Újabb politikai támadás a jegybank ellen?

2011.04.04. 17:18

Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának kormánypártok által delegált elnöke továbbra is megalapozatlan vádakat fogalmaz meg a Magyar Nemzeti Bank ellen – olvasható az MNB hétfő délután kiadott közleményében. A jegybank azokra a Járai-vádakra reagál, amiket az fb-elnök – korábbi bankelnök, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere – a felügyelőbizottság április 1-jei ülésére hivatkozva fogalmazott meg hétfőn.

A felügyelőbizottság "a vizsgálatai kapcsán elmarasztaló határozatot nem hozott. Az MNB vezetőinek tájékoztatását a tárgyalt ügyekben tudomásul vette" – olvasható a jegybanki közleményben. Az MNB szerint ezért Járai nyilatkozata "nem lehet más, mint magánvélemény, és súlyosan sérti a felügyelőbizottság elnökeként rá is kötelező etikai normákat".

Járai Zsigmond az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: „számos szabálytalanság, visszaélések gyanúja, valamint összeférhetetlenség merült fel a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásával és egyes szerződéseivel kapcsolatban, állapította meg a jegybank felügyelő bizottsága a 2011. április 1-jei ülésén”. Az ülés után az MNB-nek megküldött, Járai Zsigmond által hitelesített, az fb-határozatokat tartalmazó jegyzőkönyvkivonat a nyilatkozatban foglalt megállapításokat nem tartalmazza – reagált erre az MNB.

A jegybank közleménye szerint mind az országnak, mind a Magyar Nemzeti Banknak fontos lenne, hogy az MNB vezetése és munkavállalói, kiegészülve a monetáris tanács új tagjaival, "legjobb szakmai tudásuk alapján, az MNB-törvényben rögzített feladatainak eleget téve, politikai befolyásolás nélkül végezhessék munkájukat".

A nemzeti bank "pártpolitikai befolyástól mentesen, a bank szervezetének és a monetáris tanács tagjainak legjobb szakmai tudása alapján" végzi munkáját. Járai Zsigmond az fb elnökeként nem felügyeli, nem ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatainak – így többek között a jegybank által követett monetáris politika – teljesítését.

"Járai Zsigmond korábbi, a bank vezetőit érintő személyeskedő megnyilvánulásai és monetáris politikai kérdésekben megfogalmazott bírálatai, valamint a felügyelőbizottság elnökeként ezzel párhuzamosan megfogalmazott gyanúsítgatásai és vádaskodásai felvetik a monetáris politikára történő politikai nyomásgyakorlás veszélyét, és így a jegybanki függetlenség megsértését" – olvasható a közleményben.

A Magyar Nemzeti Bank azt is megjegyzi: "vezetőit és munkatársait felügyelőbizottsági vizsgálatokkal, illetve nyilvános bíráló megjegyzésekkel nem lehet sem fenyegetni, sem megfélemlíteni". A Járai Zsigmond tevékenysége kapcsán felmerül a gyanú, hogy a Magyar Nemzeti Bank fb-jét politikai célokra kívánja használni, ez pedig ellentétes a testület munkáját szabályozó jogszabályokkal és az ország érdekével egyaránt.

Járai Zsigmond április eleje óta többször támadta az MNB-t és annak vezetését. Legutóbb, amikor a monetáris tanács néhány új tagját többen politikai kinevezettnek titulálták – az egyik új mt-tag korábban parlamenti képviselő-jelölt is volt –, Járai azt mondta: nem az mt négy új tagja, hanem Simorék a politikai kinevezettek. Korábban is szóvá tette már az MNB-elnök és alelnökök magas fizetését is, holott ezt a javadalmazási rendszert épp az ő elnöksége idején vezette be a központi bank.