A kilábalás jeleit mutatja a turizmus

2011.06.09. 13:45

A tavalyi nehéz év után a kilábalás jeleit mutatja a magyarországi turizmus, az év első négy hónapjában növekedett a hazai, illetve a külföldi turisták és a vendégéjszakák száma, valamint a kereskedelmi szálláshelyek bevétele, mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályának vezetője csütörtökön Hévízen.

Nemes Andrea, a hévízi NaturMed Hotel Carbona mintegy 300 millió forintos, európai uniós támogatással megvalósított beruházásának átadása alkalmából beszélt arról, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken áprilisban a vendégéjszakák és a vendégek száma is 12 százalékkal nőtt.

5. Ugyanebben a négy hónapban a belföldi turisták száma 5-7 százalékkal, míg a külföldi vendégeké mintegy 10 százalékkal emelkedett Magyarországon.

A remények szerint a belföldi turizmus eredményei 3-5 éven belül 30-35 százalékkal növekedhetnek a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetésének is köszönhetően. Jelentős versenyképességi tényező az áfa, "amit középtávon mindenképpen rendezni szükséges", ez a turizmusfejlesztési koncepcióban is megtalálható - fejtette ki Nemes Andrea.

Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke azt mondta: a mostani fejlesztési ciklusban a régióban még mintegy 38 milliárd forint szétosztható forrásból 19 milliárd juthat vállalkozásfejlesztésre, 2,5 milliárd pedig a turisztikai szolgáltatásokkal kapcsolatos beruházásokra.