Januártól Széchenyivel pihenhetünk

2011.03.31. 07:14
A kormány március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról. Az új cafeteria-elemet a munkáltatók évi 300 000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással.

A Széchenyi Pihenő Kártyával szálláshely-szolgáltatással együttesen vehetők igénybe azok a szolgáltatások, amelyek a pihenést, valamint az egészség védelmét és megerősítését szolgálják, írja a Napi.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint ilyen egyebek mellett a szálláshely-szolgáltatás, az éttermi vendéglátás, a fürdőszolgáltatás, a különféle betegségmegelőző, egészségmegőrző, egészséghelyreállító szolgáltatások. A SZÉP-pel vehetünk majd múzeumi, színházi, növény-állatkerti, egyéb művelődési intézményi, továbbá természetvédelmi területekre, tematikus parkokba, szabadidőparkokba szóló belépőt. Szintén fizethetünk vele az utazásszervezőknél megrendelt belföldi utazási csomagért, testedzési szolgáltatásokért, valamint verseny- és lovaglóistállók szolgáltatásaiért.

A 300 000 forintos keretösszeg a kedvezményes adózás felső határa. A munkáltató ezen felül is utalhat a kártyára, de ezt az összeget az egyéb jövedelmekkel azonos járulékok terhelik. Minden munkavállaló egy társkártyát kaphat térítésmentesen.

Annak érdekében, hogy a munkavállalók 2012-ben minél szélesebb körben a SZÉP Kártyát választhassák, már 2011-ben kész és működő rendszert kell felmutatni számukra. A SZÉP Kártya piaci bevezetése a kormányrendelet hatályba lépését követően néhány hónapot vesz igénybe.

Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhellyé váláshoz nem kell feltétlenül POS-terminállal rendelkezni: a kormányrendelet szerint a kibocsátó köteles megteremteni az internetes fizetés technikai feltételeit is, vagyis elegendő az elfogadáshoz internetes kapcsolattal rendelkezni. A Széchenyi Pihenő Kártya rendszerében várhatóan több kibocsátó intézmény is részt vesz, az elfogadónak azonban elegendő mindössze egy intézménnyel szerződnie.

A Széchenyi Pihenő Kártya a minisztérium szerint elősegíti a lakosság egészségi állapotának javítását, a munkahelyteremtést, a belföldi turizmus élénkítését és az egészségturisztikai motivációjú utazások arányának növelését. A kártya alkalmazása becslések szerint 3-5 éves időtávon belül a belföldi turizmus mintegy 35 százalékos fellendülését eredményezi. A multiplikátorhatás figyelembe vételével a GDP 0,64 százalékos bővülése és a költségvetési egyenleg 0,13 százalékos GDP arányos javulása várható - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.