46 millióra büntették az agresszív csomagküldő céget

2011.05.17. 13:45
A Gazdasági Versenyhivatal döntése alapján a Parapszichológiai Centenáriumi Központ Kft. 2008 januárja és 2010 júliusa között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a nyomtatott sajtóban megjelent reklámjaiban, illetve direkt marketing leveleiben valótlan állításokat közölt.

A fogyasztók megtévesztése és agresszív meggyőzése miatt 46 millió forintos büntetést kapott egy csomagküldő szolgálat. A Parapszichológiai Centenáriumi Központ Kft. a nyomtatott sajtóban megjelent reklámjaiban a fogyasztók pénzügyi gondjainak megoldásához kínált segítséget, ehhez kapcsolódóan garantált szerencsét biztosító, ingyenes ajándékokat kínált fel. Az ajándékokhoz egy kupon visszaküldésével lehetett hozzájutni, amelyen közölni kellett a fogyasztó személyes adatait, valamint nyilatkozni kellett arról, hogy a fogyasztó kéri a reklámban szereplő ajándékot.

Az így megszerzett címekre személyes hangvételű direkt marketing küldeményeket küldtek, amelyek azt a hamis benyomás keltették, hogy a fogyasztó már megnyert egy nyereményt, miközben a küldeményben jelzett nyeremény az ott ismertetettek szerint nem létezett. A nyereményhez jutás feltétele volt egy elfogadási okmány kitöltése és 10 napon belüli visszaküldése. A fogyasztó ezzel automatikusan megrendelte az "ingyenes" ajándékokat több ezer forintos csomagküldési és adminisztrációs hozzájárulás ellenében. A küldeményben megtalálható volt ugyan a nyereményjáték játékszabályzata is, azonban csak nehezen volt olvasható.

A küldeményhez mellékelt csekken a feltüntetett összeget megfizető fogyasztók folyamatosan újabb és újabb, adott esetben jelentős számú küldeményt kaptak. A vállalkozás különös hangsúlyt helyezett a "nyereményért" nem jelentkező és az "ingyenes" ajándékot meg nem rendelő fogyasztók megkeresésére és meggyőzésére.

A GVH ezért megtiltotta a törvénybe ütköző magatartás további folytatását, valamint 46 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A Versenyhivatal súlyosító körülményként értékelte, hogy az időben elhúzódó kereskedelmi gyakorlat központi, meghatározó eleme a fogyasztók megtévesztése, agresszív meggyőzése volt.