Gál
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Ismét nekifut Demján a Westend II.-nek

2011.05.24. 09:26

Az utóbbi másfél évben több mint 36 millió euró (9,7 milliárd forint) osztalékot fizetett ki a TriGránit – írja az Ingatlan és Befektetés a cég válság utáni eredményeit soroló összeállítás alapján. Európa egyik legnagyobb, többségi magyar tulajdonban lévő ingatlanberuházója 2011-es tervei között szerepel, hogy júniusban újraindul a WestEnd II fejlesztésének előkészítése, olvasható a lapban.

A Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő Westendtől északra tervezik elindítani a 300 000 négyzetméteres komplex városfejlesztési beruházást. Az építés előkészítéséről már nagyjából tíz éve beszéltek, 2006-ban úgy tűnt, hamarosan elindul az építkezés. Két évvel később, 2008 végén viszont úgy, hogy talán örökre látványterveken marad, a TriGránit ugyanis több beruházást kénytelen volt leállítani.

Mostanra már látszik, írja az Ingatlan és Befektetés a cég által készített összeállítás alapján, hogy a TriGranit a gazdasági válság ellenére is jelentős sikereket könyvelhetett el az elmúlt bő két évben, köszönhetően a környező országokban végrehajtott fejlesztéseknek. 2009 februárjában átadták a Zagreb Arenát, majd 2010 novemberében a 200 000 négyzetméteres Arena Centart. Még szintén 2009-ben elkészült a 240 000 négyzetméteres krakkói Bonarka Centert, aminek elkészítése után néhány hónappal egy 50 000 négyzetméteres irodaház építését kezdték el.

Az idei beruházások és tervek között a Westend II mellett szerepel a 140 ezer négyzetméteres Poznan City Center és a 200 ezer négyzetméteres ljubljanai Emonika City Center építése. Előbbi munka idén tavasszal indult el, utóbbi várhatóan decemberben fog. Persze, bár erről az összeállításban nem esik szó, nemcsak sikerek voltak az elmúlt években: elakadtak Demján romániai terjeszkedési tervei, és a szlovákiai kaszinóváros megvalósításával is vannak gondok.