Két új lakás-takarékpénztár alakulhat

A Magyarországon működő két hazai lakás-takarékpénztár - a Fundamenta Lakáskassza és az OTP Bank leánycége - mellett hamarosan két újabb is feltűnhet a piacon.

Önálló pénztár létrehozásán dolgozik az Erste Bank, emellett a CIG Pannónia Biztosító elnöke, Horváth Béla is új társaság alapítását tervezi, értesült a Világgazdaság. Utóbbi cég tulajdonosi köre még nem ismert, ám a lap úgy tudja, hogy a CIG-gel stratégiai partner Brokernet csoport pénzügyi tanácsadói végzik majd termékei értékesítését.

Szakértők szerint az új szereplők belépését még elbírja a magyar piac, ugyanis a hazai lakosságnak mindössze 12 százaléka rendelkezik lakás-takarékpénztári szerződéssel. Németországban és Ausztriában ez az arány 40 százalék körüli, Csehországban pedig több mint 50 százalék.

A Világgazdaság szerint a közeljövőben jóval nagyobb szerep juthat a pénztáraknak a hazai lakásfinanszírozásban. Ez jelentős részben azzal magyarázható, hogy 2011-től több, az ügyfelek és a piaci szereplők szempontjából is kedvező jogszabályi változás is életbe lépett. Ettől az évtől a hazai szolgáltatók a szabad pénzeszközeik 75 százalékát helyezhetik ki azonnali hitelként, így jelentősen nőhet a lakáscéljukat kölcsön segítségével megvalósító ügyfelek aránya.

A másik fontos változás, hogy a lehetséges leghosszabb megtakarítási idő nyolcról tíz évre nőtt. Ennek révén ugyanis - az állami támogatással együtt - a teljes támogatást kihasználó szerződéses összeg a korábbi hat és fél millió forintról közel nyolc és fél millióra emelkedett, és ezzel párhuzamosan az igényelhető állami támogatás maximális összege is 720 ezer forintra nőtt.

További változást jelent, hogy a közeli hozzátartozók - így például a szülők és a gyermekek - lakás-takarékpénztári megtakarításai egymás között a korábbinál szabadabban felhasználhatók.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59