaknem 1900 új vállalkozás jött létre.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59