Koronavírus adatok

2022. jan. 28.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Adél
-3 °C
5 °C

Tízmilliárd forint lehet a járványkár

2011.06.06. 10:22
Becslések szerint a zöldségtermesztésben akár több tíz milliárd forintra is rúghat a kár, amely a halálos áldozatokkal is járó németországi hasmenésjárvány nyomán alakult ki. Erről Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter miniszter beszélt hétfő reggel a Mokkában.

"Én mindenkit óvok az elhamarkodott és korai nyilatkozatoktól, mert az egész uborka-történet részben erre vezethető vissza. Egy nagyon súlyos fertőzés történt, áldozatok vannak, de áldozattá vált egy olyan mezőgazdasági ágazat is, az uborka és zöldségtermesztés, amely úgy látszik, hogy igazából mentesül ez alól, nem onnan indult a fertőzés, ahonnan gondolták" – mondta a műsorban a miniszter.

A miniszter június 7-re Luxemburgba összehívta uniós kollégáit, hogy elemezzék a járványnak a zöldség- és gyümölcságazatra tett hatását.

Szerinte a hirtelen nyilatkozatok odáig vezettek, hogy az egész európai zöldségágazat, beleértve a magyar termelőket is, nagy bajban van. Ezért is hívta össze keddre az Európai Unió agrártanácsát, hogy ott a tagállamokkal és a bizottsággal együtt keressenek megoldást a kialakult helyzetre - tette hozzá.

A miniszter azt mondta: lélektani természetű a válság, bizalomhiány alakult ki a termékek iránt. Kijelentette, hogy a magyar uborka egészséges, az is volt. Úgy fogalmazott: "a vizsgálatok felmentették az uborkát a járvány okozása alól". Úgy vélte, a legfontosabb a fogyasztói bizalom visszaállítása.

Bizonyos készletek kivonásával, visszatartásával az unió  befolyásolni tudja a piaci helyzetet, annak érdekében, hogy az árak meginduljanak felfelé, de ehhez is vásárlók kellenek - mondta.

Fazekas Sándor felkérte a kereskedőket, hogy vásárolják fel a termést az uborkatermelőktől, és juttassák el a fogyasztókhoz. Mint mondta, a helyi feldolgozáson, a különböző étkeztetési formákon keresztül le tudják vezetni azt a felesleget, amely hirtelen most felgyűlt.

A miniszter szerint eredményes intézkedésnek bizonyult a másodlagos élelmiszer ellenőrzés bevezetése, amely a gyenge minőségű élelmiszerek kiszűrése volt. Magyarország ugyanis mentes a fertőzéstől - tette hozzá.

A miniszter az MTV Az este című műsorában beszélt arról is, hogy Magyarországot érzékenyen érinti az is, hogy Oroszország csütörtökön megtiltotta az Európai Unióból származó zöldségek importját. A magyar zöldségkivitel 10-15 százaléka irányul Oroszországba - közölte a szaktárca hétfői közleményében.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Oroszországot, hogy azonnal szüntesse meg az importtilalmat, mivel az intézkedést aránytalan és a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) jogszabályaival is ellentétesek. Mint ismeretes Oroszország régóta szeretne csatlakozni a WTO-hoz.

A miniszter azt is elmondta, hogy Magyarországra egyáltalán nem érkezik import uborka, mert a hazai termelők teljes mértékben képesek ellátni a hazai piacot - közölte a szaktárca.



  • Vennék
  • Hírek