Ármin, Pálma
8 °C
28 °C

Nyárig lehet energiastratégia

2011.04.20. 17:02

A 2030-ig szóló energia stratégia napokon belül elkészül a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM), május elején kezdődik a szakmai vita, majd a kormány tárgyalja, és a parlament a meghosszabbított tavaszi ülésszakán el is fogadhatja azt - mondta Bencsik János, az NFM államtitkára szerdán a Budapesti Műszaki és Gazságtudományi Egyetemen rendezett "Energikus város" című konferencián.

A stratégia fontosabb elemei közé tartozik például az, hogy megszűnik a távfűtőművek "gáláns támogatása". Az állam nem a kapcsoltan előállított áramot, hanem a hőt támogatja, a felszabaduló támogatást pedig az alternatív energia támogatására fordítja, közölte az államtitkár.

A szél- és napenergia nagyobb arányú felhasználása csak akkor jöhet szóba, ha megépül az ezek tárolására szolgáló szivattyús tározó erőmű - tette hozzá az államtitkár.

A legnagyobb energia megtakarítás az épületeknél érhető el. A 4,3 milliós épületállománynak ugyan is a 70 százaléka felújításra szorul. Az egy négyzetméterre jutó felhasznált energia Magyarországon 250 kilowatt, míg Szlovákiában mindössze 130 kilowatt - ismertette az adatokat Bencsik János.

Amennyiben a lakosság 30 százalékkal tudja mérsékelni az általa felhasznált energiát 2030-ig, úgy a nemzetgazdasági megtakarítás 22 százalék lesz.

Az állam a megújuló energiák közül a zöld áramtermelést, így például a kapcsolt üzemű - áramot és hőt előállító - biogáz erőműveket támogatja. A méret azonban nem lehet a településen túlnyúló teljesítményű, mivel akkor túl nagy körből kell begyűjteni a biomasszát. A mai nagyteljesítményű gázüzemű fűtőművek bio-fűtőanyaggal elképzelhetetlenek.

A stratégia eleme még, hogy a kisebb városok, illetve egyes térségek önellátók legyenek energiából. Ez összefügg azzal a nemzetközi törekvéssel, hogy decentralizált okos hálózatok lássák el villanyárammal a fogyasztókat.

Erre egy példát is hozott az államtitkár, a Bükk-Mak nevű Leader csoportot. Ez 44 Észak-magyarországi települést készül ellátni energiával. Ebben lesz napelem, faapríték tüzelés és a patakra szerelt mikro vízturbina is. A magyar kormány támogatja a projektet, most pályáztak uniós támogatásra, és ha kiépül a rendszer, 500 ember megélhetését biztosítja.

Az energia megtakarítás másik nagyobb eleme a közösségi közlekedés, amelynek vonzónak kell lennie ahhoz, hogy az emberek azt válasszák az autó helyett. Az elektromos hajtású tömegközlekedés előnye, hogy a városi hulladékból készített biogáz, majd az ezzel előállított áram (is) működteti. A városok zöld-területeit pedig esővízzel kell locsolni, így a csapadék nem terheli a tisztítóműveket.