Minden havi kenyerünk

2011.04.01. 08:54

(Áprilistól 300 forint alatt csak akciós kenyeret kapunk – a kenyér és a liszt drágulásának okairól összeállításunkat itt olvashatja.)

1087 kiló liszt esetleg 544 kiló kenyér vagy 6980 zsemle – ennyire futotta egy átlagos magyar nettó havi fizetésből 2010-ben. Ez nem kevés, ennél több kenyérre az elmúlt 15 évben csak három évben, 2003-ban, 2005-ben és 2006-ban volt elég a havi kereset, derül ki a KSH adatainak, az éves átlagos termékárak és a nettó fizetések összevetéséből.

Az április elejétől várt 30 százalékos drágulás után persze – noha az átlagfizetés is emelkedett 3,3 százalékkal, januárban már 139 600 forint volt – a 300 forintos kenyérárral számolva 465 kilóra futja majd. (A KSH 2010-re 244 forintos átlagárat mért, és nagyjából ide lőtték be a tavalyi átlagárat a piaci szereplők is.)

 

Ezzel erős tíz évet utazunk vissza a kenyérben mért életszínvonalat tekintve: 2000-2001 táján tudott az átlagmagyar ennyire kevés kenyeret venni a fizetéséből.

Ahogy a kenyér, fenti grafikonon kékkel jelzett liszt, sőt, a zsemle is 2006-ban volt a fizetésünkhöz képest a legolcsóbb. Ugyanakkor a liszt ára tekinthető a leghektikusabbnak abból a szempontból, hogy 2010-ben már csak a 2006-os mennyiség 73 százalékára futotta a havi átlagfizetésből, míg a zsemle és a kenyér esetében a négy évvel ezelőtti mennyiség 88 százalékára volt elég még tavaly is az átlagjövedelem.

A fentiek ellenére 15 éves távlatban vizsgálva a kenyér ára lényegesen többet emelkedett, mint akár a liszté, akár a zsemléé. 1996-hoz képest tavaly csaknem háromszor annyiba kerül egy kiló fehér kenyér, míg a liszt ára csak duplázódott.

 

Bár a piac azt várja, hogy a kenyérhez hasonlóan a pékáruk ára is nő, akár a kenyeret meghaladó mértékben, a KSH adataiból az tűnik ki, hogy a zsemle az elmúlt 15 évben valamivel kevésbé drágult, mint a kenyér, sőt, a kenyérhez mérten egyenesen olcsóbb lett. Egy kiló kenyér árából 1996-ban 10,75 zsemlét vehettünk, míg tavaly már 12,84-et, többet, mint bármikor. A kenyér és a zsömle ára az elmúlt 5-6 évben vált el igazán látványosan: 2005-ben 173 forint volt egy kiló fehér kenyér, egy zsemle 15 forintba került, tavaly 244 forintos kenyérár mellett is csak 19 forint volt a zsemle.