Szilvia
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

80 milliárdba került Orbán aláírása

2011.05.25. 14:47 Módosítva: 2011.05.25. 16:59
Már Bajnaiék is kivásárolták volna a Szurgutot, de a Fidesz akkor nem adta áldását az ügyletre, mondván majd ők megoldják. Egy éve 300 millió euróval, 80 milliárd forinttal lett volna olcsóbb az üzlet, melynek stratégiai jelentőségét nehéz megkérdőjelezni. Még akkor is, ha egy eladósodott országként éppen a GDP közel 2 százalékát dobtuk most oda vételárként. Az összeg megtérülésére csak lassan van esély, az egyik legnagyobb kérdés, kell-e egyáltalán ekkora állami részesedés a Molban.

Felesleges, felelőtlen, "a bűncselekmény határait súroló, ész nélküli pénzkidobás" – így kommentálta kedden este az MSZP, hogy a kormány megállapodott az orosz Szurgutnyeftegazzal: 1,88 milliárd euróért, azaz bő 500 milliárd forintért a magyar állam megveszi az oroszok 21,2 százalékos Mol-részvénycsomagját.

Az ügylet nyilván rengeteg kérdést felvet: szükséges volt-e, jó áron zajlott-e a tranzakció, részben az eddigi válaszoktól függetlenül megengedhettük-e magunknak. A válaszok nem teljesen fekete-fehérek, de az az erős szocialista kritikától függetlenül elmondható, hogy valójában politikai konszenzus övezte a Szurgut kijjebb rugdalását.

A 80 milliárdos aláírás

Jó-e az ár?

Az 1,88 milliárd eurós vételár a mintegy 22,2 millió darab, 21,2 százalékos tulajdonrészt jelentő részvényért darabonként 22 900 forint körüli árat jelent. E cikk megjelenésekor a Mol 22 875 forintos áron forog a tőzsdén – tehát lényegében napi piaci árfolyamon vásárolt a kormány. A Szurgut  2009-ben 1,44 millió euróért vette OMV-től a részvénycsomagot, azaz két év alatt 34 százalékot keresett az üzleten euróban.

Ennek legfontosabb bizonyítéka, hogy bár Orbán Viktor nehéz küzdelemről, egy év kemény tárgyalássorozatról beszélt, valójában sokkal hosszabbra nyúlnak vissza a Szurguttal folytatott egyeztetések. A Mol az előző kormánytól is teljes támogatást kapott az oroszok házon kívül tartásában, a Szurgut tulajdonosi jogainak érvényesítését, részvénykönyvi bejegyzését ellehetetlenítő eljárások már akkor is zajlottak, az oroszok már a 2009-es közgyűlésen sem vehettek részt. Sőt: a Bajnai-kormány már 2009 végén tárgyalt az oroszokkal, és információink szerint 2010 elejére, nagyjából február-márciusra tető alá is hozták az ügyletet.

A bevásárlás utáni első kudarcok után a kihátrálásra késznek mutatkozó Szurgut-vezér akkor 1,57 milliárd eurós árat szabott a pakettért. A kormány két finanszírozási megoldásban gondolkodott, az egyik a most is alkalmazott forrás, a már lehívott, de fel nem használt IMF-hitel volt. Ezzel egy gond volt: bár a pénz elköltésébe az IMF-nek nem volt beleszólása, ám a szabályok szerint parlamenti jóváhagyásra és a költségvetési törvény módosítására szükség lett volna. Ahogy nagy valószínűséggel akkor is, ha egy külső szereplőt, egy nemzetközi bankot vonnak be a finanszírozásba: ez az ötlet pedig éppen a parlamenti aktus kikerülésére jött elő, ám az ügybe bevont jogi iroda szakvéleménye alapján vitatható lett volna az eljárás. A parlamenti jóváhagyás azért jelentett problémát, mert a választások miatt már nem lehetett összehívni a képviselőket.

 

A megállapodáshoz így garancia kellett volna arra, hogy az új többségű parlament biztosan szentesíti majd az ügyletet, így legalább informális jóváhagyásra lett volna szükség a Fidesztől. Információink szerint ez ügyben folyt is tárgyalás a Bajnai-kormány és az akkor még ellenzéki párt között, ahogy egyébként beavatták őket az oroszokkal folytatott további, akkor elsősorban a Malév sorsát érintő tárgyalások menetébe is. A Fidesz azonban akkor elutasította a megállapodást: míg a Malév-ügyben kvázi szabad kezet adtak Bajnaiéknak, a Mollal kapcsolatban azt mondták, ezt az ügyet ők akarják megoldani. (Fellegi Tamás az Index ezzel kapcsolatos kérdésére azt mondta, nem tud nyilatkozni, mivel nem volt ott, nem tudja akkor meddig jutottak a tárgyalások.)

A választások után neki is láttak, de újra kellett kezdeni a tárgyalásokat. Vlagyimir Bogdanov Szurgut-vezér pedig úgy tűnik tartotta, amit információink szerint még 2010 első hónapjaiban mondott: ha nem sikerül megállapodni, biztosan feljebb srófolják az árat. A különbség az akkori és a mostani ár között 310 millió euró, 270 forintos árfolyamon számolva 81 milliárd forint lett.

De a Szurgutot kívül kell tudni

Az árkülönbségtől függetlenül a legfontosabb tanulság a fentiekben az: a Szurgut elűzésében az egymást váltó kormányzatok egyetértettek. Ahogy a szakértők többsége is.

Mit kértek még az oroszok?

A kormány bejelentése szerint tiszta üzlet született, a tranzakcióhoz semmilyen egyéb megállapodás nem kapcsolódik. Bár maga Fellegi Tamás az Indexnek is megerősítette decemberi interjújában, hogy az oroszok csomagban szeretnének tárgyalni, de akkor azt mondta, nekünk is ez a jó. Ugyanakkor miközben a Szurgutról a piaci pletykák nem pusztán szokásos állami tulajdont és Kreml-befolyást, hanem Vlagyimir Putyin közvetlen irányítását is feltétlezik, a több mint egy évvel ezelőtti, még a Bajnai-kormány alatt folyt tárgyalásokat ismerő forrásaink szerint Vlagyimir Bogdanov vezérigazgatóval, és nem az oroszokkal kellett tárgyalni már akkor is.

Miközben persze minden államközi tárgyaláson az oroszok követelték, hogy a Szurgutot jegyezzük be a részvénykönyvbe, "úgy tűnt, hogy személyesen Bogdanovnak vált kellemetlenné a Mol-történet, presztízsveszteség volt, hogy bevásárolták magukat egy olyan helyre, amivel semmit nem értek el, ezért inkább ő akart már szabadulni a Mol-tól, akár az orosz kormányzati politikától függetlenül is, és kész volt ebben külön megállapodni".

Célszerű volt visszaszerezni a Szurguttól a 21,1 százalékos Mol-pakettet, egy nyitott sebet sikerült ezzel megszűntetni az orosz-magyar kapcsolatokban, ami idővel súlyosbodhatott volna, mondta Deák András a Magyar Külügyi Intézet főmunkatársa az Indexnek. Szerinte az elmérgesedett Szurgut-ügy idővel más ügyekre is negatívan hathatott volna, így viszont a 2015-ös hosszú távú gázszerződésekről szóló tárgyalásoknál már nem nehezíti a megállapodást. Bár Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter tegnap a részvénycsomag visszavásárlása kapcsán tisztán piaci tranzakcióról beszélt, köztudomású, hogy az oroszok szeretik ügyeiket egy csomagban tárgyalni. Hogy a vételáron fölül ígértünk-e mást is az orosz félnek, az előbb-utóbb ki fog derülni, korábban elemzők úgy vélték, az oroszok a Paksi bővítést kérik majd a Szurgut-pakettért cserébe. Deák szerint a részvénycsomag állami kézben tartása már vitathatóbb, mint a megvétel, ha az állam elkezd nagyobb szerepet játszani a Mol életében, az csökkentheti a nyereségességet.

Igenis árthatott volna az orosz befolyás

De maradjunk még a Deák által nyílt sebnek mondott problémánál: a Szurgut-ügy egyik feszültségforrása az, hogy egy - a piacon egyértelmű orosz állami háttérrel rendelkező cégnek gondolt - társaságot Magyarországon nem engednek tulajdonosként érvényesülni, és ez rendre előkerül a bármilyen egyéb témájú magyar-orosz tárgyaláson.

Több forrásunk egybehangzó véleménye szerint Magyarországnak és a Molnak viszont bőven volt oka, hogy az átláthatatlan tulajdonosi háttértől függetlenül is távol tartsa, legalábbis ilyen mértékű befolyástól az oroszokat. A Mol célja, hogy egy regionális energetikai nagyvállalat maradjon és tovább nőjjön, viszont bármilyen terjeszkedést az orosz háttér egyértelműen nehezít. Ütközhetnek a cég növekedési érdekei az oroszokkal nagyon egyszerű gyakorlati kérdésekben is: a Molnak ma kifejezetten erős finomítói kapacitása van, a vállalat ennek korszerűsítése mellett évek óta egyre nagyobb figyelmet fordít a kitermelésre. Részben éppen Oroszországban. Ez viszont, a kitermelésben az orosz határokon belül és kívül is egyre meghatározóbb szerepet játszó, állami befolyástól átszőtt orosz energetikai cégeknek nem érdeke - tulajdonosként a Molban igyekezhettek volna ellehetetleníteni ezeket a törekvéseket.

Külön ügy lehet a vezetéképítés: a Mol tagja az éppen az orosz befolyást csökkenteni hívatott európai Nabucco vezeték építését tervező konzorciumnak, tulajdonosként, az igazgatóságba delegált tag révén az oroszok folyamatos naprakész információkat nyerhettek volna a projekt állásáról.

Pletser Tamás, az ING olajszektor elemzője szerint a pakett visszavásárlásának egyértelmű előnye, hogy a Mol tulajdonosi szerkezete tisztul, a cég jobban eléri majd a részvénypiacokat, illetve megnő az esély arra, hogy osztalékot fizet majd a jövőben. Abban ugyanis, hogy eddig ezt nem tették, vélhetőleg közrejátszott a Szurguttal való ellenséges viszony is. A magyar állam jelen szabályok szerint a 24,8 százalékos részesedésével sem szavazhat 10 százaléknyi részvénynél többel, vagyis hiába szerzett meghatározó részesedést a vállalatban, hivatalosan nem tudja ennél jobban befolyásolni a döntéseket. Az már más kérdés, hogy tesz-e majd kísérletet a kormány a szabály megváltoztatására, elvileg ehhez a részvényesek háromnegyedének beleegyezése szükséges, mondta Pletser.

Nem volt túl piacbarát eddig a kormány

Abban valamennyi, lapunknak név nélkül nyilatkozó szakértő is egyetértett, hogy a legnagyobb kérdés mostantól az: mit akar az állam a 25 százalék körüli részesedésével. Ekkora pakettre ugyanis semmilyen szempontból nincs szükség - nem csak a 10 százalékos szavazási korlát, hanem bármilyen ellenséges felvásárlás elleni védelemhez is bőven elég, ha az állam kisebb, inkább jelzés értékű csomaggal van benne a tőzsdei cégben. Mert a piac általában sem szereti az állami jelenlétet, tartva bármilyen politikai szempont érvényesítésétől, de a Fidesz-kormány elmúlt egy éve ráadásul nagyon nem volt piacbarát: kiszámíthatatlan, erőből átnyomott intézkedések sora jellemezte az évet, különadóktól, nyugdíjpénztárak államosításán át az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításáig, ami még inkább félelmet kelt.

“A Mol ne változtassa túl gyakran a benzinárat, keressen megoldást az árfolyamkockázatok enyhítésére, csökkentse az üzemanyag árát, és vizsgálja meg a hazai olajkitermelés lehetőségeit, és a társaság igazgatóságának hatáskörébe tegye át a benzinár meghatározását, hiszen ebben a testületben a kormány képviselői is jelen vannak." - a mondat, leszámítva, hogy a kormány még nincs jelen a Mol igazgatóságában, akár ma is elhangozhatott volna. De az idézet 2000-ből származik, amikor Járai Zsigmond még pénzügyminiszterként bejelentette, “politikai nyomást” kíván helyezni a Mol vezetésére a fentiek elfogadása érdekében. A Mol és az első Orbán-kormány keményen ütközött az akkor még a Molhoz tartozó gázellátás kérdésében is: hatósági árat úgy állapították meg a beszerzési költségektől függetlenül, hogy a Mol komoly veszteséget szenvedett, és kétségbeesetten próbálta eladni gázüzletágát.

Nem lehet beleszólni a benzinárba

A benzin piaci termék, annak árának meghatározásába a kormánynak nincs beleszólása - szögezte le már tegnap Fellegi Tamás fejlesztési miniszter. Az mindenesetre borítékolható: ha felmerül a politikai érdekek érvényesítése az árképzésben, az árfolyam azonnal lejtőre kerül, hiszen egy ilyen kísérlet alapvetően befolyásolhatja a Mol nyereségtermelő képességét és későbbi növekedési esélyeit.

Ezzel persze az állam tulajdonrésze is leértékelődnek, márpedig ez az üzlet megtérülése szempontjából is aggályos. A már részletezett megfontolások átmenetileg ugyan felülírhatták, miért kell egy durva eladósodottsággal küzdő országnak a GDP közel két százalékát kitevő összeget egy ilyen bevásárlásra fordítania, nem mindegy, meddig és mennyi pénz áll a Molban. Az IMF-hitel lehívott részletét a nemzetközi szervezettől arra költi a kormány, amire akarja, ehhez nem kell külön engedély, de nyilván nem nézik jó szemmel, ha elszórják a pénzt. Az 500 milliárd forint most sem az államadósságot nem növeli (sőt, már benne van, hiszen már lehívott hitelről van szó, csak nem használtuk még el a pénzt), sem a költségvetési hiányt.

A meglévő államadósság törlesztését azonban bizonnyal nehezíti a költés. Jövőre már nem csak az EU-nak, hanem az IMF-nek is törlesztenünk kell a 2008 őszén kötött hitelszerződés alapján, 3,5-4 milliárd euró, azaz mintegy 1000 milliárd forintnyi részlet válik esedékessé - nem mindegy, hogy ezt a parkoló betétből tudjuk fizetni, vagy 500 milliárd forintot ebből a Molban tart az állam. Ugyanakkor látni kell, hogy a részvénycsomag nem jelent elfolyt beruházási kiadást, nem épült bele egy hídba vagy metróba, és nem is terheli a későbbiekben a költségvetést azzal, hogy mondjuk béremelést vagy adócsökkentést fedeznénk belőle pár évre, ami aztán folyamatos kiadás/elmaradt bevétel marad. Sőt: ha van erre szándék, könnyen, és akár haszonnal értékesíthető, azaz kis túlzással ugyanolyan likvid eszköznek tekinthető, mintha az 500 milliárdot továbbra is kvázi bankbetétben tartaná az állam.

Ugyanakkor az eddigi kormányzati nyilatkozatok – még ha fent is tartják különböző forgatókönyvek lehetőségét egy nappal a vásárlás után – nem arra utalnak, hogy az állam bármekkora tulajdonrészt el akarna adni, Fellegi Tamás fejlesztési miniszter úgy fogalmazott, "véget ért az az időszak, amikor feléltük az állami vagyont, most a kormány arra törekszik, hogy növelje azt."