Mária
18 °C
28 °C

Skót bankot venne az OTP Romániában

2011.05.02. 11:16

Az OTP tárgyalásokat folytat a Royal Bank of Scotlanddal (RBS) arról, hogy a magyar bank felvásárolná a brit pénzintézet romániai leányvállalatát - írta hétfői számában a Ziarul Financiar,. A tekintélyes román pénzügyi-üzleti napilap "egyes piaci forrásokat" idézett, amelyek szerint e tárgyalások "nem helyi szinten", hanem közvetlenül a két bank budapesti, illetve amsterdami központja között folyik.

Ezek a források közölték a lappal azt is, hogy még nem kezdődött el a Due Diligence audit folyamata, először még előzetes árajánlatot kell tenni, majd csak azután következik az üzlettel kapcsolatos mérlegelés. A Ziarul Financiar tudni véli, hogy az említett árajánlatot két héten belül terjesztik elő.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet pénteki közgyűlése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján már jelezte: egyetlen bankot sem ad el az OTP, Romániában pedig van egy felvásárlásra kiszemelt konkrét célpont is, amely mérlegfőösszegét tekintve picit nagyobb, mint az OTP Bank Romania. Csányi hozzáfűzte: jelenleg az a legfontosabb az OTP számára, hogy ahol már a csoport jelen van, növeljék a piaci hányadot. Azt is elárulta, hogy Romániában nem az MKB ottani leánybankját akarják megvenni. Szerinte 8-10 százalék körüli az a piaci hányad, amely mellett hatékony lehet egy leány-hitelintézet működése.

A román pénzügyi napilap hétfőn azt írta: a magyarok már tavaly bejelentették, hogy meg akarnak vásárolni egy bankot Romániában. A lap szerint az OTP "közepes méretű" piaci szereplő ebben az országban, a "hierarchiában" a 17. helyet foglalja el. Emlékeztet: tavaly a magyarok tárgyalásokat folytattak Ilie Carabulea üzletemberrel a Banca Comerciala Carpatica nevű pénzintézet esetleges felvásárlásáról, végül azonban a tranzakcióra nem került sor.

Az OTP csoport 2004-ben lépett be a romániai piacra, amikor a török tulajdonban volt romániai RoBankot megvette 47,5 millió dollárért, majd 2005 júniusában keresztelte át OTP Bank Romaniára. A bank eredeti célja az 5-10 százalékos piaci részesedés elérése volt, ennek megfelelően 150-200 fiókot tervezett létrehozni Romániában.

Az országban azonban 2006-tól váratlanul kiélezett versenyhelyzet alakult ki, a 9,1 százalékot is elérő akkori GDP-növekedés által felkeltett beruházási kedv hatására minden esztendőben ezer-ezer bankfiók nyílt Romániában, a bankszektorban alkalmazottak száma akkor 35 ezerről 75 ezerre nőtt. A megerősödött mezőnyben tehát nem lehetett az eredetileg óhajtott piaci részesedést elérni.

Ami az RBS-t illeti, 2008-ban jelent meg Romániában, amikor felvásárolta a holland ABN Amro ottani leányvállalatát. A válság miatti súlyos veszteségek miatt részben államosított brit pénzintézet romániai fiókintézete, az RBS Romania tavaly év végén a 13. helyen állt a romániai bankok piaci részesedési rangsorában. Az RBS Romániát a britek már 2009-ben eladásra kínálták, de - mint a Ziarul Financiar írja - nem találtak olyan vevőt, aki a számukra elfogadhatónak tartott vételárat hajlandó lett volna megfizetni.