Szakmai napokat indított műszaki hallgatóknak az Audi Hungaria Motor Kft. - tudatta a társaság kedden közleményben. Az öt rendezvényből álló sorozat egyes állomásain a résztvevők bepillantást nyerhetnek a motor- és járműgyártás világába. A programokra magyar egyetemek és főiskolák első- és másodéves mérnökhallgatóit várják, akik szakmai témákon és feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a vállalattal.
A rendezvény az Audi Hungaria új személyügyi marketing stratégiájának része. A vállalat a szakmai napok során már az alapszakos hallgatókkal felveheti a kapcsolatot és közelebbről megismerheti potenciális munkavállalóit - jegyzi meg a cég közleménye.
Az első rendezvénynek kedden a győri Audi-gyár adott otthont, csütörtökön a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, április 7-én az Óbudai Egyetemen, 12-én a győri Széchenyi István Egyetemen, 20-án pedig a Miskolci Egyetemen tartanak hasonló rendezvényt.
„A gyárbővítésnek köszönhetően 1800 új munkatársat, köztük több mint 300 felsőfokú végzettséggel rendelkezőt veszünk fel vállalatunkhoz. Törekszünk arra, hogy a tehetséges hallgatókat már gyakornokként vagy szakdolgozatuk írásakor a vállalathoz kössük“ - idézi a közlemény Rozman Richárd személyügyekért felelős ügyvezető igazgatót.
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Rovataink a Facebookon