Gál
3 °C
16 °C

Fellegi: A privatizáció korszaka véget ért

2011.05.25. 14:48
A kormány a Szurgut-pakett megvásárlásával egy nagyon fontos vagyonelemet szerzett vissza, ami a szakértők szerint már középtávon megtérülő befektetés, mondta Fellegi Tamás egy szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem kell újabb hitelt felvenni a Mol-részvények megvásárlása miatt, mondta nemzeti fejlesztési miniszter egy szerda délutáni sajtóbeszélgetésen.

Az 500 milliárdos vétellel egy fontos vagyonelem került vissza nemzeti tulajdonba, annak nemzetgazdaságilag is pozitív hatása lesz, segíti a nemzeti ipar újjáélesztését, növekszik vele az ellátásbiztonság és jelentős szinergiákat teremthet más, az állam tulajdonában lévő vállalatokkal, például a MVM Csoporttal.

Fellegi elmondta, az IMF-től lehívott kölcsönt fel lehet használni a 21,2 százalékos Mol pakett megvásárlására. A megállapodás előtt szakvéleményt kértek a PSZÁF-tól, eszerint amíg fennál a tíz százalékos szavazati korlát a Mol alapszabályában, addig nem kell kötelező ajánlatot tenni a többi részvényre, a pakett megvétele a felek kétoldalú megállapodása volt .

A miniszter elmondta: az állam a hatályos jogszabályok és a Mol alapszabályának megfelelően gyakorolja majd tulajdonosi jogait, vagyis hiába övé a cég negyede, szavazni csak tíz százalékkal tud. Arra a kérdésre, hogy a kormány törekszik-e majd arra, hogy ezt a szabályt megváltoztassa, a miniszter azt mondta: “a kormány változatlanul prioritásnak tekinti, hogy védjék a stratégiai vállalatokat.”

Az Index kérdésére, miszerint a tíz százalék feletti részvényeit később eladja-e a kormány egy harmadik szereplőnek Fellegi azt mondta, semmilyen forgatókönyv nincs kizárva, “az, hogy nemzetgazdaságilag mi indokolt, az majd később dől el, egy nappal vagyunk a vétel után, és egyelőre még a parlament sem hagyta jóvá a tranzakciót. Szerinte Magyarország kivételes helyzetben volt eddig Európában, rajtunk kívül alig van ország, ahol nincs állami tulajdon a kőolaj- és a földgázszektorban.

Fellegi Tamás szerint a privatizáció lezárult, véget ért az az időszak, amikor feléltük az állami vagyont, most a kormány arra törekszik, hogy növelje azt. A miniszter a Mol osztalékpolitikájával kapcsolatban elmondta, az államnak az is érdeke abban, hogy a cég értéke növekedjen, de az is, hogy osztalékot fizessen.

A minisztertől megkérdeztük azt is, hogy a Fidesz miért nem támogatta ellenzékben a Bajnai-kormány szerződéskötését, holott a Szurgut már akkor eladta volna a részvénycsomagot. Fellegi azt mondta, ebben a kérdésben nem tud nyilatkozni, mivel nem volt ott, nem tudja, hogy akkor meddig jutottak a tárgyalások.