Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
2 °C
8 °C

Mit akar az állam az árampiacon?

2011.06.06. 10:54
A jövő év a fordulat éve lesz a magyar energetikában, az állam minden fontosabb területre betenné a lábát. Cikksorozatunk első részében az államosítás szándékának érzelmi és racionális szálait próbáltuk meg felgöngyölíteni a privatizációtól a Mol felvásárlásáig, második cikkünkben azt nézzük meg, hol van jelen most az állam a villamos-energia piacon, milyen irányt vehetnek a következő évek hódításai.

Eltekintve a lakosságnak attól a részétől, akiknek már önmagában az is örömet okoz, ha állam úgy általában megvesz valamit, a többség szívesen osztozna annak hasznán is. Az állami tulajdon ugyanis nem lehet öncél: ha a visszahódított energiacégek hosszú távon sem nagyobb biztonságot, sem alacsonyabb árakat nem hoznak, csak a politika játszóterét bővítik, akkor a megvételük erősen megkérdőjelezhető.

Arról, hogy mit érdemes állami kézben tartani, és mit a piacra bízni, előző cikkünkben elvi szinten már szó esett, ezúttal az árampiachoz kapcsolódva a konkrét cégeket vesszük sorra. Hol van szükség több, hol kevesebb állami tulajdonra? Hogy a kérdéshez közelebb kerüljünk, érdemes látni, milyen kihívásokkal szembesül a következő évtizedekben a magyar energiapolitika, melyek azok a világgazdasági tendenciák, amelyekkel számolnia kell, akár tulajdonosi, akár szabályozói, ösztönző szerepben gondolkodik.

Nagyobb fogyasztás, több erőmű

Az első, amit nem hagyhat figyelmen kívül, az áram iránti kereslet növekedése. Ha a tendencia az energiahatékonyságot növelő beruházásokkal bizonyos mértékig lassítható is, a gazdaság remélt élénkülésével párhuzamosan az áramfogyasztás biztosan nőni fog a következő években. Becslések szerint a tavalyi 40 TWh-os éves fogyasztás negyven év múlva akár a 70-80 TWh-ot is elérheti, a Mavir évi 1,5 százalékos növekedéssel számol. Ha húszszázalékos hatékonyságjavulást tudunk elérni energiafelhasználás és -termelés területén, 2030-ra akkor is tíz-tizenöt százalékkal fog növekedni az igény. A kieső mátrai és vértesi szenes erőműkapacitást épp csak pótolják a tervezett megújulók (NCST), a jelenlegi szint feletti kapacitást elsősorban gázos erőművek adhatják. Ha nem épül elég új erőmű, összeomlik a rendszer.

 

Kedvezőbb gázképlet kell

A második trend, amivel számolni kell, a földgáz árának növekedése. A gáz 2030 körül el fogja érni a kitermelési csúcsot, ami az árakat biztosan az égbe repíti majd. Magyarország jelenleg 80 százalékban orosz importgázt használ, egyoldalú függésünkön elemzők szerint érdemben nem is fogunk tudni csökkenteni a következő néhány évtizedben. Az orosz földgáz jelentős részét az olaj világpiaci árához rögzített árképlet szerint, hosszú távú gázszerződésen vesszük, a szerződést annak idején – a régióban a legrosszabb feltételekkel - még a Mol kötötte, a kétezres évek elején a gázüzletággal együtt az E.On Földgáz Trade örökölte.

Mivel az áramot előállító magyar erőműpark döntő többsége gázzal működik, a drága fűtőanyag az áramtermelés költségeit is növeli, a magas energiaárak rontják az ország versenyképességét. A hosszú távú gázszerződések 2015-ben lejárnak, hogy azt az E.on milyen feltételekkel, milyen képlet szerint köti újra, az a gazdaság egésze szempontjából meghatározó, így a kormánynak is minden igyekezetével azt kell ösztönöznie, hogy a lehető legalacsonyabb árat alkudjuk ki az oroszokkal.

Csökkenteni kell a kibocsátást

Az áramfogyasztás várható növekedése és az egekbe szökő gázárak láttán, logikus lépés lenne újra megnyitni a szénbányákat, száz évre elegendő lignitvagyonnal rendelkezünk. Megháromszorozhatnánk a mátrai erőmű kapacitását, csökkenthetnénk a gáztól való függőségünket, szenes erőművekkel elégíthetnénk ki a növekvő keresletet. Csakhogy itt jön be a harmadik szempont, ami a kormány energiapolitikai lehetőségeit alapvetően behatárolja: az unió elvárásai szerint a következő évtizedekben lényegében le kellene nulláznunk a szén-dioxid kibocsátásunkat. Hiába áll rendelkezésünkre a hazai szénvagyon, elégetése hosszú távon olyan környezeti károkat okoz, amelyeket ha belekalkulálunk a termelői árba, az jóformán ellehetetleníti a szenes áramtermelést. (A szén-dioxid kibocsátást némileg csökkentheti az úgynevezett CCS technológia elterjedése, amely a leválasztott CO2 föld alatti tárolását teszi lehetővé, ez azonban újabb környezetvédelmi kérdéseket vethet fel, ráadásul a beruházás költségei szintén beépülnek az áram árába.)

Hogy az áramtermelés költségei szempontjából is alapvető, 2015-ben lejáró, hosszú távú gázszerződések kedvező feltételekkel való megkötését milyen eszközökkel – köztük akár új állami tulajdonnal - segítheti a kormány, arról a következő cikkünkben lesz szó. Most csak a árampiacra koncentrálunk, és arra, hogy - a fenti kihívások figyelembevételével - hol lehetnek az államnak valódi feladatai, és melyek azok a területek, ahol kimondottan káros, ha beteszi, vagy bennhagyja a lábát.

Az iparág

Korábban a villamos-energia ipar minden szintjén az állami MVM volt a tulajdonos, erőműveiben megtermelte az áramot, az átviteli hálózaton keresztül eljuttatta az elosztócégeihez, akik azt tovább adták a fogyasztóknak. Mára, a privatizációs, majd az unió által is szorgalmazott liberalizációs folyamat eredményeként ez megszűnt: a termelés, elosztás és a kereskedelem szintjén is részt vesznek magáncégek. Az MVM azonban még mindig erős, a lakossági szolgáltatást leszámítva az iparág minden szintjén meghatározó szereplő.

Az iparág egyszerűsített modellje:

A termelés

Az erőműben elégetik a fűtőanyagot, az vizet melegít, a felszálló gőz meghajt egy turbinát, a turbina áramot termel - ez az áramtermelés klasszikus sémája. (A valódi megújuló erőműveknél annyi a különbség, hogy tüzelőanyag helyett a vízből, szélből, napból nyerik az energiát.) Az úgynevezett alaperőművek - atomerőművek, vízerőművek stb. - folyamatosan, nagy kihasználással üzemelnek, a rendszer terhelésének állandó részét fedezik. A paksi atomerőmű - a karbatartáshoz szükséges kieséstől eltekintve - éjjel-nappal 2000 megawatt kapacitással termel, tavaly Magyarország villamosenergia-termelésének 42,1 százalékát adta. A rendszer fenntarthatósága érdekében alaperőműveken kívül szükség van olyan erőművekre is, amelyek teljesítményük változtatásával követik a fogyasztói igények változását, vagyis például nappal többet, éjszaka kevesebbet termelnek. Az erőművek harmadik csoportjába a csúcserőművek tartoznak, ezek a legmagasabb terhelésű időszakokban a csúcsterhelések fedezésére, rendszerint csak rövid időszakokra lépnek üzembe. Erre a célra alkalmasak például a gyorsan indítható gázturbinák.

Jelenleg tizenhárom 50 MW fölötti erőművet és több mint kétszáz kiserőműveket üzemeltető társaság van az országban. Bár a 95-ös privatizáció során a francia EdF, a német RWE, a német E.On, és amerikai AES több erőmű tulajdonjogát megszerezték, az állami MVM a nagyoknál még mindig a jegyzett tőke közel 60 százalékát tulajdonolja, és a kisebbek között is komoly erőműpark van a birtokában, a hazai szélerőmű-kapacitás 15 százaléka az övé. A Dunamenti és a Mátrai erőmű negyedét, a Paksi atomerőműnek és a Vértesi Erőműnek csaknem száz százalékát birtokolja, több gázerőműve van és részesedése az új bakonyi csúcserőműben is.

   Erőmű     Tüzelőanyag     Teljesítmény (MW)     Főbb tulajdonosok 
   Paksi atomerőmű     nukleáris     2000     MVM 99,9 % 
   Dunamenti erőmű     földgáz, tüzelőolaj     1800     MVM 25 %   GDF Suez 24,5 %Electrabel 50,3% 
   Mátrai erőmű     lignit, földgáz, biomassza     950     MVM 25,51 % RWE 50,9 %   ENBW 21,7 % 
 AES-Tiszai erőmű     földgáz, tüzelőolaj     860     AES 99,9 % 
 Gönyűi erőmű    földgáz         430 
   E.On 100 %
   Vértesi Erőmű     Szén, biomassza     240     MVM 98,53 % 
   GTER     földgáz     410     MVM 100 % 
 Csepeli áramtermelő     földgáz     403     Alpiq 100 %   (EOS – EDF) 
   Budapesti erőmű     földgáz     395     EDF 95,58   önkorm. 3,93 % 
 AES Borsodi erőmű     szén, biomassza     161     Cívis Capital 100% 
   Bakonyi erőmű     Biomassza, szén     102     Euroinvest 100 % 
 Bakonyi Villamos Művek Termelő     földgáz       MVM, Euroinvest 
   Debreceni erőmű     földgáz     95     E.On 100 % 
   ISD Power     földgáz, fűtőolaj     69     ISD 100 % 
   Pannon hőerőmű     biomassza     50     Pannonpower 100 % (Veolia – EDF) 

Olcsó vagy drága?

A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont számításai szerint – ha sikerül megegyezni az oroszokkal az új, nyugat-európai spotárakhoz indexált gázárban a jelenlegi olajárhoz rögzített ár helyett – akkor az új blokkok megépítése nélkül várhatóan 100-105 euró/MW körül alakul majd az áram nagykereskedelmi ára 2030-ra, ugyanez bővítéssel 90-92 euró lenne megawattonként. Ha nem sikerül az oroszokkal megegyezni a számunkra kedvezőbb képletben, akkor bővítés nélkül 109, bővítéssel 95-96 euró körül alakul az áram ára.

A REKK kalkulációit többen kritizálták, miszerint túlságosan optimista a nukleáris energiával kapcsolaban, és pesszimista a megújulók árait tekintve. A Force Motrice korábban úgy számolt, hogy csaknem kétszer olyan drága lehet a Pakson építendő új nukleáris blokkok által termelt villamos energia, mint amennyiért az atomerőmű jelenleg áramot állít elő.

Az atomerőműben szinte szükségszerű az állami tulajdon, annak ugyanis az átlagosnál jóval nagyobb a beruházási költsége és lassabban is térül meg, mint egy átlagos erőmű. A piac nálunk jobb szabályozói  és gazdaságpolitikai környezetű országokban sem képes tőkeköltségű finanszírozást biztosítani a szakmai beruházók számára, csak ha az állam komoly tulajdonosi szerepet és garanciákat vállal a beruházási fázisban.

Pakson jelenleg négy 500 megawattos blokk üzemel, a parlament az üzemidő meghosszabbításáról döntött és megadta az elvi engedélyt újabb blokkok építésének előkészítésére is. Bár a fukushimai erőműbaleset jelentősen csökkentette az atomenergia társadalmi elfogadottságát - Németország egyenesen száműzte az atomenergiát és 2022-re teljesen szakít vele - ráadásul az itthon tervezett kb. 2000 milliárdos gigaberuházás részletei is meglehetősen homályosak, az újabb 2000 megawatt megépítése a növekvő áramigények egy részét biztosan fedezné, és a szén-dioxid kibocsátást is csökkentené. Az ellenzők szerint azonban ugyanezt ennyi pénzből atom nélkül is meg lehetne oldani, érthetetlen, miért erőlteti az állam ennyire a nukleáris energiát. Szerintük a bővítés mellett leginkább politikai érvek szólnak.

Ilyen lehet többek között a kivitelező kiléte. Bár japán, német és francia technológia is szóba jöhet a bővítésnél, egyes elemzők tényként kezelik, hogy végül az oroszok nyerik a projektet, az ugyanis megerősíthetné a magyar tárgyalási pozíciókat is a hosszú távú szerződések kapcsán is. "Az oroszok szeretik csomagban tárgyalni az ügyeket, ha mi olcsóbb gázt szeretnénk, ők cserébe a paksi beruházást kérhetik, már ha azt nem ígértük máris oda nekik a Szurgut-pakettért cserébe" - mondta egy az orosz tárgyalási technikákat jól ismerő forrásunk.

A forgatókönyvek között szerepel egy olyan is, amelyik a most tervezett bővítésen túl egy második, 2000 megawattos bővítéssel is számol, ennek azonban a REKK szerint minden szempontból reális alternatívája lehet a megújulók szerepének felértékelése. A kutatóközpont úgy kalkulál, hogy Paks bővítése nélkül, és a megújulók jelenleg tervezett részaránya (NCST) mellett lenne a legdrágább az áram ára, és a szén-dioxid kibocsátás is magas lenne.

Visszaélhetnek az erejükkel

Az államnak szabályozóként feladata, hogy csökkentse a kínálati oldal erős koncentráltságát. A horizontális piachatalom-gyakorlásra leginkább a szabályozható erőművek képesek, az erõműtársaságok a kínálat mesterséges szűkítése révén a versenyző piaci egyensúlyi árszintet jelentõsen meghaladó árakat tarthatnak fenn.

Hogy honnan lesz az államnak 2000 milliárdja a paksi bővítésre, egyelőre kérdéses. Az új nukleáris kapacitás ráadásul további erőművek - például egy szivattyús-tározós - megépítését is szükségessé teheti, természetesen szintén állami tulajdonnal.

   A szivattyús-tározós erőmű egy alsó és felső tározó tóból áll, amelyek között egy szivattyúval feltárolják a vizet és egy vízturbinán keresztül visszaeresztik az alsó tóba, villamos energiát termelve. Amikor a villamosenergia-rendszerben energiatermelési kapacitás többlet van, akkor az olcsó energiából fogyaszt a berendezés (feltolják a vízet), majd csúcsidőben, amikor a termelési kapacitások szűkében vagyunk, energiát termel (a turbinát hajtva leeresztik). Valójában tehát egy ilyen erőmű nem termel, hanem kvázi tárolja az áramot, az folyamatosan termelő alaperőmű kapacitásának jobb elosztását teszi lehetővé.

A szivattyús-tározós erőmű a Pakson megtermelt éjszakai áramfelesleget tudná tárolni, rugalmasabbá tenné a villamos-energia rendszert, nagy lökést adhatna a szélerőművek terjedésének is. Az energiapolitika a tervezés szintjéig már többször eljutott, a helyszínek között pedig többek közt a Vértes és a Mátra is felmerült, környezetvédelmi megfontolásból azonban eddig mindig visszatáncolt a kormányzat. A jelenlegi energiapolitikai tervek között mindenesetre nem szerepel tározós erőmű, inkább a környező országok kapacitásaira támaszkodnánk.

 

Az állam ennyi volt

A tározós és az atomerőműhöz hasonló, hatalmas beruházási költségű, és inkább rendszerszinten megtérülő beruházásokat leszámítva termelői oldalon nem sok állami-tulajdonosi feladat van. És nem csak azért nem, mert az integrált állami óriásvállalat ránehezedhet a piaci versenyre, de azért sem, mert egész egyszerűen nincs annyi pénze, hogy a teljes hiányzó kapacitást előteremtse. A legokosabb, ha az állam - végiggondolt stratégia mentén - minden eszközzel a beruházásokat próbálja ösztönözni.

A korrupció melegágya?

Az utóbbi évtizedben kevés szektorban volt annyi botrányos ügy, mint a termelői oldal állam által  tulajdonolt részén. Elég az MVM offshore ügyleteire, vagy a Vértesi erőmű értelmetlen életbetartására, az áramvásárlási szerződésekre, paksi ügyekre, a kát-rendszer visszáságaira, vagy Kapolyi László szociáldemokrata nagyvállalkozóhoz és a Kárpát Energóhoz kapcsolódó ügyekre gondolnunk. Az állami erőművek nem harcoltak ki túl jó hírnevet maguknak.

"Ebben a helyzetben ésszerűtlen, ha az állam olyan kapacitásokban szerez tulajdont, amit a piac - megfelelő ösztönzőkkel - magától is megépít, az MVM által megvett Hungarowind szélerőműpark például tipikusan ezek közé tartozik" -  állítja az egyik kiserőműveket üzemeltető cég vezére. Szerinte a megújuló energia kiszámítható, tervezhető környezetben kimondottan jó üzlet, ha a kormány nem változtatgatja kéthetente a jogszabályokat, és kijelöli az egyértelmű, hosszú távú célokat, akkor sorban állnak a beruházók. "Az elmúlt évek szabályozása mindig az aktuálisan legerősebb lobbiérdek felé hajlott, a torz támogatási rendszerben például a megújulóknak szánt pénz jelentős részét olyan - budapesti, debreceni  - kapcsoltan termelő nagyerőművek szívták el, akiknek eredetileg nem is lett volna helye a rendszerben" - tette hozzá. „Ha nem látni előre, hogy milyen irányt vesz a politika, és a pénzügyi szektor nem tud számolni a megtérüléssel, senki nem kezd erőműépítésbe, vagy fejlesztésbe. Jól látszik, hogy a piac most is kivárásra játszik” – mondta egy másik cégvezető.