Senkinek nem kell az Egervin

Második alkalommal is sikertelenül zárult az értékesítési pályázat az egri borászat egykori zászlóshajója, az Integrált Borgazdasági Zrt., vagyis a volt Egervin vagyonának értékesítésére - mondta el Szűcs Zoltán, a felszámoló cég regionális igazgatója.

A felszámoló Ratis Kft. által kiírt tenderben nettó egymilliárd forintos kikiáltási ár szerepelt. Ugyan több érdeklődő is akadt, ám egyikük sem kínált felszámoló által meghatározott érték feletti árat - közölte Szűcs Zoltán. A 2009 áprilisa óta felszámolás alatt álló cég, a követelések szerint 2,2 milliárd forinttal tartozik a hitelezőknek - tette hozzá.

Ugyan a társaság teljes vagyonát, vagyis az egri borászati üzemet, a pincerendszert, illetve a 26 ezer palackos borkészletet, együttesen csak második alkalommal hirdették meg, ám az egyes vagyonelemeket külön-külön már korábban 3 alkalommal próbálták értékesíteni. Mindeddig sikertelenül. Ebben a helyzetben továbbra is az a céljuk, hogy még a szüret, vagyis a szőlőfelvásárlási szezon beindulása előtt új tulajdonosa legyen az üzemnek. Ezért hamarosan új pályázatot írnak ki.

A borászati üzemben jelenleg nem folyik termelő tevékenység. Ugyanakkor a karbantartási munkálatokat végrehajtják. Vagyis sikeres értékesítés esetén rövid idő alatt üzembe állítható a termelő kapacitás - mondta Szűcs Zoltán.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59