Lujza
-2 °C
13 °C

A fürdősök félnek a Széptől

2011.04.05. 06:59
A kormány a múlt héten döntött a Széchenyi pihenőkártya (Szép) rendszerének megteremtéséről. Az üdülési csekket kiváltani hivatott kártya várhatóan olcsóbb lesz, mégsem örül maradéktalanul a turisztikai szolgáltatók nagy része. Az új kártyát ugyanis csak az használhatja, aki legalább egy éjszakára szállást is igénybe vesz, írja Az Utazó magazin.

Csak a szállodások öröme felhőtlen, a fürdősök, éttermesek és a többi szolgáltató az együttműködésben bízik – olvasható a turisztikai lap online kiadásában. A lap emlékeztet: a pihenőkártya megalkotásakor hivatalosan két cél vezérelte a kormányt. Egyrészt a beígért munkahelyteremtés megvalósítása, másrészt a lakosság egészségi állapotának javítása, de az is számított, hogy a korábban hasonló céllal létrejött üdülési csekk időközben jelentősen kiterjesztett kedvezményrendszere már korántsem csak a belföldi turizmus fejlődését szolgálja.

A törvényalkotók fő érve az, hogy az új cafeteria csak úgy szolgálhatja a rekreációt, ha ahhoz valóban társul a pihenés. Ezt segíthető elő az, hogy a Szép attraktívabb kedvezményeket tartalmaz: miközben az Üdülési Csekk esetében a munkavállaló minden évben csak a minimálbérnek megfelelő összegű csekket kaphatott – igaz, ezt több családtag után is kérhette –, addig a Szép kedvezményes kerete várhatóan évi 300 ezer forint lesz.

A kártyát vonzóbbá teszi, hogy az utolsó adómentes évében, 2009-ben 50 milliárd forintnyi értékben eladott üdülési csekk 6 százalékával szemben csak 1,5 százalék lesz a jutaléka. Az illegális, másodpiaci forgalmát pedig ellehetetlenítik azzal, hogy nem papíralapú lesz, hanem elektronikus számla formájában jelenik meg, a kedvezményezettek gyakorlatilag egy kötött célú bankkártyát használnak majd, írja a turisztikai magazin.

Szakemberek szerint most az üdülési csekkel fizetők aránya főként a vidéki szálláshelyeken és éttermekben, valamint a fürdőkben még ma is átlagosan 60-80 százalék között mozog. Ezért korántsem mindegy, hogy a vendég egyenesen a fürdőbe, étterembe indulva veheti igénybe a kedvezményt, vagy ehhez szállodába, panzióba is mennie kell.

A Ramada Resort Aquaworld Budapest négycsillagos szállót és vízibirodalmat üzemeltető cég elnöke, Pfandler Katalin azt mondta a lapnak: a szálloda forgalmára jótékony hatást gyakorolhat a Szép, a fürdőzőik egy része kiesik a kedvezményezettek közül, holott most minden ötödik vendégük ezzel fizet. Ezért is tartaná fontosnak, hogy a pihenőkártyával a fürdőszolgáltatások önállóan is igénybe vehetők legyenek, amit szerinte az is indokol, hogy a rendszeres úszás, szaunázás az egészség megőrzésének egyik legfontosabb eszköze.

Nem csoda, hogy a szállodások elégedettek: Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elismeri, a magyar szálláshely-szolgáltatók régi óhaját valósítja meg a Széchenyi pihenőkártya. Más kérdés – tette hozzá –, hogy az idei évben a kései bevezetés miatt ez a kedvezmény még aligha fog általánossá válni. Ám megfelelő munkáltatói és munkavállalói információ esetén 2012-ben már nyilván fontos szerepet kap a cafeteria-elemek között.

Arról a szállodaszövetségnek sincs pontos információja, hogy meddig él egymás mellett a kétféle üdülési célú cafeteria. Erdei János felhívta a figyelmet: nagyon sok üdülési csekk van még forgalomban és nyilván ezeket folyamatosan elfogadják a még szolgáltatók. Még abban is reménykedhetünk, hogy egy ideig a belföldi turizmus serkentésének mindkét eleme élni fog, hiszen addig nem szabadna megszüntetni az üdülési csekkek kibocsátását, ameddig a Széchenyi pihenőkártya forgalma fel nem fut.