Heteken belül megmentik a lakáshiteleseket

2011.03.31. 07:14

Reálisnak látszik, hogy április közepére megszülessen a megegyezés a kormány és a bankok között a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésével kapcsolatban - idézi a Napi Gazdaság Erdei Tamást, a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB elnök-vezérigazgatója a bank 2010-es eredményeit ismertető tájékoztatón. Árfolyamértéket most sem közölt, de megerősítette: akik könnyítéssel képessé tehetők a törlesztésre, azokat legalább három-négy évre mentesítenék az árfolyamkockázatoktól.

Svájci frankban átlagosan 160-170 forintos szintnél adósodtak el a legtöbben, a kialakított szint nyilvánvalóan ennél magasabb, de a jelenleginél alacsonyabb lehet. Van azonban olyan réteg, akiket ilyen módon sem lehet kihúzni a bajból. A szociálisan valóban nehéz helyzetben lévők lehetnének jogosultak bérlakásra.

Fontos, hogy júliusra a megállapodás alapján a szükséges jogszabályok is elkészüljenek, a kilakoltatási moratóriumot ugyanis mindenképpen fel kell oldani, hiszen addig nem igazán lesz Magyarországon jelzáloghitelezés - hangsúlyozta. Erdei kiemelte azt is, hogy a terheken a kormány, a bankok és az adósok is osztoznak.

Különadó nélkül is kritikusnak tekinthető a magyar bankrendszer 2010-es éve, amelyet drasztikusan apadó üzemi eredmény, regionális összevetésben is alacsony jövedelmezőség, elégtelen belső tőkeakkumuláció, korlátozottan rendelkezésre álló külső források, szinte minden ügyfélszegmensre kiterjedő romló portfólióminőség jellemez - foglalta össze az elnök-vezérigazgató.

A számokból mindenesetre kitűnt, hogy az MKB az őt terhelő 13,56 milliárd forint bankadó nélkül is vastagon veszteségessé vált. A csoport újonnan majdnem 150 milliárd forint céltartalékot képezett, illetve értékvesztést érvényesített. Ezzel kiderült, hogy melyik az a hitelintézet, amelynek lépése jelentősen negatív irányba térítette el a számokat (a jegybanknál korábban elárulták, hogy egy százmilliárd forintos "technikai ügylet" tette sötétebbé a képet még a valóságosnál is).