Megmutatjuk a 902 milliárdot Brüsszelnek

2011.04.15. 16:00 Módosítva: 2011.04.15. 17:57
902 milliárdos egyenlegjavítást vázolt fel a kormány a konvergenciaprogramban, a korábban a Széll Kálmán tervben is meghirdetett összeg itt már részleteire bontva, hét területen 35 intézkedés eredményeként szerepel. A legnagyobb összeget az államadósság-csökkentő alap befizetései illetve a foglalkoztatási intézkedések jelentik. A gyógyszerkassza két év múlva 120 milliárddal lehet kisebb.

A dokumentum egyik újdonsága, hogy már az idei költségvetésen is módosít a kormány. Az elkészült konvergenciaprogram szerint a megtakarítás ebben az évben 15 milliárd forint lesz, ami a GDP egytized százalékánál is kisebb spórolást jelent. Az összeg két tételből jön össze: a rokkantnyugdíjazás felülvizsgálatán 12 milliárdot fogna meg a kormány, 3 milliárdot pedig a táppénzfolyósításon spórolna.

Egyébként nincs nagy meglepetés a ma délután az Európai Bizottságnak benyújtott dokumentumban. Mint azt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón közölte, a program a Széll Kálmán-terv számaira épül.

A minisztérium honlapján elérhető angol nyelvű dokumentum a foglalkoztatás növelése, a gazdasági növekedés erősítése, az ország versenyképességének javítása, valamint a fiskális egyensúly biztosítása érdekében tervezett konkrét intézkedéseket ismerteti.

Eszerint a GDP arányos államadósság a jelenlegi 80 százalék feletti szintről fokozatosan 70, majd 65 százalékra csökkenne, és három év alatt (tehát 2013-ra) összesen 902 milliárd forinttal javítaná a kormány az államháztartás egyensúlyát. A kormány hét területen összesen 35 lépést foglalt táblázatba, amelyek megvalósításával az egyensúlyjavítás elérhető.

   2011
 2012  2013
Foglalkoztatás 3
195 213
Tömegközlekedés 0
45 60
Nyugdíj 12
93 129
Gyógyszerkassza 0
83 120
Felsőoktatás 0
12 38
Állami és önkormányzati finanszírozás 0
32 122
 Államadósság-csökkentő alap befizetései  0
 90  220
 ÖSSZESEN  15
 550  902

Ezen az időtávon a munkaerőpiaci kiadásokból 213 milliárd forintot kíván megtakarítani a kormány, a nyugdíjrendszer reformja három év alatt 129 milliárd forinttal csökkentik a kiadásokat. A közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatban a kormány 60 milliárdot spórolna, a gyógyszerkassza kiadásaiból pedig 120 milliárdot.

Az államadósság csökkentő alap (ami az elektronikus útdíjból, a bankadóból és a társasági adó magasabb kulcsának megtartásából táplálkozik) jövőre 90 milliárdot, a három év alatt összesen 220 milliárd forint többletbevételt jelent, tehát a tényleges államháztartási kiadáscsökkentések hatása 2013-ra csupán 682 milliárd forint lesz. (Az alábbi táblázat a strukturális lépések összetételét ábrázolja.)

 

Pályán maradva

Az államháztartási hiánnyal kapcsolatban a konvergencia program a március elején rögzített számokat viszi tovább. Mint azt Matolcsy már korábban közölte, az államháztartás idei 2 százalékos többlete az államadósság csökkentését szolgálja, miközben a kormány tartja magát az EU által megkövetelt deficitcsökkentési programhoz, nem változtat a korábban kitűzött idei GDP arányosan 2,94 százalékos hiánycélon.

A kormány által felvázolt GDP növekedési alappálya 2011-re 3,0, jövőre 3,5 százalékos, 2013-től évi 3-4 százalékos GDP növekedéssel számol. Az alternatív forgatókönyv szerint 2013-tól a Széll Kálmán Tervben kitűzött 4-6 százalékos gazdasági növekedés lehetséges.

Jó esetben 4-6 százalékos növekedést vár a kormány

Magyarország két gazdasági növekedési pályával számol a konvergenciatervben. Van egy nagyon óvatos, nagyon konzervatív, ami azzal számol, hogy sok a bizonytalanság az eurózónában és a világban. Ez 3-4 százalékos növekedési sávot vázol fel. Mindkét növekedési pálya mellett képesek leszünk tartani a programban vázolt deficitcélt, újabb intézkedésekre 3 százalékos növekedés mellett sincsen szükség – hangsúlyozta Matolcsy még szerdán. Bár az idén 2% körüli többlet lehet a költségvetésben a magánnyugdíjpénztárak államosítása miatt, de ennek ellenére tartjuk magunkat a 2,94%-os deficithez. Jövőre ez 2,5, 2013-ra 2,2, 2014-re 1,9, 2015-re1,5 százalékra csökkenhet.

A kormány inflációs prognózisa 2011-re 3,5 százalék, miközben a kormány osztja a jegybank előrejelzését, azaz a jövő év végére csökkenhet az inflációs célként kitűzött 3 százalékra.

konvprog.png

Részletkérdések

A konvergenciaprogramból kiderül: a kiadáscsökkentések leginkább a jövő évet érintik. Az egyenleg a tervek szerint 535 milliárd forinttal javul majd, ebből 445 milliárd kiadáscsökkentésből jön össze, 90 milliárd pedig abból, hogy a bankadó megmarad.

Nyitott kérdések

Egy névtelenül nyilatkozó banki elemző szerint a konvergenciaprogram egyik erőssége, hogy a költségvetési számokat, például a hiányt a konzervatív növekedési pálya alapján vetíti előre, jelentős bizonytalanság ugyanakkor, hogy az állami dologi kiadások és a bértömeg éves átlagban nominálisan csak durván egy-egy százalékkal emelkedik. „Ilyen szigor nem volt soha, és feltehetően nem is lesz, hiszen ez reálértelemben folyamatos csökkenést jelent.”

Az elképzelés annak fényében még érdekesebb, hogy a kormány a következő években 150 ezer közmunkással számol. Ők állami alkalmazottak lesznek, a béreik tehát meg kellene jelenjenek a számokban, de ennek nyoma sincs.

Változatlan bértömeggel számolva mindez vagy a fizetések reálértékének jelentős visszaesését jelenti, vagy elbocsátásokat vetít előre, vagy azt, hogy a tervek tartásához még több takarékoskodás kell. A dolgot az is magyarázná, ha a kormány a járulékok csökkentését tervezné, ennek azonban szintén nincs nyoma a programban.

A kormány várakozásai szerint a nyugdíjemelések visszavágásából 2013-ra 6 milliárd forintnyi megtakarítást tud elérni, a korkedvezményes nyugdíjazási rendszer felülvizsgálatából 2013-ban 2,5 milliárd forintra számítanak. A fegyveres testületeknél megszűnik a speciális szabályozás, ebből 2012-ben és 2013-ban is 1,5 milliárdot várnak az államkasszába. A rokkantnyugdíjazási rendszer felülvizsgálatából a kormány összesen 117 milliárd forintos megtakarítás remél.

A családtámogatások nominális befagyasztásából 36 milliárd forintra, az álláskeresési segély megszüntetéséből 27,2 milliárdra számít a kormány. A MÁV és Volán integrálásával közösen vezetett társaságot hoznának létre, ebből eredően csökkennek majd az utasszállítási költségek, a tervek szerint összesen 15 milliárddal. A MÁV költséghatékonyságának javításából további 35 milliárd megtakarítást remél a kormány 2013-ra.

A felsőoktatásban csökkentenék a hallgatók számát, ezen már jövőre 5,4 milliárdot spórolna a kormány, utána újabb 10,1 milliárdot. A nem használt kapacitásokat megszüntetnék, ebből 22,5 milliárdot várnak.

Emelnék az orvoslátogatói díjat, és csökkenne a koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek támogatása. Csak ez utóbbitól 19 milliárd forint kiadáscsökkentést vár a kormányzat.

jokonvprogtabla1104152.png