Tizenkét tagú lenne a cukorbizottság

2011.05.17. 17:56
Font Sándor és Ivanics Ferenc javaslata szerint a cukorgyárak privatizációját kivizsgáló testületbe négy tagot delegálhatna a Fidesz, a KDNP, az MSZP és a Jobbik kettőt-kettőt, az LMP pedig egyet, és a testület tagjaként dolgozhatna egy független képviselő is.

Tizenkét tagból állna az a bizottság, amely a cukor drágulását vizsgálná. Az agrártárca szakértői átvilágítanák a cukoripar privatizációját és a gyárbezárásokat.

Mint arról korábban írtunk, alig egy évvel ezelőtt, 2010 júniusában 184 forint volt egy kiló cukor, a KSH adatai szerint ma több mint 350 forintot kell fizetni érte, azaz a drágulás csaknem százszázalékos. Az árak miatt megindult a bevásárlóturizmus a jelenlegi hazai áraknál lényegesen kedvezőbbet biztosító határ menti, akár osztrák és szlovák áruházakba.

Font Sándor és Ivanics Ferenc javaslata szerint a testület a cukorgyárak magánosításának vizsgálata mellett az ország európai uniós csatlakozása óta a közösségi cukorreformok alkalmával képviselt magyar álláspontot értékelné és annak itthoni következményeit tárná fel. Az indítvány bevezetője szerint ugyanis a cukoriparban az elmúlt több mint két évtizedben olyan intézkedések történtek, amelyek feltehetően az eredeti szándékkal ellentétesen, a nemzeti érdeket sértve, az ágazat katasztrofális leépüléséhez vezettek.

Az indoklás kitér arra, hogy a rendszerváltáskor még tizenkét cukorgyár működött az országban, összesen 600 ezer tonna kapacitással. A két évvel az uniós csatlakozás után bevezetett, a termelés csökkentését ösztönző "cukorreform" hatására a még meglévő 400 ezer tonnás kvóta 105 ezerre csökkent, ami megfelel az egyetlen megmaradt cukorgyár - a kaposvári - éves termelésének, miközben az évi cukorfogyasztás 300 ezer tonna körüli, így a hazai gazdaság ma már importra szorul, fejtette ki Font Sándor és Ivanics Ferenc.

Az értékesítési és privatizációs szerződéseket, valamint az abban foglaltak betartását a nemzetgazdaság érdekeire tekintettel meg kell vizsgálni - hangsúlyozzák előterjesztésükben a fideszes képviselők, ahogy azt is: a kedvezőtlen folyamatokat meg kell állítani, az értük viselt büntetőjogi vagy politikai felelősséget meg kell állapítani.

A vizsgálat tárgya lenne, hogy a cukoripar privatizációja során milyen mulasztások történtek; hogy ki, mikor, és hogyan ellenőrizte az új tulajdonosok által vállalt kötelezettségek betartását, valamint hogy milyen felelősség terheli ez ügyben a korábbi - különösen az MSZP és SZDSZ alkotta - kormányokat, s mennyiben szolgálta a magánosítás a hozzájuk köthető gazdasági érdekkörök céljait. Vizsgálnák azt is, hogy az egyes üzemek értékesítéséből befolyt vételár miként aránylott azok valós piaci értékéhez, és mely okokra vezethető vissza, hogy az elidegenített üzemek jellemzően külföldi tulajdonba kerültek.

A tizenkét tagú bizottságba a Fidesz négy, a KDNP, az MSZP és a Jobbik kettő-kettő, az LMP pedig egy tagot delegálhatna, és a testület tagjaként dolgozhatna egy független képviselő is. A vizsgálóbizottság társelnökeire a Fidesz és az MSZP tehetne javaslatot.