Olga, Liliána
20 °C
35 °C

Kilőtt az OTP és a BUX

2011.04.06. 17:30

Éves csúcsán zárt az OTP-részvény, a bankpapír nemcsak simán átvitte a közel egy éve nem látott 6000 forintos árat, de stabilan be is állt fölötte: az 5,2 százalékos, 309 forintos drágulás 6258 forintos záróárat hozott. A másik tőzsdei bank, az FHB is szépen emelkedett, 3,4 százalékkal 1042 forintra drágult.

Az OTP húzta ugyan 33 milliárd forint feletti forgalmával a tőzsdét (a teljes forgalom 44 milliárd forint volt, ami szintén rég nem látott összeg, az elmúlt három hónap átlaga 16 milliárd forint volt), de a többi vezető részvény is bőven drágult: a Mol 3,3 százalékkal 25 200 forintra, a Magyar Telekom 2,7 százalékkal 606 forintra, a Richter 1,1 százalékkal 38 700 forintra.

Az emelkedésnek kedvezett a nemzetközi hangulat, de a BUX felülteljesítő volt az európai börzékhez képest. A bankpapíroknak segített a forint erősödése: a svájci frank még 200 forint alatt kezdte a napot, amire hónapok óta nem volt példa, igaz, alig néhány órát töltött itt a kurzus. A vártnál magasabb svájci inflációs adatok, és így a kamatemelési várakozások erősödése 201 forint fölé lökték az árfolyamot, öt óra után azonban újra gyengült a frank, és 200,50 körül mozgott az árfolyam.

Az euróval és a dollár szemben viszont egyértelműen erősödni tudott a forint, 263,60-263,70 körül alakult az árfolyam, az euróval szemben is gyengülő dollár ára pedig 185 forint feletti szintekről 184 forintig csökkent.

A bankpapírok emellett annak az Index által közölt hírnek köszönhetően is emelkedtek, hogy Magyarországon az állami eszközkezelő mintegy 10
ezer problémás hitellel terhelt lakást vehet át
a bankoktól, miközben
a 90 napon túli lejárt tartozással érintettek száma százezer felett
van. Az adósprobléma kezelésére készülő csomag további adósokat
segítene abban, hogy 90 napon belülre kerüljön tartozásuk, így igénybe
vehessék a rögzített árfolyamon való törlesztés lehetőségét. A
menthetetlenekre kilakoltatás vár, de tömeges árverezések egyszerre
nem lesznek, mert a bankoknak sem érdekük lenyomni az árakat.