A Századvég is kisebb növekedést vár

Kissé mérsékelte, 3,3 százalékról 3,1 százalékra módosította a GDP idei várható növekedési ütemét a Századvég Gazdaságkutató Zrt., megjegyezve, hogy a növekedés motorja továbbra is az export lesz - derül ki a társaság legfrissebb előrejelzéséből. Tavaly a belső kereslet és a beruházások is a vártnál jobban zsugorodtak, ami erre az évre is hatással lehet, mint az elemzésben olvassuk azért, mert a bankok igencsak visszafogják a hitelezést.

Az infláció ebben az évben a várt 4,2 százaléknál kicsit magasabb, 4,3 százalék lehet, 2012-re azonban 3,1 százalékra csökkenhet.

Az államháztartás uniós módszertan szerinti eredményszemléletű egyenlege a GDP százalékában 2,9 százalékos hiányt, a magánnyugdíj-pénztári vagyon felhasználását is figyelembe véve mintegy 3,6 százalékos többletet mutathat az idén - véli a Századvég.

Finoman szólva

A Századvég elemzői a tavalyi hiányról igen mérsékelten fogalmazva azt írják, hogy néhány tized százalékponttal nagyobb az előirányzatnál. Az eltérés pontos mértékére Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára is utalt egy csütörtöki rendezvényen, Varga szavaiból azonban nem világos, hogy az uniós módszertan szerint számolt eredményszemléletű hiányra vagy a pénzforgalmi hiányra utalt. Az Eurostatnak az előbbi a fontos, ez pedig lehet, hogy a Varga által emlegetett 4,2-nél is magasabb lesz.

Hiányos a Széll Kálmán Terv

A Századvég szerint az idei költségvetéssel kapcsolatos két legfontosabb hír a 250 milliárd forintos tartalékalap létrehozása és a hiány gyors növekedése. Bár ez utóbbi kedvezőtlen jel, az első hónapok alapján még nem áll rendelkezésre annyi információ, mely elég lenne a várható deficit felülvizsgálatához.

Az újonnan meghirdetett Széll Kálmán Terv sikeres megvalósítása biztosíthatja a költségvetés hosszú távú egyensúlyát és az államadósság csökkenését, ám az intézkedések részleteinek többsége még nem ismert.

A program leginkább a munkaerő-kínálat növelésére támaszkodik, így a végrehajtás sikere elsősorban attól függ, hogy találnak-e állást maguknak azok, akiket a különböző támogatások visszafogásával igyekszik a kormány visszaterelni a munkaerőpiacra - figyelmeztet a Századvég.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59